Két tinédzser lány, egy jeges téli nap hajnalán lovagolni indul. Így kezdõdik a film. A lovaglás tragikus véget ér. Egyikük soha nem tér vissza, a másik élete örökre megváltozik: súlyos sérüléseket szenved. Mint egy jó dráma, ez a film is a feszültséggel teli szituáció kellõs közepébe löki a nézõt, azután szépen lassan hömpölyögve viszi a megoldás felé. Gyönyörû, mesébe illõ montanai tájon járunk mindeközben, és ha eléggé sikerül alámerülnünk a fenyõ borította, alpesi hangulatú hegyek és a végtelenül zöld, sík mezõk hangulatába, azon kapjuk magunkat, hogy a mi terheink is könnyebbé válnak a fõhõs gyógyulásával párhuzamosan.
A film nagy kérdése, hogy egy gyermek számára van-e kiút egy helyzetbõl, amelyben látszólag minden összeomlott? Másrészt túl lehet-e élni szülõként egy ilyen súlyos traumát? Van-e értelme gyermeknek, szülõnek tovább élni? Ha igen, maradhat-e minden ugyanolyan, mint volt? Kinek, mit kell feláldoznia a jövõ lehetõségéért?
Ilyen, és ezekhez hasonló kérdéseket feszeget ez a nagyszerû film, amely Nicholas Evans regényébõl készült. A regény vége felé található néhány mondat, mely összegzi mindazt, amirõl a történet tanítani akar minket: „Ami megadásnak tûnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.”
A film egy kislány és egy ló megsebesült barátságának, gyógyulásának történetén keresztül arra buzdít minket, hogy válasszuk az életet, hozzunk határozott döntést saját létünk mellett, fogadjuk el önmagunkat. Minden nehézség ellenére járjuk végig az utat, bízzunk a jó végkifejletben.
Ha jól meggondoljuk, talán nem véletlen, beszédes névadás a történetben, hogy a fõhõs kislány neve Grace (magyarul kegyelem), a lovát pedig Zarándok-nak hívják. Ismert talán, hogy a kegyelembe vetett bizalom által mozgatott, hittel végigélt élet õsi, keresztény allegóriája a zarándoklat. A film mélyén rejlõ kérdés pedig nem más, minthogy a „zarándok” (vagyis a ló) képes-e bízni az õ gazdája (vagyis a kislány) jó voltában. A ló továbbélése ezen a bizalmon múlik.
Nem véletlenül írtam azt, hogy a film buzdít minket élni. Úgy gondolom, hogy mûvészi kvalitásai magasan az elõzményül szolgáló regény fölé emelik, bármily ritka is az ilyesmi. Amellett, hogy a regény egészen máshogy végzõdik, így a mondanivalója is más, az is igaz, hogy a film sokkal érzékenyebben, sokkal tömörebben és sokkal lényeglátóbban fogalmazza meg üzenetét. Mindezt nagyszerû színészi játék fûszerezi:Scarlett Johansson, Robert Redford és Kristin Scott Thomas egyaránt emlékezeteset nyújt a vásznon.
Érdemes rászánni Grace és Zarándok történetére kettõ és fél órát az életünkbõl.
Basa Viktor
Feltöltve: 2014.01.05.
