Mit jelent a barátság betegség idején?
Gyakran halljuk: „A barátság az egyik legfontosabb dolog az életben.” Amellett, hogy sok örömöt ad és erőforrás a nehézségek idején, személyes növekedésünket is segíti. Vajon mit gondol minderről Halmos Ábel, bakonybéli bencés szerzetes?
– A barátság a személyes érést, növekedést valóban segíti, főként, ha olyan barátunk van, akinek a példája megerősít. Emellett a barátunkkal életünk nehéz kérdéseit is megbeszélhetjük, esetleg útmutatást is kaphatunk. Növekedésünket sokszor nehezíti, hogy nincs kivel megbeszélni a bennünket foglalkoztató kérdéseket. Egy olyan barát, akivel nyíltan beszélhetek, akinél számíthatok arra, hogy elfogadja, befogadja, amit mondok, nem nevet ki, diszkréten kezeli mindazt, amit megosztok vele, bizalmasan megőrzi, és nem mondja tovább a titkaimat, nagyon nagy segítség abban, hogy a személyiségem növekedjen, érjen. Már önmagában nagy erőforrás az, hogy dialógusban vagyunk, hogy együtt gondolkodunk. Az is sokat jelent, ha van néhány olyan ember, akikkel hasonló a gondolkodásunk, közös az értékrendünk. Akkor a barátság a közös értékrend felé segít, megerősít benne. Más az, ha egyedül megyek egy úton, és más az, hogyha ketten megyünk. A barátságnak mindenképpen személyiséget érlelő, gazdagító szerepe van.
– Fontosak a közös célok a barátságban?
– A barátság alapja legtöbbször valamiféle szimpátia, amely közös értékeken, érdeklődésen, tevékenységen, célokon alapul. Legtöbbször ezek fölfedezése indítja el a barátságot. A közös célok nem feltétlenül jelentenek konkrét „külső” dolgot, mint pl. egy ház felépítése, hanem lehetnek lelki, szellemi természetűek is, pl. együtt űzünk egy sportot, vagy foglalkozunk József Attila költészetével… Sokféle dimenzióban jelenhetnek meg a bennünket összekötő közös célok.
– Hogyan válhatunk „jó” baráttá?
– A jó baráttá válás kezdete a kölcsönös bizalom: valakit a bizalmamba fogadok, megnyílok felé, és ő is megajándékoz engem a bizalmával. A bizalomból következik az őszinteség, a nyíltság: az, hogy megosztom az érzéseimet, gondolataimat, kérdéseimet a barátommal, és képes vagyok őrá figyelni, az érzéseit, mondandóját befogadni, a személyiségét elfogadni. A bizalom az elfogadás tapasztalatában gyökerezik: megtapasztalom a másik elfogadását, és én is elfogadom őt. Nem elvárásaim vannak felé, hanem elfogadom őt, úgy, ahogy van.
A bizalom megszületése után nagyon fontosnak tartom, hogy legyen közös érdeklődésünk, hogy legyen olyan terület, ahol a közös gondolkodás, vagy tevékenység megvalósulhat. Egymás elfogadása mellett kell, hogy legyenek olyan területek, ahol találkozunk, és kölcsönösen gazdagítani tudjuk egymást. Lehet, hogy valamiben az egyik gazdagítja jobban a másikat, más területen pedig fordítva. Akkor lesz a kapcsolat valóban barátsággá, ha mindehhez a hűség is csatlakozik: hiszen a barátságok is átélnek kríziseket, a barátok is kerülnek krízishelyzetbe, konfliktusokba. Meg kell tanulnunk barátként is kezelni a konfliktusokat, hogy úgy tudjunk megoldani nehéz helyzeteket, hogy az nem szakítja meg a barátságunkat. Amikor a hűségről beszélek, arra gondolok, hogy vannak olyan helyzetek, ahol az a kísértésünk támad, hogy eltávolodjunk a barátunktól. Gyerekeknél gyakori, hogy egy rivális, egy másik barát kedvéért távolodunk el korábbi barátunktól. Ottlik Iskola a határon című regényében a főhős, Bébé, abban a tudatban érkezik az iskolába, hogy van ott egy barátja Budáról. Ő azonban az új helyen már tagja lett egy olyan csoportnak, ahol az újoncokkal való barátságot nem nézik jó szemmel. Az igazi barátság próbaköve a hűség, ami azt jelenti, hogy olyan helyzetekben is kitartunk a barátunk mellett, amikor ez bennünket konfliktusba sodor, vagy hátrányba taszít. Az egyik leggyakoribb ilyen eset, amikor kialakul egy baráti háromszög, melyben két barátom nem szívlelheti egymást. Nagy feladat hűségesnek lenni úgy, hogy egyik kapcsolatot sem adom fel. A hűség nem azt jelenti, hogy a harmadikat meg kell tagadni. Nagyon ritka az, hogy egy barátság megkövetelheti ezt. Meg kell tanulni jelen lenni a barátom mellett úgy, hogy van olyan dolog, amivel kapcsolatban a véleményét nem osztom teljesen, mégis mellette maradok. Egy másik próbaköve a barátságnak, amikor a barátunk más úton kezd el járni, mint amit mi jónak gondolunk. Nehéz feladat megmaradni mellette akkor is, ha nem tudjuk az általunk rossznak tartott útról lebeszélni. Előfordulhat, hogy nem értek egyet azzal, amit a barátom tesz, vagy ahogyan él, ugyanakkor a szeretet, a jóindulat, a szolidaritás megmaradhat köztünk. A barátsághoz mindenképpen hozzátartozik a személy iránti hűség, és szolidaritás, akkor is, ha éppen vitázunk. Ez nehéz, de nagyon szép része a barátságnak.
– A másik szabadságának tiszteletben tartása elvezet bennünket a határok témájához: a barátságban egyéni és közösségi szinten is fontosak a határok.
– Főként gyerekeknél, vagy kamaszoknál jellemző, de felnőtteknél is előfordul, hogy a barátok nagyon fontossá válnak egymás számára, sülve-főve együtt vannak, ami szinte az én-határok elmosódását jelentheti. A gyerekeknél, kamaszoknál ez nem szokott súlyos problémává válni, mert idővel a barátság érik, fejlődik, átalakul. Felnőtteknél, ha barátság címén túlzottan kötődünk egy személyhez, az a saját magunkért való felelősség fölvállalását akadályozza. Nagyon nagy értéknek tartom a barátságot, de úgy, hogy közben én saját magam legyek, autonóm személyiséggel, felelősséget vállalva önmagamért. Nem bújhatunk a barátság védőbástyái mögé lemondva felelősségünkről. A barátsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy önálló személyiségek vagyunk, és tiszteletben tartjuk egymás szabadságát. Úgy vagyunk egymás mellett, hogy nem akarjuk a barátunkat a saját bolygónkká, szatellitünkké tenni, hanem engedjük, hogy önmaga legyen. A barát szívesen segít a másiknak, de az igazi barát nem manipulálja a másikat.
– Úgy is mondhatjuk, hogy a barátság egyik legfontosabb gyümölcse, hogy a felek segítik egymást abban, hogy egyre teljesebben önmagukká váljanak?
– Igen, azt gondolom, hogy az igazán jó barát ebben segíti a másikat. Ha vannak közös értékeink, céljaink, az ebbe belefér. Sok vonatkozásban egy irányba megyünk – pl. keresztényként Krisztus felé haladunk, és ebben segítjük egymást. A korai kereszténységből sok szép példát ismerhetünk erre, pl. Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely barátságát, akik így vallanak erről: úgy voltak, mint ugyanaz a lélek, két testben. Ezzel együtt mindannyian saját világ vagyunk, egyedi példány, megismételhetetlen titok, aki előtt tisztelettel kell megállni. Az érés folyamatában vannak olyan területek, amit egyedül kell bejárni.
– Segítőként miért fontos a barátság?
– Megtapasztaljuk, hogy szomjazunk arra, hogy legyen barátunk, legyen olyan ember, aki megért bennünket, aki megnyílik előttünk, akire számíthatunk, és akihez hűségesek vagyunk, akivel együtt megyünk az úton, de tulajdonképpen ugyanezt éljük át egy segítő kapcsolatban is. A segítő persze nem ugyanaz, mint a barát, de ő is olyan valaki, aki iránt bizalommal lehetünk, akire számíthatunk, aki megőrzi a titkunkat, aki mellettünk jár, segíti minket, sok mindent ad, amit a barátságban is kapunk. Annyi különbség van, hogy a segítő nem nyílik meg mélyen a segítettnek, a saját problémáit nem viszi oda, és a segítő kapcsolat védett keretek között, egy bizonyos ideig tart, nem folytatódik a segítés keretein túl. Mégis sok mindent tud adni, amit barátként is kapunk. A barátságra kész ember talán könnyebben nyílik meg a segítő felé, és az a segítő, aki már megtapasztalta a jó barátságot, talán ebből a tapasztalatból építkezve tud empatikus módon együtt haladni, figyelni a másikra, és tiszteletben tartani az ő szabadságát.
– Milyen módon lehet még erőforrás a segítő számára a barátság?
– A segítő kapcsolat terhek hordozását is jelenti, így a számunkra megtartó kapcsolatok segítenek abban, hogy mi, segítőként helyt tudjunk állni. Ez nem azt jelenti, hogy a barátunkkal megosztjuk a szolgálatunk személyes, bizalmi tartalmát. Azonban az, hogy engem is hordoz valaki, megerősít engem abban, hogy stabilabban álljak a kliens mellett. A barátság ezen kívül segíthet túllépni azon a kísértésen, hogy a segített személyben keressek barátot. Ha van barátom, a kettő közötti különbséget világosabban láthatom.
– Van-e tapasztalata arról, hogy mit jelenthet a barátság betegség idején?
– Igen. Ismertem egy mozgássérült férfit. Többen is látogattuk őt, beszélgettünk vele, hétvégén közös programokat szerveztünk. Ő csak a kerekesszékével tudott közlekedni, így segítettünk neki, többekkel volt jó barátságban. Ez azt is jelentette, hogy a betegsége miatt támogatásra szorult, és hozzánk fordulhatott. A barátságnak egy „hálózata” sok segítséget tudott adni neki lelkileg is, de ő is nagyon sokat segített nekünk, és még rengeteg embernek. A napjának nagy részét munkával töltötte, és nagyon sok emberrel találkozott közben, akiket meghallgatott. Érdekes, hogy őt sok barát segítette, de ő még több embernek volt a lelki gondozója. Nemcsak az egészséges ember tud segíteni, hanem az is, aki beteg. Az ő esetében a fizikai állapota tette lehetővé azt, hogy sok emberrel találkozzon, hiszen aktívabb élet mellett erre nem lett volna ideje, lehetősége. Sok szenvedéssel járt az állapota, de emellett rengeteg ajándékot hozott más embereknek.
– Van-e olyan, a barátsággal kapcsolatos irodalmi mű, idézet, amelyet különösen kedvel?
– A XX. századi magyar irodalomból nagyon megragadott Ottlik Géza Iskola a határon című regénye. Szereplői tizenéves gyerekek, egy katonai középiskola növendékei, akiket az intézményesült elnyomás alatt az egymással szövődő barátságok érleltek emberré. Magam is tapasztaltam, hogy a barátság termékeny talaja az olyan közeg, ahol az ember kiszolgáltatott helyzetben van. Ilyen közeg volt számomra a néphadsereg, ahol sok megaláztatást kellett átélnünk, s mi, a védtelen fiatal teológusok egymásban kerestünk támaszt. Ottlik szépen ír arról, hogy milyen természetű ez a barátság. Azt a hasonlatot használja ő is, amit egyházatyák és filozófusok is használnak:
„A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak, ki egy ismeretlen dimenzióba, mint elszakíthatatlan köldökzsinór ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként abban a teljesebb kontinuumban. Másként hogyan érthetnénk meg még a néma gyerek szavát is? Hogyan volna lehetséges az a csoda, hogy a mi siralmas eszközeinkkel, szóval, tettel, rúgásokból, tréfákból, otromba elnagyolt jelekből mégis megértjük egymást? Hogy felfogjuk azt is, ami nincs benne, s ami bele sem férhet kifejezőeszközeinkbe? (…) Mert konvergens, egy metszőpontból kiinduló sugárnyaláb tagjainak is tekinthetjük magunkat, hiszen annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban, magányunk közös centruma felé…”. (Ottlik Géza: Iskola a határon, Magvető, 1995. 358.p)
A barátságban időnként közeledünk, máskor távolodunk, de ha el tudunk mozdulni a középpont felé, akkor egymáshoz is közelebb kerülünk. A barátság elmélyülése összefügg azzal, hogy mennyire tudunk a Középpont, Isten felé mozogni. Lehet, hogy a barátság a felszínen két ember ügye, de a két ember között láthatatlanul ott van az Isten. Az igazi barát Jézus Krisztus, ha őhozzá közelebb kerülünk, akkor egymáshoz is közelebb kerülünk. Az emberi kapcsolatok törékenyek. A hűség erősebb fundamentumát a Krisztussal való barátságban találjuk meg. A barátság abból indul, hogy a másik nekem fontos, értékes, bizalommal elfogadjuk egymást, és meg tudjuk ajándékozni egymást. Egy kapcsolat azonban eljuthat oda, hogy én már nem tudok a másiknak adni, és ő nem tud nekem adni – akkor hát miért folytassuk? Ha viszont van egy mélyebb réteg, hogy Krisztusból forrásozunk mindketten, mint a szőlővesszők, akkor mélyebben tartozunk össze, mint ahogy az önérték, vagy a hasznosság diktálná. Ekkor, ha nem is tudunk meríteni a másikból, vagy nem tudjuk annyira élvezni a társaságát, az ontológiai, létbeli összekötöttség, az ingyenes szeretet megmarad.
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2015.02.01.
