„15Hadd emlékezzem meg az Úr műveiről,
és hadd hirdessem azt, amit láttam!
Az Úr szava által lettek az ő alkotásai. 16Miként a tündöklő nap beragyogja a mindenséget,
úgy telik be az Úr dicsőségével az ő alkotása. (…) 23Mily gyönyörű minden műve,
pedig csak szikrányi az, amit látni lehet!” (Sir 42,15-16.,23)
***
„46Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. 47Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: »Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!« 48Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: »Dávid Fia! Könyörülj rajtam!« 49Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: »Bízzál! Kelj föl, hív téged!« 50Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá.51Jézus megszólította és megkérdezte: »Mit akarsz, mit cselekedjek neked?« A vak azt felelte neki: »Mester! Hogy lássak!« 52Jézus erre azt mondta neki: »Menj, a hited meggyógyított téged.« Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.” (Mk 10,46-52)
Bartimeus, az út szélén üldögélő vak koldus a bűnbeesett embert képviseli, aki valaha a Paradicsomban még látott, tisztán látott, szeretetének szeme azonban megvakult, amikor szakított a szeretet, az igazi világosság forrásával, s jegyesi gyűrűjét visszadobta Felépítőjének, a teremtő Istennek. A lényeg így elrejtve marad a szeme elől. Hiába látja a természet szépségeit, a káprázatos színeket és formákat, nem tudja többé, hogy mindez ajándék, mely Istentől van, az ő üzenetét hordozza.
Csak Jézus gyógyíthatja meg vakságunkat a végső igazság kinyilatkoztatásával. Ő nyitja fel szemünket a dolgok mögött rejlő igazi valóságra, melyet az Ószövetség igazai is megsejtettek a sugalmazó Szentlélek hatására. A mai Olvasmányban szereplő részlet Sirák fia könyvéből az ószövetségi ember elragadtatott éneke a teremtés szépségeiről. Gyönyörködésének még sincs semmi köze a panteista életérzéshez és a természetimádathoz, mert a természetről nemcsak azt tudja, hogy natura, hanem azt is, hogy creatura, azaz Isten szavára a semmiből előhozott teremtmény. A világnak ez az abszolút ajándék jellege készteti örvendező énekre a teremtés csodáját szemlélő embert, például Assisi Szent Ferencet, aki meglátta a világ teremtett mivoltán átszűrődött természetfölötti ragyogást, Isten szeretetét.
Ezt akarjuk meglátni mi is egyre jobban, ezért Bartimeussal kérjük az Úr Jézust: Add, hogy lássak! Lássunk azzal a régi-új szemmel, amelyet nem kápráztat el a felszín csillogása, hanem felfedezi a színek és formák mögött a te rejtett dicsőségedet. Add, hogy meglássuk, hogy minden, ami a világon van, rólad beszél és a te szeretetedet énekli: végtelen és hatalmas, mégis minden apró fűszálra gyöngéden gondot viselő szeretetedet. Ez a szemlélet és a belőle fakadó dicséret állítsa helyre bennünk a megbomlott harmóniát a Teremtő és a teremtmény, a teremtés és önmagunk között.
Barsi Balázs – Telek Péter Pál
(Magasság és mélység, 2013/1., Kecskemét, 2012., 368-369.o. A Szerzők szíves engedélyével.)
Feltöltve: 2014.05.04.
