Az új év kezdete a megújulás reményével tölt el bennünket: elhatározásokat teszünk, új lendülettel vágunk neki az előttünk álló útnak. Szeretnénk jobbak, sikeresebbek, boldogabbak lenni. A legfontosabb talán mindegyikben: szeretnénk jobban szeretni, kapcsolatainkban növekedni. Amikor feltesszük magunknak a kérdést: Hogyan?… belenézünk lelkiismeretünk tükrébe. Gondolatébresztőnek Gary Chapman szeretetről szóló könyvéből válogattunk fontos eszközöket a megújuláshoz: kedvesség – türelem – nagylelkűség – őszinteség.
Nagylelkűség
Önmagunk odaajándékozása
A szeretet nem más,
mint önmagunk odaajándékozása.
– II. János Pál pápa
Dr. Jack McConnell „a völgy utolsó házában” nőtt fel Crumplerben, egy nyugat-virginiai bányásztelepülésen. Édesapja sosem keresett havi százötven dollárnál többet, a gazdasági válság idején a McConnell szülők mégis naponta negyven-ötven embernek adtak ebédet. A csillét hajtó bányászok látták a jelet McConnellék kapuján, amiből tudták, hogy ott kaphatnak ennivalót. „Nem volt sok nekünk sem – meséli McConnell –, de nagy kertünk volt, ahol megtermett a kukorica meg a paradicsom, és mindig akadt egy csirke valahol, amiből tudtunk főzni mindenkinek.” McConnell idézi apja egyik kedvenc kérdését, melyet gyakran feltett hét gyermekének esténként, amikor a család körülülte az asztalt: „No és mi jót cselekedtetek ma valakivel?”
Az adakozás lelkülete mélyen beleivódott McConnell doktorba, aki immár nyugdíjasként arról vált ismertté, hogy kórházat nyitott a dél-karolinai Hilton Head Islanden, amely ingyenes orvosi ellátást nyújt azoknak, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy orvoshoz forduljanak. Idejét és segítségét adja ajándékba „több ezer barátnak és szomszédnak, akiknek orvosi ellátásra van szükségük”, és arra biztatja a többi nyugdíjas orvost és ápolónőt, hogy tegyenek ők is így.3A Volunteers in Medicine (Az orvoslás önkéntesei) sikere oda vezetett, hogy országszerte több mint ötven hasonló intézmény alakult. Amikor azt kérdezték tőle, milyen érzés ingyen dolgozni, McConnell így válaszolt: „Amit nekem ez a kórház ad, azt nem lehet pénzben kifejezni.”
Ha a nagylelkűségről van szó, többnyire nemes célra szánt pénzadományra vagy az utcán élőknek adott meleg ételre gondolunk. Ezek valóban nagylelkű cselekedetek, de a szeretet összefüggésében a nagylelkűség sokkal többet jelent az anyagi természetű adakozásnál. Ha igazán szeretünk, akkor a nagylelkűség jelen van minden cselekedetünkben. Figyelünk arra, hogy kinek van szüksége arra a pénzre, időre, energiára, figyelemre vagy tudásra, amit mi adhatunk. Nagylelkűség az, ha fáradtságunk ellenére fennmaradunk késő estig, hogy beszélgessünk kamasz fiunkkal, akinek éppen akkor van kedve beszélni az érzelmeiről, vagy az, ha felajánljuk a barátunknak, hogy segítünk a bútorszállításban, vagy ha a szomszédban lakó egyedülálló anyának segítünk a kerti munkában hétvégenként.
Az ajándék szó görög megfelelője a kharis, melynek jelentése „meg nem érdemelt szívesség”. Valahányszor pénzünkből, időnkből vagy képességeinkből adunk másoknak, elismerjük, hogy ezeket a forrásokat mi is ajándékba kaptuk. Másnak adott ajándékaink nem az illető teljesítményét jutalmazzák, hanem szeretetünket fejezik ki. Ha nagylelkűek vagyunk,
meglepően sok alkalmunk adódik arra, hogy szeretetet adjunk.
Hogy állunk a nagylelkűséggel?
Jelöljük meg egy 1-től 5-ig terjedő skálán, milyen mértékben illenek ránk a következő állítások. 1 = ritkán, 5 = rendszerint.
1. Szívesen töltök időt a családommal.
2. Tudatosan törekszem arra, hogy képességeimet mások megsegítésére használjam.
3. Mikor valakivel beszélgetek, csak rá figyelek.
4. Szeretem másokra költeni a pénzemet, mert ezzel azt fejezem ki, hogy értékesnek tartom őket.
5. Ha meg kell válnom egy tárgytól – mert elromlott, elvesztettem vagy ellopták –, nem telik sok időbe, hogy érzelmileg is megváljak tőle.
Számoljuk össze a válaszok pontértékét. Ha a húsz és huszonöt közé eső tartományba esik az összeg, akkor valószínűleg figyelünk arra, hogyan adhatunk szeretetet másoknak a nagylelkűség különböző megnyilvánulásain keresztül. Ha ennél kevesebb a pontszámunk, gondoljuk végig, mi az, amit a legnehezebb megosztanunk másokkal: időnket, tudásunkat vagy pénzünket.
Önmagunk odaajándékozása
A nagylelkűség, amely belső hozzáállásból fakad és tettekben nyilvánul meg, azt fejezi ki, hogy értékesnek tartunk másokat.
Peter és Sharon több mint harminc éve házasok. Házasságuk kezdetén Peternek sokat kellett utaznia üzleti ügyben, és olyankor Sharon egyedül maradt otthon a két gyerekkel. Peter útjainak többsége rövid volt, de minden fiatal szülő tudja, milyen stresszt jelent kisgyerekekről egyedül gondoskodni. Azokban az években Sharon depresszióval küzdött. Mikor Peter távol volt, a napi gondok és a férje miatti aggodalom kerítette hatalmába.
Egy ízben Peter kora reggel ment el otthonról, amikor Sharon és a gyerekek még aludtak. Később a repülőtérről felhívta a feleségét, aki épp reggelit adott a lányoknak. Sharon megpróbált vidáman búcsúzkodni, de nem tudta elrejteni, mennyire fél az előtte álló héttől.
– Jól vagyok, minden rendben van – felelte Peter aggódó kérdésére. Mikor letette a kagylót, leroskadt a tejtócsákban ázó müzlidarabokkal borított asztal mellé, és sírva fakadt.
Fél órával később hallotta, hogy nyílik a garázsajtó. Kisvártatva Peter sétált be a nappaliba.
– Hogy kerülsz ide? Mi lesz a találkozókkal? Elveszíted a munkádat! – rémüldözött Sharon, és döbbenten meredt a padlón álló bőröndre.
– Neked most nagyobb szükséged van rám, mint New Yorknak – hangzott Peter válasza. – Felhívtam a főnökömet, és mondtam neki, hogy szükségem lenne néhány nap szabadságra. Meglesznek nélkülem.
A nagylelkűség mindenekelőtt empátiát, együttérzést, őszinteséget és figyelmet jelent. A házasságban hajlamosak vagyunk természetesnek venni egymás jelenlétét. A nagylelkűség azonban azt jelenti, hogy teljes figyelmünkkel hallgatjuk társunk mondanivalóját, és amennyire csak tőlünk telik, gondoskodunk a szükségleteiről. Természetesen nem kell minden üzleti utat lemondanunk, amikor társunknak szüksége van ránk, de ragadjuk meg az alkalmakat, amikor többet adhatunk magunkból.
Sharon évtizedek távlatából is úgy emlékszik annak a napnak minden egyes részletére, mintha csak tegnap történt volna. Mindig emlékezetes marad számára, hogy Peter „tékozló” nagylelkűségével fejezte ki, mennyire értékesnek tartja őt.
Nagylelkűség: figyelmünk, időnk, képességeink, pénzünk és együttérzésünk megosztása másokkal.
Amikor időt adunk
Másodéves egyetemista koromban igencsak meglepődtem, mikor egy napon professzorom, dr. Harold Garner születésnapom alkalmából meghívott ebédelni. Három nappal később, egy hideg januári napon elsétáltunk az egyetemtől három saroknyira egy kellemes étterembe. Nem emlékszem, mit ettem, és arra sem, hogy miről beszélgettünk, határozottam emlékszem viszont a személyemnek szóló őszinte érdeklődésére. Attól a naptól fogva sokkal figyelmesebb voltam az óráin.
Egész iskolai pályafutásom során ő volt az egyetlen tanár, aki meghívott ebédelni. Azóta is különleges helyen őrzöm a szívemben Harold Garnert, mert megajándékozott az idejével.
Rohanó világunkban az idő a legfontosabb dolog, amit adhatunk valakinek. Időnkkel együtt életünk egy darabját ajándékozzuk egymásnak. Azt az órát, amit a gyermekünkre szánunk, hogy meghallgassuk iskolai élményeit, azzal is tölthetnénk, hogy kitakarítunk vagy megválaszoljuk az e-mailjeinket. A vele töltött idő azonban szeretetünket fejezi ki.
Forrás: Gary Chapman: A szeretet, mint életforma. Harmat Kiadó, Budapest, 2013. 151-154.o.
http://www.harmat.hu/uzlet/a-szeretet-mint-eletforma/
Feltöltve: 2018.01.14.
