Hogyan segítsük a látássérült embert?
Először is kérdezd meg egyszerűen:
– Segíthetek Önnek / Neked?
Ha csak információra van szüksége (járatszám, vágányszám, épület felirat, egyéb látható jelzés), válaszolj neki és köszönj el Tőle, hiszen csak ebből tudja, hogy már nem számíthat rád.
Ha elfogadja a segítséged, és átkíséred vagy bekíséred valahová, akkor engedd meg, hogy Ő karoljon Beléd, hiszen Ő szorul segítségre és nem Te. Lépcsőknél ne csak azt mond meg neki, hogy „most lépcső következik, hanem azt is tedd hozzá, hogy az fel vagy lefelé halad! Az irányok pontos meghatározásával tudsz legtöbbet segíteni: igyekezz mindig a látássérült ember helyzetéhez képest megadni a keresett dolog, tárgy helyzetét. Az előre, hátra, jobbra, balra irányok megadásával.
Tömegközlekedési eszközre úgy tudod fel- és lesegíteni, ha a nyitott ajtóhoz kíséred és kezét a kapaszkodóra helyezed.
Ne lepődj meg, ha a felajánlott segítséged nem fogadja el egy vak ember. Tudnod kell, hogy vannak olyanok, akik nagyon jól elboldogulnak egyedül is, nap mint nap járnak azon az útvonalon, amelyen éppen összetalálkoztál velük, így nincs szükségük támaszra. A látássérültek többsége azonban szívesen elfogadja a felkínált segítséget! Próbáld csak ki!
Kik és mik segítenek még a látássérülteknek?
Talán az eddigiekből is kiderült, hogy az egyik legproblémásabb terület a közlekedés, a helyváltoztatás a látássérültek számára. A fehér bot ugyan nagy segítség, de nem old meg minden gondot. Az sem megoldás, ha mindig valakire várni kell szorult helyzetben. Sok látássérült ezért szoros szövetséget köt az ember egyik legjobb barátjával, a kutyával. A vakvezető kutyák kölyökkoruktól kezdve készülnek „hivatásukra”, és vizsgát is tesznek vezetési képességükből. Ezek a kutyusok segítenek abban, hogy a látássérültek teljes, önálló életet éljenek. Fantasztikus dolgokra képesek ezek az okos állatok: segítenek vásárolni, eljutni egyik helyről a másikra, épületen belül tájékozódni és nagyon-nagyon szeretik gazdijaikat, annyira, hogy akár életüket is feláldozzák értük, ha olyan helyzetbe kerülnek.
A másik hatalmas segítség a látássérültek számára a számítógép, amelyet Te is jól ismersz. Na persze, kisebb-nagyobb módosításokat kell végrehajtani a gépen, hogy azt egy látássérült ember is használni tudja. A vakok számára felesleges a képernyő, helyette neki egy ún. képernyőolvasó hangosbeszélőre van szüksége, ami elmondja a képernyőn látható információkat. A számítógéphez továbbá csatlakoztatni lehet Braille-kijelzőt, ez egy olyan billentyűzet, amelyen a kiemelkedő domború pontok jelennek meg, így elolvashatják a vakok a képernyő tartalmát. Létezik olyan nyomtató is, amely képes pontírásban kinyomtatni egy adott szöveget. A látássérült fiatalok nagyon jól értenek a számítógépekhez és a programokhoz, hiszen számukra nemcsak a szórakozást, a kapcsolattartást jelenti, hanem az információhoz jutás és a tanulás egyik fontos csatornája is.
Hogyan vallanak önmagukról és a világról?
A következőkben néhány látássérült fiatallal készült interjúból olvashatsz részleteket.
„Azt üzenem az embereknek, hogy vigyázzanak a vakokra és ha kell, akkor segítsenek. Ti, látó gyerekek meg ne cukkoljatok minket, mert mi nem tehetünk arról, hogy vaksik vagyunk. Ha odajöttök hozzánk, ne kérdezzétek meg azt, hogy „vak vagy?”. Ez nekem mindig fáj. Inkább azt kérdezzétek: „mi a baj?”. Azért vagyok szomorú, mert látni szeretnék! „
(G. E. 10 éves lány)
„Önálló akartam lenni, de ha meglátták a szüleim, hogy valamit csinálok, jöttek segíteni. Azért fontos pedig a minél nagyobb önállóságot megtanulni, mert egyszer felnövök, és akkor magamnak kell megállnom a lábamon. A másik az, hogy ne mondják, hogy ez egy vak, úgysem tud semmit.”
„Szerintem azt sem kell mondani nekünk vagy ránk, hogy szegény vak. Nem kell leszegényezni, mert mi is ugyanolyan emberek vagyunk, csak nem látunk. Egy anya pedig tanítsa meg a vak gyerekét sok mindenre, mert az a fontos, hogy minél többet tudjon.”
(H. J. 11 éves fiú)
„Álmaimban látok, és mindig jól. Magamat úgy élem meg, mintha látnék, csak éppen nem látok.”
(A. D. 12 éves fiú)
„Kedvenc színem a ciklámen volt, de a világoskéket is kedveltem. Mindegyik alapszínre emlékszem, csak az árnyalatokra nem. Ha egy tájat, vagy más látványt mesélnek el, el tudom képzelni. Igazából az zavar, hogy sok más emlékképem kezd a feledés homályába veszni.”
„Nem a látáson vagy a nemlátáson múlik egy kapcsolat alakulása, hanem azon, hogy szeretik-e egymást a párkapcsolatban élők.”
„A látó társ előnye, hogy többet tudna segíteni. A nemlátó társ jobban meg tudna érteni. Segíteni viszont kevesebbet tudna, mintha látna.”
(N. B. 15 éves lány)
„Az első igazi nagy élményem az volt, amikor két évvel ezelőtt megtanultam hajtogatni. … Teljes mértékben le tud kötni. Egy nehezebb művel háromnegyed óra alatt készülök el, ha nem sietek.”
„A történelem a kedvenc tantárgyam. Az egészet egy mesének képzelem el.
… A kémiában az ragadott meg, hogy nem kell bemagolni, hanem meg kell érteni. A periódusos rendszer nagyon érdekes, el lehet rajta gondolkodni.”
(R. Zs. 16 éves lány)
„A diszkózene az, ami teljesen ki tud kapcsolni a mindennapok kerékvágásából. Ha mindenkiből elegem van, teljes hangerőre kapcsolom a magnómat, ez egyfajta menekülés a számomra.”
(N. T. 17 éves fiú)
„Édesapám négyéves koromban kezdett el úszni tanítani a Velencei-tóban. a maba stílusára oktatott. Bedobott a vízbe, de előtte elmondta: – Ha nehézségeid támadnak, utánad ugrom. – Az általános iskola második évétől volt úszásoktatás a Vakok Általános Iskolájában. A többiekhez képest úszóbajnok voltam. Harmadikos koromban elkezdtem versenyszerűen úszni.”
„Továbbra is imádok sportolni, legyen szó akár úszásról, akár futásról. A budapesti futóversenyeken gyakran indulok, egyik gyengénlátó barátom társaságában. Ötkilométeres távon szoktunk rajthoz állni. Először egymás kezét fogtuk, de rájöttünk a hátrányára, összeizzadt a kezünk. Legközelebb már kis kötelet fogtunk, és ennek segítségével futottuk le a távot.”
(M. Cs. 17 éves fiú)
„Én azt gondolom, bár nem vagyok szakember, hogy az integráció jó dolog! Most, így utólag visszagondolva különösen, hogy már négy gimnáziumi év is mögöttem van, saját tapasztalataim alapján bátran állíthatom. Jó lenne, ha a gyerekek pár évig a látók között lehetnének a suliban, ha nem is mindenki, de aki alkalmas rá, az feltétlenül. … Kell a nagy nyüzsgés, a társak és a barátok, mindez a valós környezetben.”
(V. Sz. 19 éves fiú)
Ezekből az idézetekből is kitűnhet, hogy a látássérült fiatalok éppen olyanok, mint bármelyik fiatal: boldogok, néha szomorúak, szerelmesek vagy éppen csalódottak; ugyanúgy hadilábon állnak a sulival, mint mások, sportolnak, szórakoznak, művelődnek, játszanak, akárcsak a látó gyerekek. Nekik annyival nehezebb talán a kamaszkor buktatóin átverekedni magukat, hogy a látásuk hiánya miatt egy csomó fontos információtól el vannak zárva. Nem tudják pl., hogyan kell udvarolni, nem mindig sikerül a legdivatosabb ruhákat összeválogatniuk pusztán a tapintásuk alapján, fehér bottal nem szívesen járnak szórakozóhelyre, stb. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az amúgy is nehéz életkorban még jobban segítsétek őket, hogy be tudjanak illeszkedni a közösségbe, hogy el tudják fogadni önmagukat. Sokszor jól jön ám a látó segítség, akár sportolásnál, akár vásárlásnál, vagy szórakozásnál!
– folytatjuk –
Kiss Erika
látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus
Feltöltve: 2015.10.11.
