A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul.
Aki hisz, az nem menekül el. (Ézs 28, 16)
Végtelenül szilárd meggyőződést, de nyugalmat és békét is hordoz magában e két mondatban elrejtett kép. Elképzelek egy magas, és terjedelmes, nehezen megmászható sziklát, alatta pedig a föld mélyén elhelyezett drága alapkövet. Lélegzetelállító, ahogy egy mozdulat le tud csendesíteni és meg tud erősíteni mindent. A hegy óriási: képzeljük el, hogy ami kilátszik belőle, az csak egy része annak, ami alatta van. Szeretem a hegyeket, szeretem az állandóságukat, a magasztos fekvésüket, örök és változatlan jelenlétüket. Elképesztő nagyság, amely szinte elérhetetlen.
A Bibliában sok fontos Istennel való találkozás éppen a hegyen történik meg. A távolság, amelyet az embernek meg kell tennie, hogy Vele találkozzon, türelemre és kitartásra tanít, a szeretet és az elfogadás magaslataira visz. A hegy az Istennel való mindennapi találkozás jelképe is. A vándorlás nehézségei, de szépségei is lassan és észrevétlenül formálják át az embert. Atyánkká fogadni Istent azt jelenti, hogy igazodni kezdünk az Ő értékeihez, és ezáltal helyünkre kerülünk saját életünkben. Ez a folyamat hosszú, de talán épp ezért tartós és alapos. Biztosak lehetünk abban, hogy valóban a mi helyünkön vagyunk. Az Atya először feltárja előttünk saját tetteink motivációit, belső működésünk mozgatórugóit, hogy aztán meg tudja őket változtatni. Ő tudja legjobban, kinek mi az útja és merre vezet! Úgy alakítja az ember életét, hogy beteljesedjen!
Az Úr népét a Bibliában sokszor Sionnak, Sion hegyének nevezik. És éppen oda, a sajátjához, a legdrágábbhoz, leteszi az Úr a sarokkövet! Úgy néz ki, még szükség van rá! Még mindig nem olyan stabil amennyire azt kifelé mutatja! Még mindig meginoghat, még mindig bajba kerülhet! Szüksége van segítségre, az Úrnak erre a lélegzetelállító, mindent megalapozó mozdulatára, amely egy pillanat alatt átrendez mindent, visszahozza az eredeti stabilitást, és megújítja a küldetést is ezáltal. A drágakő még drágábbá teszi a helyet!
Mi emberek sokszor félünk az átrendezésektől, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy nincs minden jól úgy, ahogy van, nem mindent tudunk jól csinálni, és mert nincs minden a mi kezünkben. Sokszor csak „megyünk az árral”, nem tudjuk, mi a következő jó lépés. Nézzük, mit csinálnak mások, tanácsot kérünk barátoktól, néha az „idegen tekintély” gondolatai mércévé válnak az életünkben. Gyakran csak akkor fordulunk Ahhoz, Akinek a kezében ott van minden megoldás, amikor minden más csődbe ment.
Azt gondolom, épp ez az a pillanat, amikor igazi remény születik meg bennünk. Nem a vágyunk vagy kívánságunk, melyek megvalósításába néha bele tudunk pusztulni (sokszor másokat is belevonva e pusztulásba), hanem az a remény, amely üres, nyitott kezünket Isten felé nyújtja, és várja, mit tesz majd oda Isten. A bátorság és a bizalom pillanata ez. De amit majd üres kezeinkben találunk, amit Isten odatesz, az egy személyesen nekünk szóló, a mi életünket megalapozó válasz lesz.
Aki hisz, az nem menekül el. Nem elmenekülni attól, ami az életben nehéz, kudarc, vagy mulasztás, nagy erőt igényel. Ha megtehetnénk, néha elmenekülnénk, mert fájdalmas egyedül szembesülni saját tehetetlenségünkkel és hibáinkkal. Arra emlékeztet, hogy valójában gyengék, magányosak és sebzettek vagyunk. És félünk a konfrontációtól. Kifelé erősnek akarunk mutatkozni, olyan stabilnak, akár egy hegy, belül pedig segítségre, társra, és megosztásra vágyunk.
Jó lenne, ha nem csak a legnagyobb reménytelenségben jutna eszünkbe, hogy nem vagyunk egyedül! Hogy van, aki ezeket az állapotokat jobban ismeri nálunk. Aki a gyengék, betegek, szegények és nincstelenek barátja. Aki a kirekesztetteket karolta fel, és azokat is tudta szeretni, akiktől halálos sebeket kapott. A reményt Ő hozta. És a mi reményünk Őhozzá fűződik. Krisztushoz, a Sionra elhelyezett drága sarokkőhöz. Csak ha ezen az alapon állunk, nem ingunk meg, nem félelmetes az élet, nem magányos az út.
Aki hisz, az nem menekül el. Hanem ott marad Isten Fiával együtt, azon a helyen, ahová Isten helyezte, és az Atya kezébe helyezi reményét. Ámen.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2014.02.09.
