A SZÜLŐSÉG FELADATAI ÉS MŰKÖDÉSE
Bár a továbbiakban a szülőszövetség sajátos feladatait is számba vesszük, szeretnénk leszögezni, hogy a szülőség több is, más is, mint a nevelési feladatok összessége. A szülőség lényege a gyerekek iránti teljes elköteleződésben ragadható meg.
A családpótló intézmények, illetve a valóságos családok nevelési kudarcai, nehézségei elsősorban abból adódnak, hogy a nevelés feladatok soraként jelenik meg, amelyek hátteréből hiányzik vagy gyenge a szülőség nevelési hordozóerejét jelentő elkötelezett kapcsolat.
A gyermek iránti elköteleződés a gyermekek bevonását jelenti a szülők személyes életközösségébe. Ebben a szülők megosztják élettapasztalataikat, élményeiket, emlékeiket, élettörténetüket, amelynek természetesen nagyon fontos része az egyes gyerekek várásának, születésének, első éveinek örömet, aggodalmat jelentő szülői élménye is.
Ebben a befogadó, közös nyelvet, történetet, családképet és identitást létrehozó atmoszférában, pszichológiai élettérben szülőben és gyerekben egyaránt erősödik a valahová tartozás és a biztonság érzése, létrejön a fejlődés alapfeltétele. Emellett ez a fajta szülőség a gyerek számára a traumákat vagy a stresszhatásokat csökkentő védőburokként is működik nehéz élethelyzetek idején. A család eleven, hierarchikus, alrendszereket tartalmazó rendszerében a szülői alrendszer irányítja, fogja össze és valósítja meg a családi működést. Amikor a szülőség sajátos feladatait tárgyaljuk, nem azokról szólunk, amelyek a tankönyvekből is jól ismertek, hanem azokat állítjuk figyelmünk középpontjába, amelyek a szülői szövetség tudatos megvalósítására vonatkoznak.
1. A szülő-gyerek kapcsolat alakítása
Ha a családi életközösség alakulásának folyamatát a feladatok nyelvére fordítjuk, akkor a szülőség legfontosabb feladata a szülők és a gyerekek közötti kapcsolat formálása. A szocializációkutatás jelentős eredményei azt mutatják, hogy a szülők nevelési céljaikat, a nevelés feladatait csak akkor tudják megvalósítani, ha megfelelő kapcsolatuk van a gyerekekkel. A kapcsolat különböző aspektusai és minősége, az érzelmi melegség, a szülői védelem adta biztonság, a megértés, a feltétel nélküli elfogadás, a gyerek szükségleteire való figyelem a gyereket nyitottá tehetik a szülői viszonyulások, értékek, a szülők által közvetített szabályok, normák elfogadására és beépítésére.(17) Ma már bizonyított az is, hogy a szülő-gyerek kapcsolat jellege a vallásos nevelést adó családokban meghatározza a gyerekek fiatalkori vallásosságának mértékét.(18) A felnőttkori élet minősége szempontjából különösen jelentősek azok a kutatások, amelyek a korai szülőkhöz való kötődés és a felnőttkori jelentős kapcsolatok közötti összefüggést tárják fel, (19) valamint azok, amelyek a mindkét szülőhöz való jó kapcsolat pozitív hatásait bizonyítják az élet nehézségeivel való megküzdésben.(20) Végül is jogosan mondhatjuk, hogy a kapcsolat a nevelés céljainak foglalata, amelyen keresztül megvalósul a felnőtt- és a gyerekvilág közötti átjárás.
2. Közös nevelési stílus vagy stratégia kialakítása
A nevelési szövetség fontos feladata a közös nevelési stílus kialakítása. Ehelyütt a közös nem
azonosat jelent, inkább egymás stílusának kiegészítését, a nevelő hatások optimalizálásának
módját fejezi ki. A pár között már az udvarlás időszakában elkezdődik, a gyerekvárás időszakában pedig felerősödik az eredeti családból hozott és máshol látott vagy tanult nevelési tapasztalatok, élmények, kritikák megbeszélése, az együttes nevelési stílus formálása. Ez azonban nem könnyen alakul, mivel az eredeti családok nevelési gyakorlata esetenként nagyon különböző lehet. A szülőség kezdetén mindkét fél a saját családjából hozott, „örökölt” gyermeknevelési minták szerint próbál nevelni, ezek egy része tudatosított, elfogadott nevelési elvként jelenik meg, más részük a szülői modellek alapján belsővé vált, nem tudatos reagálási módok sora, amelyek elsősorban nehezített, érzelmileg telített helyzetekben jelennek meg. Az utóbbi helyzet sokszor kialakulhat, különösen az első gyerek születését követően. Szülők számára ismerős lehet az a szituáció, amikor az újszülött csecsemő sírására az egyik azonnali felvétellel reagálna, míg a másik a sírás fiziológiás jellegét hangsúlyozza, és a csecsemő karba vételét az elkényeztetés egyik módjának tekinti.
A két fél nevelési tapasztalatai nemcsak jellegükben, hanem mennyiségükben is különböznek. A többgyermekes családban felnőtt vagy elsőszülött gyerek több nevelési helyzetet figyelhet meg, mint az egyke. A nevelési tapasztalatok tudatosításának szintjét nagymértékben befolyásolja a felnevelő szülők nevelési stílusa. Az úgynevezett megkívánó stílusban felnövők jobban felkészülhetnek a szülőségre, mivel eszerint a szülők indokolják döntéseiket, magyarázzák viselkedésüket, rámutatnak a különböző magatartásmódok későbbi lehetséges következményeire, míg a tekintélyelvűek vagy az elhanyagolók jóval kevesebbszer indokolnak.
Fontos különbséget jelenthet a pár tagjainak e téren való iskolázottsága is. A pedagógusképzettség jó esetben felerősíti a nevelési tapasztalatok tudatosítását és azoknak a gyermekiből felnőtt perspektívába helyezését, s ezáltal többlettudással ruházza fel a pár egyik tagját.
3. Egyeztetett problémamegoldási módok kimunkálása
A szülői problémamegoldás (büntetés, fegyelmezés, jóvátételi módok, viselkedésirányítás) a szülőség gyakorlása során egyfajta együttfejlődési, kollaboratív tanulási folyamatban alakul.
Az együttfejlődésben a gyerekről szerzett tudás, tapasztalat, a nevelési ráhatások eredményeinek megbeszélése és az ezekre való reflektálás összegződik.(21)
A két fél eltérő perspektívái a dialógusban felszínre kerülnek, és mindketten úgy is megkísér-
lik szemlélni a szituációt, ahogy a másik látja. Sajátjukhoz egy másik perspektívát is hozzáadnak. Ugyan mindenfajta interperszonális kapcsolatban fontos az az emberi képesség, hogy megértsük a másik nézőpontját, de szülőként ennek többletjelentősége is van. Itt nemcsak a gyermek szemszögéből szükséges nézni az eseményeket, hanem a szülőtárs és időnként más, az eseménybe bevonódó személy (tanár, testvér, nagyszülő) nézőpontjából is. Az egyes személyek közötti interakciók megértése, közös értelmezése megkönnyíti a közös problémamegoldási mód kialakítását is. A szocializációs irodalomban széles körű egyetértés van abban, hogy a szülők hasonló vélekedése egy adott helyzetben a gyerek érzéseiről, indítékairól hatékonyabb nevelést tesz lehetővé.(22)
A nevelési és problémamegoldási tudás alakulásában jelentős tényező a szülőszövetség időtartama. A hosszú távú kapcsolat a gyermek növekedésével együtt fejlődő szülői tudást, valamint a szülő-szülő és a szülő-gyerek kapcsolatot időperspektívába helyezi. A szülők nemcsak az adott konkrét szituációra reagálnak, hanem az eddigi interakciók jellege, hasonlósága is belejátszik az esemény értékelésébe és a gyermek viselkedésére adott válaszba. (A követelődző gyerek aktuális kívánságára másként reagálunk, mint a ritkán kérő gyerekére. Vagy az általában engedékeny apa haragos, tiltó fellépése sajátos jelentést ad a történteknek).
4. Észlelési „koalíció” létrehozása
A nevelés hatékony megvalósításához szükség van közös észlelés, „eligazodási térkép” kidolgozására a világról, a kapcsolatokról, a gyerekek fejlődéséről, viselkedéséről. Szoros kapcsolatban élő szülők és gyakran a család egésze közösen osztott jelentést vagy észlelési koalíciót fejlesztenek ki a világ természetéről, a benne lévő helyükről, kapcsolatukról.(23)
A házastársaknak kezdetben egyedi térképük van a világról, a benne való eligazodás lehetőségeiről. A kapcsolat fejlődése során azonban a pár tagjai az egymásra figyelő beszélgetésekben, önmaguk és élményeik megosztásában összehangolják a belső egyedi térképeket. A szülőpár összehangolandó egyedi térképei a gyerekekre, azok fejlődésére, a nevelés lehetséges módjaira vonatkoznak, a gyermek belső világában való eligazodást szolgálják.
Az észlelési koalíció kimunkálásának egyik fontos feltétele a gyermekkel kapcsolatos vélekedések, elvárások megosztása, megvitatása, összeegyeztetése. A nevelési gyakorlatban különleges jelentősége van annak, hogyan gondolkodnak a szülők a gyerek fejlődéséről, a nevelési eszközök hatásairól, a nevelés céljairól, a gyerek- szülő kapcsolat jellegéről, a gyerek viselkedésének hátteréről, szándékairól. Gondoljunk csak arra, mennyire másnak és másként észlelünk és értékelünk egy viselkedést, ha úgy gondoljuk, hogy ez elvárható egy gyerektől, vagy még nem, másként játszunk egy gyerekkel, ha vannak elképzeléseink a különböző játékok fejlesztő hatásairól stb.
5. A szülői útmutatások összehangolása
Nem ismerünk olyan kultúrát – s valószínűleg nincs is –, ahol a szülőknek ne lenne feladatuk
a gyerekek irányítása, az útmutatás. A gyermeknek szüksége van arra, hogy eligazítást adjanak neki az élet fontos és kevésbé fontos kérdéseivel kapcsolatban, segítséget kapjon életcéljai megtalálásához, valamint értékeket és mintákat lásson az emberi kapcsolatok működéséhez.
Bowlby az irányítás természetét közismert metropolisz-metaforájában foglalja össze. Az életben a gyerekek előtt számos különböző célú útvonal rajzolódik ki, a nagyvárosok különböző irányú útvonalaihoz hasonlóan. A szülők feladata kitenni azokat az útjelzőket, iránytáblákat, amelyek segítik a gyermeket, hogy a számára járható, célhoz vezető utakat megtalálja, és elindulhasson rajtuk.(24) Nem nehéz belátni: az iránymutatáshoz szükség van arra, hogy a szülők megegyezzenek a járható utakban és az úti célban.
Az irányításhoz tartozik a világról kialakult kép formálása is. Ebbe a világnézet éppúgy beleértendő, mint a környezetről, az emberi viszonyokról való értékelő képzet kialakítása is. A fentiekből jól látható, hogy az irányítás nemcsak tanítás, ismeretátadás, hanem tapasztalatok megosztása és követhető minta nyújtása is. Nehezebb és többnyire sikertelen az az irányítás, ahol a szülők között hiányzik az összhang, különösen a célok tekintetében, bár a célhoz vezető utakban való megegyezés is lényeges. A szülői útmutatás és annak összehangolása napjainkban különösen fontos feladattá vált. A mai gyerekek ellentmondásos hatások kereszttüzében nőnek fel. A különböző információk, élmények megértése és feldolgozása, a szirénhangokkal szembeni ellenállás kialakítása, a hatások közötti összhang megteremtése a szülők folyamatos erőfeszítést igénylő feladatává vált.
A szülők közötti összhang hiánya vagy gyengesége e téren könnyen az irányítás kudarcához
vezethet.
(folytatjuk)
Forrás: Horváth-Szabó Katalin: A szülők nevelési szövetsége: a szülőség. Embertárs folyóirat, 2006:2, 100-109.
(17) Grusec, J. – Rudy, D. – Martini, T.: Parenting cognition and Child outcomes: Implications for children’s internalization of values. In Grusec, J. – Kuczynski, L. (Eds.): Parenting and children’s internalization of values. New York, 1997, Wiley and Sons, 259–282.
(18) Kirkpatrick, L.: Attachment an religious representations and behaviors. In: Cassidy, J. – Shaver, P. (Eds.): Handbook of attachment. New York, 1999, Guilford Press, 803–822.; Horváth-Szabó K.: Fiatalkori vallásosság és korai kötődés In: Hit és élet a felnőttkor küszöbén / [szerk. Tőzsér Endre]. – Budapest : Új Ember, 2006, p. 19-42.
(19) Hazan, C. – Shaver, P.: Romantic love conceptualized as an attachment processs. J. Pers. Soc. psychol, 1987, 52, 511–524.
(20) Easterbrooks, A. – Goldberg, W.: Security of toddler-parent attachment. In Greenberg, M. et als (Eds.): Attachment in the preschool years. Chicago, 1990, Univ. of Chicago Press, 221–244.
(21) Fernyhough, C.: Vigotsky’s sociocultural approach: Theoretical issues and implications for current research. In Hala, S. (Ed.): The development of social cognition. Hove UK, 1997, Psychology Press, 65–92.
(22) Grusec, J. – Rudy, D. – Martini, T.: i. m.
(23) Reiss, D. (1981) The family’s construction of reality. Harvard Univ. Press. Cambridge
(24) Bowlby, J.: Attachment and loss: Separation. 1973, Basic Books.
Feltöltve: 2017.06.18.
