„egy ember a szántóföldben kincset talált…”
Kincset keresni, valami titokzatosat felfedezni, valami elrejtettnek a nyomára jutni, azt hiszem nagyon felpezsdítő és izgalmas tevékenység.
De most mégis Annak a titkát kémlelném, Aki elrejti a kincset, távolságban, vagy érzékelésben, azaz térben és időben létrehoz egy valóságot, illetve eltakarja, puha párákba burkolja a szépen ragyogó ajándékot. Miért teszi?
Nem vagyok valami nagy csomagoló bajnok. Mondhatni rondán csomagolok… Szóval, ha igazán fontos akinek az ajándékot csomagolom, hosszú összpontosításra van szükségem, hogy a csomag valamennyire méltó legyen szeretetem és tiszteletem kifejezésére. Persze közben sokszor eszembe jut: ”hát kell ez nekem, soha többé nem csomagolok…”
Amikor adok, fontos nekem, hogy örüljön a megajándékozott. Mennyire fontos a borítás?
Gyorsabban dobog a szív, míg tépi a papírt, nyitja a dobozkát? Szaporáz a láb míg rejtélyes úton jár. Minden érdekes, minden perc, másodperc várakozással teli, minden kanyar titkot rejt. A már majdnem megérkezés, a már majdnem beteljesülés extázisát.
Jó repülni ezzel az érzéssel. Mint hal a vízben fickándozik benne a lelkünk.
Az Ajándékkészítő reménye ez, aki a mi örömünkre készít mélységes óceánt, felfedezésre váró gyöngyeinknek. Látom mosolyra húzódik szeme, felfedeztem az Ajándékozót…
Pintér Tamás Pius smc
Feltöltve: 2014.02.16.
