TERMÉSZET – BIOLÓGIAI KÖZEG
A természet a gyermek biztos, „természetes” közege, állandó felfedezőterepe, élménytára, ahol teste, lelke, szelleme egyaránt növelődik. Manapság az EU-konform játszóterekre mesterséges dombocskákat építenek, hogy a gyerekek parkettához és aszfalthoz szokott lába ismerkedjen a fölfelé-lefelé mászás mozdulataival. Manapság, ha megkérdezünk egy óvodást: „Szoktatok-e kirándulni?” – nem biztos, hogy tud válaszolni. A problémát a kirándulni szó okozza. Márpedig a gyerek attól gyerek, hogy morzsával eteti a hangyát, röpteti a katicabogarat, nevet ad a pillangónak, magot vet, s figyeli, hogyan fejlődik az új élet. Szaladgál, fára mászik – s nem attól gyerek, hogy a kakaóbiztos számítógép vagy a szobamozi képernyőjére mered. (Egy 2005-ös, egész Magyarországra kiterjedő felmérés szerint egyébként az óvópedagógusoknak és a szülőknek összesen csak mintegy két százaléka értett egyet a kakaóbiztos számítógépek óvodai bevezetésével.)
A szülők, főként a fiatal anyák gyakran maguk sem tudják, mit kezdjenek a természettel. Tele vannak iszonyattal a csúszómászókkal, a bogarakkal s az élővilág más fura lényeivel szemben.
A gyermeknövelő-művészi tanfolyamok, tréningek segítenek nekik a „Jaj de érdekes! Mi ez?” hozzáállás megtanulásában, hogy gyermekeiknek ezt továbbítsák, ne pedig a „Fúj!” hozzáállást.
A hüllőktől való iszonyodás is alapfélelem, de növelőművészi, természetes hozzáállással ez is oldható. Szerencsére vannak már hüllősimogató alkalmak az állatkertekben. Láthatjuk, hogy a kisgyerek számára a hüllő érintése természetes, érdekes élmény. Az iszonyodást a felnőttektől tanulják. Segítenünk kell a szülőknek és gyermekeiknek, hogy biztosabban, otthonosabban érezzék magukat a világban. Hogy egészségesebb legyen a lelkük.
MESE (MŰVÉSZET) – LELKI KÖZEG
A mese a család és a természet mellett a gyermek harmadik biztonságos, otthonos közege. Az a világ, ahol a kisgyerek eligazodik, vigasztalódik, ahol a szelleme gyarapszik, a lelke töltődik.
Ha meg akarnánk határozni, hol kezdődik a mese, a magam részéről azt mondanám, a mese a nyelvezettel kezdődik. Ezekkel a szófordulatokkal: Hol volt, hol nem volt / Itt a vége, fuss el véle! / Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál / Jótett helyébe jót várj! Amikor ezek valamelyikét kimondjuk vagy meghalljuk, azonnal átlendülünk egy másik világba, ahol otthon érezzük magunkat, amelyet a csodáival együtt is értünk.
A felnőtt világ a kisgyerek számára tele van érthetetlen dolgokkal. Különösen érthetetlen s a kisgyerek számára nagymértékben értelmetlen is, amit a felnőttek beszélnek. Egy ismerősöm mesélte, hogy egy kávéházi üzleti tárgyalásra magával vitte hároméves kisfiát. A gyerek az apja ölében hallgatta a rengeteg számot, százalékot, időpontot. Az ismerősöm hirtelen észbe kapott, s a gyerek kedvéért belefűzte a beszélgetésbe „a kiskakas gyémánt fél krajcárja” szókapcsolatot. A gyerek azonnal felélénkült, szembefordult az apjával, s azt mondta: „Látod papa, most jól beszélsz!” Mindaz, amit addig beszéltek, a gyerek számára csak abrakadabra volt, amiből ő egy szót sem értett. Meg kell tehát tanítanunk a fiatal szülőknek, hogy olyan mesét válasszanak a gyereküknek, amit az korához képest megért. A megértést segítik a rövid mondatok; a hangulatos de érthető vagy emocionálisan gazdag jelentésű kifejezések, a nyelvi ritmus, az egyszerű cselekmény, a lenyűgöző mesei hős, az élményszerű s lehetőleg többszöri elmesélés. A kisgyerek eseményekben, akciókban gondolkodik, a mesének tehát cselekményesnek kell lennie. Ez is a rövid, egyszerű mondatok fontosságát támasztja alá. Minden mondatban ott az állítmány, s ez a kisgyerek fantáziáját röpíti. Itt jegyzem meg, hogy a kisgyerekek azt a verset tanulják meg könnyen, amelynek minden sora egy-egy mondat: minden sorban van egy állítmány. Álljon itt példaként Weöres Sándor Bóbitája: „Bóbita, Bóbita táncol, / körben az angyalok ülnek, / békahadak fuvoláznak, / sáskahadak hegedülnek.”
A mese a gyermeknövelő-művészi tanfolyamok harmadik legnagyobb témája. Karácsony Sándor szerint a mese a gyermek vallása. Semmiképpen sem fér össze ez a kijelentés a tanmesék földhözragadottságával! Annál inkább a szárnyaló képzelet falakat bontó, lélekgyógyító, misztikus voltával.
A nyolcvanas évek hasítottagy-kísérletei nemcsak azt bizonyították, hogy az agy bal féltekéje a racionális gondolkodásért, a tudományos részekre bontásért; míg a jobb félteke a kreativitásért felelős, s művészi módon egészben látja a világot – hanem igazolták azt is, hogy a bal félteke erőszakos, célorientált, a célja érdekében könnyedén hazudik és nincs humora; míg a jobb félteke együtt érző, segítőkész, őszinte és jó a humora.
Éppen a magyar Czeizel Endre professzor vizsgálatai bizonyították, hogy nekünk, magyaroknak különösen fejlett a jobb agyféltekénk. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy kis nép létünkre ennyi világhírű tudóssal és művésszel büszkélkedhetünk. Logikus lenne, hogy amiben erősek vagyunk, azt fejlesszük. S mit tesz az ismeretátadási mániában szenvedő magyar iskolarendszer? Egy oldalról tömi a gyerek fejét az információkkal, más oldalról a művészeti tárgyak óraszámát minimálisra csökkenti! Kodály országában heti egy ének-zene órát engedélyez, rajzórát ugyancsak egyet, s a testnevelés is fuldoklik a heti egy órában.
Ezért vállaltam kis falumban rajz (képzőművészeti) szakkör vezetését, s ezért kell, hogy mindannyian vállaljunk a jövő érdekében mindent, amit tudunk, mert nemcsak a vizsgálatok bizonyították, de mi is úgy gondoljuk, hogy az egészséges személyiség kialakulásához mindkét agyféltekét s ezzel együtt a lelket egységesen fejleszteni kell. Ezért van szükség a gyermeknövelőművész-tanfolyamokra is, amelyekhez a szellemi kapacitás készen áll. A már második, harmadik generációban ismételten növeletlen szülők éhesek a tudásra, a gyerekek szintén növeletlenek. Mire várunk?
Forrás: Embertárs folyóirat, 2006:2, 118-125.o.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Budapest, 1985, Gondolat.
Döbrentey Ildikó: A mese mint a gyermek világképe, a játék mint a gyermek életformája. Sopron, 2004.
Döbrentey Ildikó: Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tanulmányok a kisgyermeknevelésről.
Budapest, 1996, Okker Oktatási Iroda.
Henning Köhler: Rossz gyerekek pedig nincsenek. 2003, Szépnap.
Karácsony Sándor: A magyar világnézet. Budapest, 1941, Exodus.
Karácsony Sándor: A magyarok kincse – A társadalmi nevelés és társas-lélek akarati működése. Budapest, 1944, Exodus.
Kontra György: Karácsony Sándor, a nagyhírű professzor. BIP, 2003.
Levente Péter: A mese és a játék a gyermek gondolatvilágában – Túlélőkönyv. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2001/1–2; 3–4.
Levente Péter: A torzó gyermek nevelése. 2004.
Rudolf Steiner: Nevelőművészet. 1995, Jáspis.
Székely János: Kísértés. Budapest, 1972, Magvető.
Vajda Zsuzsa: Embergyermek – gyermekember. Budapest, 1991, Göncöl Kiadó.
Vekerdy Tamás: Az iskola betegít? Budapest, 2004, Saxum.
Feltöltve: 2017.05.21.
