Kedves Gyerekek és Fölnőttek! Már régen jártam Nálatok – megvan egy esztendeje is annak! Tavaly az Ötödik Királyról meséltem, tavaly előtt a Negyedik Királyról, no hát kitaláljátok-é, kiről-miről fogok most mesélni? Nem, nem: nem a Hatodik Királyról! Az Ő meséje még várhat. Az idén a Háromkirályokról mesélek Nektek egy történetet. Igaz, nincs benne a Szent Írásokban, de azért igaz és tanulságos történet. Öreg vagyok már, sok mindent láttam-hallottam-tapasztaltam, sok emberrel találkoztam, úgyhogy nekem elhihetitek!
Úgy esett, mikor a Háromkirályok visszatértek hazájukba – a messzi Keletre, Délre és Északra –, akkor sem felejtették el ám a Jézus Királyt! Jól emlékeztek Rá a szívökben, s képzeljétek: ő is emlékezett rájuk, a szentem! Az édesanyja meg az édesapja sokszor elmesélték neki, mik történtek Vele kiskorában, úgyhogy mindig úgy gondolt a Háromkirályokra mint távoli barátaira.
Ez a történet akkor esett meg, amikor Jézus Király már fölnőtt férfiember volt. Elkezdett tanítani, összegyűjtötte apostolait és kezdte országába gyűjteni a többi embert – a szeretet országába! Ezért sok emberrel találkozott, sokszor velük evett-ivott-lakomázott-vacsorált.
Gondolt aztán egyet, s azt mondta Jézus az apostoloknak: – Gyertek, csapjunk egy nagy vígasságot, holnap lesz a születésnapom! Hívjunk meg sok vendéget, főleg a Háromkirályokat! Hiszen ők ott voltak az első születésnapi ünnepemen is, bizonnyal szívesen eljönnek!
Megörültek az apostolok, hogy lesz születésnapi dínom-dánom, együtt lehetnek Jézussal és megismerhetik az ő gyerekkori, de távoli barátait, a Háromkirályokat! Gyorsan küldtek is három levelet a Háromkirályoknak a meghívóval!
No, mármost, akkoriban nem volt még SMS, meg mobiltelefon, meg távirat, meg kitudja mi a csuda, Jézus üzenete mégis gyorsan odaért a címzettekhez. Angyalszárnynál sebesebben!
Megkapta a levelet Gáspár (barátainak csak Gazsi, az első király. Így válaszolt:
Kedves Jézus Király! Örülök, hogy ilyen nagyra nőttél és már harminc éves vagy! Ez igazán fontos évszám, az érett férfikor küszöbe! Magam jócskán átléptem e kort, hiszen mikor Nálad jártam, akkor is már vagy tizenöt éves voltam.
Ezért aztán már ideje volt, hogy megnősüljek! Tudod, sokan nyaggattak ezzel, hogy milyen fontos a családalapítás, meg a trónutódlás! Úgyhogy végre elszántam magamat! Csak az a bökkenő, hogy éppen most lesz az ösküvő! Jövendő feleségem kedves fehérnép, de most sajnos, nem mehetek el, s nem hagyhatom itt! Éppen Téged is meg akartunk hívni a lakodalomba, amikor megérkezett leveled az invitálással!
Azért születésnapi ajándékul küldök Neked valamit: egy aranyból készült tollat. Ezzel lehet a legszebb, legigazabb, legőszintébb, legpontosabb szavakat írni! Varázslatos egy toll, nekem jó szolgálatot tett! Remélem, örülsz neki és jól tudod használni a királyi ügyintézéshez!
Megértésedet kérve nagy szeretettel:
barátod, Gáspár király
Ui. Mennyasszonyom üzeni, hogy Neked is hamarosan asszonyt kell szerezned a házhoz, s meg kell nősülnöd mielőbb! Ne várj vele addig, amíg én!
Ami engem illett, nem szeretnék beleszólni a családi életedben, de ő csak egyre erősködik, hogy írjam bele a levélbe! Holnap királyné lesz belőle és máris parancsolgat!
Bizony, elszomorodott ezeket olvasván Jézus Király, de aztán kézhez kapta Menyhárt király levelét is (akinek igazi neve Melkiór Malkus Melek ha-Malkím volt, nem merte ám Menyusnak szólítani senki emberfia!):
Kedves Ifjú Jézus Barátom! Mióta csak találkoztunk – s annak megvan már vagy harminc esztendeje – azóta ott élsz a szívemben, s minden nap nagy örömmel gondolok Reád! Mindig is sok boldogságot és örömöt kértem imádságaimban Számodra Istenemtől s ugyanezeket kérem ezerszeresen most, férfikorod küszöbén, születésnapod alkalmából! Ki hitte volna, mikor először találkoztunk, hogy megérem még e szent napot!
Meghívásod nagy örömet okozott, vágyom is nagyon elmenni Hozzád! A szívem szakad meg, mert épp most ellenség ostromolja országom: népem senyved, katonáim véreznek, vezéreim éjt-nappallá téve igyekeznek túljárni a rusnya ellenség eszén! Ugye, megérted, hogy ily kedvezőtlen és sanyarú körülmények közepette nem mozdulhatok innen?
Az igazat megvallva, kész csoda, hogy megkaptam leveled! Szívből remélem, Te is megkapod az enyémet! Ajándékot is küldök vele, egy szépséges ünnepi öltözetet, menyegzőbe valót! Remélem, tudod használni királyi udvarodban, s jól áll majd Neked!
Együttérzésedet esdve az ostromlott ország királya:
Melkiór Malkus Melek ha-Malkím
Ui. Amint vége ennek a rusnya háborúnak, már ott is vagyok Nálad!
Képzelhetitek: e levéltől csak még szomorúbb lett Jézus! Hiszen az ő jó Melkiór barátját az ellenség fenyegeti, s veszélyben forog az élete! Ő meg nem tehet semmit!
Hanem amíg így gondolkodott, megérkezett a harmadik válaszlevél, mégpedig Boldizsártól (akinek igazi neve Bélsaccár a Négus, de barátai csak Bódinak szólították):
Édes-kedves, szeretve tisztelt és nagyraböcsült Jézus Fiam! Egy oly vénembernek, mint nekem, igen nagy öröm, ha levelet kap, ha szeretettel gondolnak rá. Nincs sok időm hátra. Jóllehet életem folyása nincs megírva a csillagokban, annyi bölcsességre eljutottam, hogy fölismerjem az utolsó napot. Igen közel van már. Testem gyöngül, sok betegség fáraszt, és a szemem sem a régi. E levelet bizalmas titkárom, Írnoki Tude Tukku Tudós Lékos írja helyettem, neki mondom tollba. Még így sem megy könnyen…
Látod, már bele is estem azon öregek és fiatalok hibájába, akik csak a saját nyomorúságukról tudnak beszélni! Öregember voltam, amikor Veled találkoznom engedett az Isten, s azóta egy nappal sem lette fiatalabb! A szívemet viszont Te tetted fiatallá, s velem voltál első mosolyod óta! Az évek során egyre többször fedeztelek föl, egyre többször villant föl számomra ragyogó arcod másokban is! Köszönöm ezt Neked, Fiam! Tán nem is tudod, mit tettél ezzel az öreg szívvel, s mit köszönhet Neked ez az vénember, aki vagyok. Csaknem mindent… S nem szégyellem ezt leírni.
Korom és testi állapotom miatt nagy útra már nem vállalkozhatom – kivéve az utolsót, amikor Teremtőm elé kell állnom. Életedre kérem az Ő áldását és szeretetét!
Hálatelt szívvel köszönt,
az egykor király, most csak szerető szív:
Bélsaccár
Ui. Bélsaccár nagyuram meghagyta, hogy Jézus Nagyuramnak küldjek el egy karavánnyi papiruszt és pergament. Mi itt úgy tudjuk, hogy hamarosan igen fölmegy az ára. Elküldjük hát, hogy Jézus Nagyuramék semmiképpen ne legyenek szűkében, ha írni vágynak!
Bélsacccár nagyuram reméli, hogy majd sok bölcs szóval írják tele Jézus Nagyuram tanítványai a küldött lapokat. Jóllehet, a kész könyveket egészségi állapota és életkora miatt ő maga alig reméli saját szemével meglátni, általam biztosít arról, hogy a teleírt lapok kötetekbe kötésének költségeit szívesen álljuk.
Alázatos szolgája Nagyuramnak:
Írnoki Tude Tukku Tudós Lékos
No, hát képzelhetitek: most lett aztán igazán szomorú Jézus Király! Az ő drága atyai jó barátja, a bölcs öreg Bódi ily beteg, s hamarosan meg fog halni!
Mi légyen hát most már? Hogy legyen így vendégség, dínom-dánom, születésnapi mulatság?
Mit tett ekkor Jézus? Amit ilyenkor tenni szokott! Gyorsan fölment a Tábor hegyére, s egész éjszaka ott imádkozott. Megbeszélte Atyjával a dolgot. Kiöntötte előtte szíve szomorúságát. No, a barátaira nem haragudott, mégis nagyon szomorú volt. Szomorúan pedig nem lehet születésnapot ünnepelni, ezt ti is tudjátok!
Tanítványai ismerték már, úgyhogy reggel ott vártak rá a hegy lábánál. Egyikük, Jakab (akinek a valódi neve Jákó volt) megkérdezte, mi történt, s immáron mi tévők legyenek.
Jézus így válaszolt: – Nagy dolog történt, barátaim! A Háromkirályok leveleit ismeritek, képzelhetitek, mennyire elszomorítottak a hírek. Imádkoztam hát, elmondtam Atyámnak a dolgot, és Ő válaszolt. Itt van velem a Szentlétek és azt mondja, hogy tartsuk csak meg a születésnapot, de előtte imádkozzunk közösen barátaimért, a Háromkirályért!
Úgy is tettek. Az imádság meg a lakoma után aztán fölnézett Jézus és a szemében különös fény villant meg: – Hanem fiaim, a Szentlélek mondott ám nekem még valamit! Nem akarom eltitkolni előletek! A szomorúság, ami engem ért, segített számomra megérteni valamit. Meghívott barátaim nem jöttek el a lakomámra, ezért szomorú voltam – hát még milyen szomorú lehet Atyám, az Isten, ha az Ő meghívását nem fogadjuk el…!
Bizony, így tanított Jézus akkor az apostoloknak!
Természetesen válaszlevelet is írt a Háromkirálynak, e leveleket azonban ők őrzik, és semmi áron nem tudtam hozzájuk jutni. Hogy mi volt bennük, azt ti is kitalálhatjátok.
Hogy a három ajándékkal mi lett, azt viszont el tudom mesélni. Volt ugyanis Jézus Királynak egy tanítványa, akit magam is jól ismertem. Jóravaló fiú, Vámos Matyinak hívták (nem tévesztendő össze Jégtörő Matyival, az egy másik híres tanítvány). Mondják róla, hogy eredetileg bankár volt, meg hogy az adóhivatalnál dolgozott, azonban valójában könyvelő és pénztáros volt a foglalkozása. Szeretett mindent számba venni, az ajándékokról is leltárt csinált.
No, a menyegzős ruhával könnyű dolga volt! Amikor Jézus Király kicsomagolta, nagyot nevetett rajta, s azt monda neki: – Na, Matyi fiam, szaladj, aztán keress egy szegénylegényt mifelénk, aki éppen nősülne, de nincs ki a stafírungja! Aztán add oda neki azt az öltönyt!
Úgy is lett. A papiruszokkal és pergamenekkel már nehezebb dolga volt a Matyi gyereknek – még soha nem látott ekkora mennyiséget. Elkezdte leltárba venni, de mire e végére ért, addigra bizony az eleje megpenészedett, mert sok eső esett abban az évben! Jaj, szegény feje, alig sikerült néhány lapot megmentenie!
Hanem a legérdekesebb az legigazabbul író toll esete! Vámos Matyi barátunk szépen számba vette, amint illik, de képzelhetitek: Jézus tanítványai közül az íróféléknek erre fájt leginkább a foga! Mind ezzel akarta megírni Jézus tanításait, példabeszédeit, mondásait! Igen ám, de nem volt elég pergamen meg papirusz, amire leírják! S ez volt a kisebbik baj: csak egyetlen varázstoll volt, és egyszerre sokan akartak írni vele! Kérték is Jézust, hogy: „Én, én, én szeretnék vele írni!”; meg, hogy „Mester, csak egy órácskára hadd legyen az enyém az a toll!”; így rimánkodtak, meg még ígyebbül!
Mit csinált végül Jézus Király? Kinek adta a tollat? Nem tudom. Szerintem fogta, egyszerűen zsebre vágta, és nem írt vele semmit. Nem akart ő versenyezni senkivel!
Hanem a Szentlélekből, abból aztán adott minden tanítványának bőven – nem tartotta meg csak magának! Írja csak meg ki-ki a saját tollával (no meg a Szentlélek segítségével) Jézus tanítását – s ne is dicsekedjék vele, hogy az övé a legjobb vagy legszebb! Mert nem attól lesz igaz a mese, ugye?
Az enyém azonban véget ért. Viszontlátásra! Remélem, jövőre is találkozunk!
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2016.01.17.
