A „Bohócdoktorok” nem csak vallják, hogy a nevetés gyógyít. 20 éve léptek be először a magyar kórházak kapuján. Azóta rengeteg gyermekben születhetett meg újra az életöröm és a remény. Rékay Ágnes ügyvezető igazgatóval és Kápolnai Katalin kommunikációs menedzserrel beszélgettünk.
– Hogyan született az Alapítványuk?
Ágnes: – Az eredeti ötlet Amerikából származik. Michael Christensen amerikai bohóc indította el, egy személyes tragédia révén. A kistestvére rákos beteg volt, és ő bohócként látogatta meg őt. Megtapasztalta, hogy a látogatás végére sokat javult a testvére lelki állapota. A gyász feldolgozása során született meg benne a gondolat, hogy nagyon sokat tudott adni a kisöccsének a búcsú során, miért ne lehetne ezt a tevékenységet kiterjeszteni, elterjeszteni? Így ő lett a szülőatyja a gondolatnak, ami nagyon hamar elterjedt az egész világon, ma már rengeteg országban van bohócdoktori tevékenység. A magyar Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt, 2 évvel az osztrák szervezet alapítását követően hozták létre.
Közép-Európában egyre több partnerszervezet csatlakozott a tevékenységhez. Ahogy ez a kis közösség fejlődött, létrehozták a Nemzetközi PirosOrr (Red Noses International) ernyőszervezetet, melyhez ma 10 ország tartozik: Ausztrián kívül Magyarország, Csehország, Szlovákia, Németország, Szlovénia, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, és Palesztina. Az együttműködés ideális, mert a nemzetközi szervezet sok segítséget biztosít, mégis, nagy szabadságot ad a tagországoknak. A segítség elsősorban a bohócdoktorok képzésében nyilvánul meg. Nagyon fontos a véleménycsere, tapasztalatcsere, személyes találkozások lehetősége, workshopok. Ugyanakkor a tevékenységet működtető irodák között is működik a tanácsadás, képzés. A világon ez a legnagyobb bohócdoktor szervezeteket tömörítő nemzetközi szervezet.
– Vannak-e közös programjaik?
Ágnes: – Vannak, de a legfontosabb feladatunk helyhez kötött: a gyermekkórházakban fekvő betegek látogatása. Meggyőződésünk, hogy a nevetés gyógyít. Ha eltereljük a beteg figyelmét a fájdalmakról, félelmekről, akkor az egész szervezet működésében csökken a stressz hormonok szintje, és ez elősegíti a kezelést, a gyógyulási folyamatot.
– Elsősorban kórházban fekvő gyermekeket látogattak, de úgy tudom, ma már ennél szélesebb körben tevékenykednek. Kikhez járnak még?
Ágnes: – Már 20 év van mögöttünk, valóban bővült a tevékenységünk. Magyarországon már időseket is látogatunk, három helyen, idősek otthonában. Van egy Zenekaraván programunk is, amit sérült, illetve halmozottan sérült, intézetben lakó vagy oda bejáró gyermekeknek adunk elő. Ezen kívül sok más projekt is fut, például az Interaktív Show, ami egy kb. egy órás, gyerekek bevonásával előadott műsor. A Happy Kommandó programmal vállalatokhoz megyünk ki, a munkatársakat reggeli „humorzuhannyal” vidítjuk fel. Pécsett indult a Napfény Hotel (Hotel Sunshine) szappanopera amely kimondottan az idősek otthonában élők részére megalkotott folytatásos, 10 részes műsor. A Holnemvolt program kórházakban zajlik, de az a különlegessége, hogy esti program. Itt a téli időszakra koncentrálunk, mert ilyenkor az esték különösen nehezek a kórházi betegek számára. Részint azért, mert sokkal hamarabb sötétedik, részint azért, mert este szembesül a gyermek azzal, hogy „ma sem mehet haza”. Idén készülünk a harmadik szériára. A program a mesélésre épül, de nem a szokásos módon, hiszen ez is inkább vicces, az animációt és a bohóc karakterét is beépített esti vizit.
– Milyen a fogadtatásuk?
Ágnes: – Nagyon jó. 20 éve, amikor a tevékenységünk elindult, nagyon nagy szerencsénk volt, hiszen az I. számú Gyerekklinika rektora és vezetősége nyitott volt rá. Azóta sok lehetőségünk adódott, és nem csak a gyerekek, hanem a szülők, a nővérek, és az orvosok is nagyon nagy szeretettel fogadják a munkánkat.
– Nem csak a betegnek, hanem a környezetének is jót tesz.
Ágnes: – Igen. A szülők fontos partnerek, például egy csecsemő esetében, hiszen ő érzi a mama feszültségét. Ilyenkor a mamát kell először megnyugtatni ahhoz, hogy a gyermek is megnyugodhasson. A vizitek alkalmával a nővéreket is mindig sikerül megnevettetnünk.
Kata: – Több viziten is voltam mostanában, és amíg a bohócok dolgoztak, láthattam, hogy a nővéreknek is borzasztóan fontos a munkánk. Egyrészt, mert pár percre felszabadulnak, másrészt mert nekik is jó, hogy látják, hogy egy egész nap sírdogáló, szomorú, szorongó gyermek megnyugszik, felvidul.
Az idősek otthonában – Pécsett, a Hotel Sunshine műsornál is nagyon nagy élményben volt részem. (Amiről Ágnes korábban beszélt.) Külön élmény volt látni az ott lakókon, mennyire várják a folytatást. Előre beültek, izgatottan várták, vajon kivel mi történik a darab során. A kerettörténetet mindig hozzájuk igazítják, eleve lassabb a műsor, sokat ismételnek, hogy mindenki követni tudja. Mindig van szerelmi szál, öröm, bánat is, sok zene – több, mint egyéb műsorokban, hiszen a zene megmozdítja az időseket. Van, hogy az közönséget közvetlenül is bevonják a műsorba. Abban az epizódban, amit én láttam, a történetben volt egy esküvő is, és a nézők közül az egyik bácsit kérték fel, hogy adja össze őket – nagyon profin csinálta. Teljesen beleélte magát, de nemcsak ő, hanem mindenki. Egyik kollegánk ott dolgozik, nagyon sok pozitív visszajelzést kap még napok múlva is a bentlakóktól.
– Az idősek számára különösen fontosak a történetek, a mesélés, és hogy annak tükrében hogyan értelmezik önmagukat. Biztosan nagy távlatok vannak ebben a munkában is!
Ágnes: – A 10 éves évfordulónk alkalmával indítottunk el először idősek otthonában programot, és arra emlékszem, hogy nem csak az időseknek, hanem a bohócoknak is sokat adott. Egész más az idősekkel való foglalkozás. Más a módszer, például, ahogy Kata mondta, lassabb. Aztán korabeli énekeket, korabeli kosztümöket használnak. Amikor az énekeket gyakorolták, előadták, az külön nagy élmény volt. A felkészülésben és az előadásban is más a műsor, mint a gyermekeknél – míg a gyermek előre tekint és tervei vannak, az idősek inkább az emlékeket idézik fel …
Kata: – Budapesten ezt a műsort még nem próbálták, tehát ott a kórházakhoz hasonlóan zajlanak a vizitek, szobáról szobára járnak a bohócdoktorok. Természetesen van egy kerettörténet, amihez tudnak kapcsolódni. Például az utazás. Mindenki álmodozott arról, hogy messze utazik, hogy csomagolni kell, hogy valakit itt kell hagyni…
Ágnes: – Az improvizáció mindig fontos jellemzője a látogatásoknak, ez azonban nem könnyű, nagy gyakorlatot kíván. Ezért is kapnak nagyon sok tréninget a bohócdoktoraink. A nemzetközi szervezet nagy előnye, hogy sok képzési lehetőség van: szeptembertől májusig színes workshop választékot kínálnak, nemzetközi mester trénerekkel. Ez a színészek művészi fejlődésének is nagyon jót tesz.
– Mi kell ahhoz, hogy valaki bohócdoktor lehessen?
Ágnes: – Ez egy elég összetett feladat. Az egyik tévedés velünk kapcsolatban, hogy a bohócdoktorok orvosok, valójában nem, hanem színészek, előadóművészek, tehát szinpadi tapasztalatra, képességekre van szükség elsősorban. Természetesen van egy kiválasztási folyamat, hiszen ez egy szerződéshez kötődő, komoly felkészülést kívánó, rendszeres elfoglaltságot jelentő munka. Az alapképzés fél év, havonta egy hétvégén zajlik. Az időnek is szerepe van, hiszen amit tanulnak, nagyon intenzív. Először csak megfigyelőként vehetnek részt a kórházi munkában, és sokáig mentor kíséri őket. Mindig kettesével járnak.
A másik tévhit a bohócdoktorokkal kapcsolatban, hogy önkéntesek. Valójában megbízási szerződéssel dolgoznak nálunk – de mindenkinek van más művészi munkája is. Amennyi energiát beletesznek ebbe a tevékenységbe, az messze túl van egy önkéntes tevékenységen, hiszen mind a felkészülés, mind a rendszeres munka nagy befektetést kíván mindkét fél részéről.
– Mi dönti el, hogy melyik kórházakban dolgoznak?
Ágnes: – Ezt az anyagi lehetőségeink határozzák meg. Ha egy helyen elkezdjük a viziteket, akkor ott – terveink szerint – életünk végéig folytatjuk. 14 kórházba járunk jelenleg. Vidéken is régóta jelen vagyunk, most regionális fejlesztéseket tervezünk. Miskolcra és Nyíregyházára már nagyon régen járunk, , márciustól pedig Debrecenben is vizitelünk a Klinika gyermek osztályain, így létrehoztunk egy „keleti” központot. Ezen kívül Pécsett és Győrben is vannak munkatársaink. A legközelebbi tervünk ősszel a tatabányai Szent Borbála Kórházzal induló együttműködés, ami Győrrel összevonva Nyugat-Magyarországi régióként működne. A tevékenységeink körét is bővíteni szeretnénk. Úgy tapasztaltuk, hogy az orvosok és a nővérek is keresik az együttműködés útjait, hogy még jobban bevonják a kórházi munkába a bohócdoktorokat. Például egy vizsgálat során nagy eredmény, ha a kis beteg figyelmét elvonják a kezelésről így csökkentik a szorongását. A műtétek előtti bódító koktélt is lehet, hogy bizonyos esetekben ki lehetne váltani a bohócdoktorok segítségével, ami nem csak anyagi szempontból lenne előnyös, hanem az esetleges mellékhatások elkerülése miatt is.
– Most voltak 20 évesek. Mi a legfontosabb az Önök számára ebben a munkában?
Ágnes: – A kreativitás, a boldogság pillanatainak megélése, a nevetés lehetőségének megteremtése ! Az, ahogyan mindez az ember lelkét, és testét is támogatja. A bohóc az a karakter, aki egészen egyedi módon tudja közvetíteni az életörömöt és a reményt. Hiszen egy gyermeteg, naiv figura, aki mindig arra irányítja a figyelmet, hogy van tovább. Mindenen átmegy, és a számtalan kudarc ellenére újra és újra megpróbálja a dolgokat. Ez a betegség leküzdésében egy nagyon fontos üzenet. Itt az életöröm, és az életigenlés. A végcél a megnevettetés, de a művészeti vezetőnk megfogalmazása szerint, már az is siker, ha „eggyel jobb” állapotba kerül a beteg.
Kata: – Sok minden elhangzott, talán egyet emelnék még ki: évekkel ezelőtt elkezdődött egy nemzetközi misszió a menekülttáborokban is. Tavaly például több mint fél éven át Görögországban dolgozott a nemzetközi csapat, amiben két magyar kollega is jelen volt pár hétig. Ez természetesen megint különleges felkészülést igényel.
Egy saját élményt tennék még hozzá. A lányommal az elmúlt hónapokban többször jártunk kórházban, mert eltörte a lábát, műteni kellett. Így magam is tapasztaltam és sok szülőnél is láttam, hogy annál nincs nagyobb öröm, mint látni, hogy a gyerekem a sok fájdalom ellenére egyszercsak megnyílik és nevet. Amikor dolgozom a számokkal, statisztikákkal alapvetően azt jegyezzük fel, hány beteget látogattunk meg, hány kórházban járunk, de most tapasztalom, hogy valójában a szülők és a környezet révén sokkal több emberrel teszünk jót. Szerencsére a nevetés „fertőző”, egy-egy szobában mindenkire ragad.. Pedig nem mindig könnyű megtalálni azt a pillanatot, amikor például a zárkózott kamasz megnyílik.. A betegeket általában észrevétlenül vonják be, először a bohócok egymással beszélgetnek, viccelődnek, és a beteg reakciói mentén tudják őt bevonni, megnevettetni és evvel elmozdítani néhány percre a betegségekkel kapcsolatos szorongató gondolatoktól
– Ez a munka a kapcsolatról, bizalomról szól.
Kata: – Igen. Sokan bohóckodásnak gondolják, de ez más és jóval több. Az eszköztárban sok minden benne van, de nem ez a lényeg. Azt a pillanatot kell megragadni, amikor kapcsolódni lehet a másikhoz, amikor megszülethet a találkozás.
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2017.06.30.
