Ki vagyok a szerepeim nélkül?
Ki vagyok a kirepült gyerekeim nélkül? Ki vagyok a házasságom nélkül? Ki vagyok az elegáns öltönyöm és pazar autóm nélkül? Ki vagyok, ha nem bankigazgató, pedagógus, önkéntes segítő, fontos ember vagyok? Ki vagyok a meggyőződésem nélkül, vágyaim, szokásaim nélkül? Ki vagyok az elrontott gyerekkorom nélkül? Ki vagyok a haragom nélkül? Ki vagyok az elveszített fiatalságom nélkül?
Néha rákényszerülünk, hogy elengedjük, amivel azonosítottuk magunkat. Rájövünk, hogy önazonosságunk, létezésünk, identitásunk nem ettől a munkától, ezektől az anyagi javaktól, ezektől az emberi kapcsolatoktól függ. Felismerjük, mi önmagunk legmélyebb lényege, és mi az, amivel bár azonosultunk, de valójában nem mi vagyunk.
Az elengedés megismertet önmagunkkal.
A dolgok kettőssége
Lehetünk egyszerre boldogok és boldogtalanok is. Boldogok vagyunk a kisbabánkkal, de fájlaljuk a szabadságunk elvesztését. Megházasodunk, lelkesen rakosgatjuk a fészkünket, tervezzük közös jövőnket, de el kell engednünk azt az illúziónkat, hogy a barátainkkal ugyanannyi időt tölthetünk, mint mielőtt megházasodtunk, vagy hogy a privát időnk is maradéktalanul rendelkezésünkre áll. Minél kevésbé tudjuk elengedni azt, ami elveszett, annál kevésbé tudjuk átadni magunkat a jelen örömének.
Az elengedés segít átélni a jelent.
Meglepetés
Megtanuljuk, hogy az életünk szüntelen változás, mindent meghalad az idő, semmi sem állandó, hacsak nem maga a mulandóság. Megtanuljuk elengedni a dolgokat, ha lelki békében akarunk élni. És akkor jön a meglepetés, visszakaphatjuk azt, amit elveszettnek hittünk. Igen, még elhunyt szerettünket is. Azok, akik a gyász súlya alatt görnyedve siratják hozzátartozójukat, görcsösen vágynak arra, hogy az idő kerekét visszaforgatva visszakaphassák hozzátartozójukat. Aztán lassan-lassan eljutnak addig, hogy elfogadják a történteket, elengedik a hiábavaló ragaszkodásukat, a haragjukat, a tiltakozásukat. És láss csodát, tényleg visszakapják, akit elveszítettek! Már nem ugyanúgy, de képesek egy meghitt kapcsolatot kialakítani vele. Felismerik, hogy a szeretet soha nem vész el, örökre az övék marad. Ha eszükbe jut a hozzátartozójuk, a szívükbe öröm költözik, és elmosolyodnak. Ugyanez vonatkozhat egy válás során elveszített társra, vagy barátra is. Az átélt élményeknek, a közös múltnak nem kell elvesznie. Ha elengedjük nehezteléseinket, csalódásunk fájdalmát, a szeretet visszatérhet akkor is, ha másfelé folytatódik az utunk.
Végül, ha az elengedésnek mesterei leszünk, egy bátran megélt élet után maradékok, aggodalmak nélkül, békében engedjük el magát az életet is! Mert az elengedés könnyűvé és erőssé tesz, megszabadít a félelemtől.
Singer Magdolna
Megjelent a HVG Extra Pszichológia 2015/4 számában.
A szerző honlapja: http://singer.hu/
Segítség a gyászfeldolgozáshoz, gyászcsoportok: www.gyaszportal.hu
Feltöltve: 2016.11.20.
