Jer 31,4.13
Ha táncról van szó, manapság legtöbben egy olyan szórakozási formára gondolnak, ami legalábbis nem kedves Istennek. Úgy vélik, hogy bár bizonyos alkalmakkor megengedett, ez egy olyan engedmény, ami csak egyes táncos lábú emberek kedvéért adatik meg. A Szentírásban ezzel szemben a tánc az ember örömének teljesen természetes kifejezési módja. Amikor az egész ember örül, akkor nemcsak a lelke, hanem a teste is ujjongani akar, ezért perdül táncra – s az igazi nagy ünnepek középpontjában mindig megtalálhatjuk Istent. Az öröm kifejezésének bizonyára nem minden formája egyformán gazdagító. Néha pedig előfordul, hogy magunkba fojtunk az örömöt, s engedjük, hogy a keserűség győzzön le bennünket. Jeremiás próféta könyvében egy alkalommal ennek épp az ellenkezőjére hív meg bennünket:
Jer 31,3 A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. 4 Ismét felépítelek és te felépülsz, Izrael szüze; felékesíted magadat kézidobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával.” … 10 Halljátok az Úr szavát ti nemzetek, hirdessétek messze a szigeteken és mondjátok: „Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját.” … 13 Akkor majd örül a szűz a körtáncban, ifjak és öregek együtt.
Jeremiás próféta itt meghirdet egy olyan örömteli korszakot, amelyet csak a tánccal lehet megfelelően megélni, kifejezni. Első ránézésre e mondatok teljesen általánosak, bármikor beteljesedhetnek; ha azonban Jeremiás próféta könyvének összefüggésében nézzük őket, akkor felfedezhetjük azt az örömforrást, ami bármikor képes táncra perdíteni bennünket. E mondatok azért is meglepőek, mert Jeremiás egy olyan korban élt és működött, amikor Izrael egy szinte megsemmisítő csapással nézett szembe. A kelet felől terjeszkedő Babiloni birodalom egyre jobban fenyegette Izraelt. Ez a fenyegetettség nemcsak az ország önállóságára vonatkozott, hanem a választott nép egészére. A babiloniak ugyanis a leigázott népcsoportokat deportálták, helyükre pedig másokat telepítettek, hogy így a nemzeti öntudat megsemmisítésével vegyék elejét az esetleges lázadásoknak. Jeremiás próféta folyamatosan figyelmeztette a választott népet a közeledő veszélyre, meghallgatásra azonban nemigen talált. Ő ugyanis nem emberi vagy politikai szempontból szemlélte az eseményeket, hanem Izrael és Isten kapcsolatának szempontjából. S minél erősebbé vált a babiloni fenyegetés, Izrael annál inkább elfordult Istentől és bízott más nagyhatalmak, főleg Egyiptom segítségében.
Jeremiás prófétát tehát gyakran mellőzték, megvetették, figyelmeztetései miatt számtalan nehézséget kellett elszenvednie. Az elutasítás azonban elsősorban nem a prófétának, hanem sokkal inkább üzenetének, végső soron pedig Istennek szólt. Jeremiás sorsa tehát összefonódott üzenete sorsával, saját bőrén tapasztalta meg az elutasítást. Emiatt többször panaszkodott is az Úrnak, könnyebbséget, enyhülést kérve. Élete azonban pont ezen megpróbáltatások által vált jellé: elutasítottságában megjelenítette az elutasított Istent, akire alig hallgat valaki, miközben ő üdvösséggel akarja megajándékozni népét. Jeremiás mindeközben nem veszítette el a reményt, nem keseredett meg.
Amikor elérkezett a katasztrófa, és a babiloniak elfoglalták Jeruzsálemet, továbbra is azt hirdette, hogy egyedül az Úr képes megszabadítani népét. Amikor már senki sem mert remélni, meghirdette a határtalan örömet, a szabadulás örömét. Azt az örömet, amely nem emberi teljesítmény gyümölcse, hanem Isten ingyenes ajándéka. Ez a reményből fakadó öröm tartotta életben Jeremiást akkor is, amikor akarata ellen Egyiptomba hurcolták. Remélt, mert tudta, hogy a katasztrófa fájdalma majd kijózanítja elvakult honfitársait, s a megtérés útjára vezeti őket. Szenvedéseiben megismerte Isten minden értelmet meghaladó hűségét, amit gyakran éppen a nehézségek által fedezünk fel.
Jeremiás próféta tudta, hogy nem fogja megérni Izrael helyreállítását. Viszont Istenbe vetett reménye alapján azt is tudta, hogy az Úr nem engedi meg, hogy a választott nép végső sorsa a pusztulás, a katasztrófa maradjon. Meg volt győződve arról, hogy Isten hűsége erősebb Izrael hűtlenségénél, így az utolsó szó mégis az örömé lesz. Ez a remény íratta vele a fenti sorokat, mert ahogyan egyre jobban azonosult üzenete elutasítottságával, úgy került egyre közelebb üzenete és élete forrásához.
E sötét háttér előtt még fényesebben villannak fel azok a sorok, ahol Jeremiás ujjongásról és táncról beszél. A tánc azt az örömet fejezi ki, amely emberileg egészen egyszerűen elérhetetlen. Azt az örömet, amire nincs racionális magyarázat, mégis jelen van. Jeremiás ezt az örömet a reményben fedezte fel. Próféciája azonban nemcsak akkor teljesült, amikor a Babiloni birodalom hanyatlásának köszönhetően Izrael hazatérhetett a fogságból, hanem még teljesebben akkor, amikor eljött Jézus, aki egészen egy volt az üzenetével. Őt is elutasították, meg is ölték, de feltámadása fényesen hirdeti, hogy Isten hűsége valóban erősebb az ember hűtlenségénél és elutasításánál. S ha engedjük, hogy Isten hűsége ránk találjon, valóban valóra válnak Jeremiás sorai: megtapasztaljuk azt az örömet, amelyet csak táncra perdülve tudunk megélni, kifejezni.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2014.06.01.
