A serdülőkkel felnőttként sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem találjuk a hangot. A kamaszokkal való „igazi” találkozás, a velük együtt járható út felfedezése gyakran jelent kihívást. Kovács Éva ifjúsági és sport lelkigondozóval, MFM-munkatárssal a fiatal lányok körében szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
- Sokat dolgozol „nehéz éveiket élő” kamaszokkal. Mesélj a velük való munkádról!
- Mindenekelőtt azt a kérdést kell feltenni magunknak, mit jelent a kamaszkor? Tényleg csak nehéz éveket látunk abban, amit Kim Payne második születésnek hív és hogyan tekintünk a saját serdülőkorunkra, milyen emlékeink vannak? Egyre inkább csodálom ezt a fejlődési szakaszt és a kamaszokat, és örömmel fedezem fel, ha küzdenek és kiállnak magukért. Az értelmi és érzelmi tudatosság kibontakozásának időszaka épp olyan törékeny, mint amikor világra jön egy gyermek. Az újszülöttnek gondoskodásra, figyelmességre és táplálékra van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon, csakhogy egy serdülő már közben minimum 40-es 42-es lábbal szaladgál és lehet, hogy rendetlennek hat a környezete. Furán esetleg grimasszal felel a kérdésünkre vagy segítő szándékunkra is éppen csak becsapja maga mögött az ajtót. Nem kis erőpróba ez a szülőknek, nevelőknek! Ha képesek vagyunk valóban határhelyzetben, születőben lévő személyiségként tekinteni a gyermekekre, és megtenni ugyanazt, amit csecsemőkorában: megfejteni mit jelenthet például az ajtó becsapása, mint a csecsemő sírása egykor, felbecsülhetetlen védőhálót szőhetünk szárnypróbálgatásait segítvén. Hihetetlen érzékenység és szeretet lakozik a kiskamaszokban, miközben lehet, hogy úgy érzik darabokra tört körülöttük a világ, összezavarodott minden és senki sem érti meg őket.
- Hol találkozol leginkább a fiatalokat érintő problémákkal?
- Család-óra tartóként, MFM-munkatársként találkozom leggyakrabban fiatalokkal. MFM-munkatársként 10—14 éves lányokkal dolgozom hatórás drámafoglalkozás keretében, melynek mottója: „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!”. Az MFM-Projektet (Mädchen Frauen Meine Tage = lányok, asszonyok, menstruáció) egy müncheni orvosnő találta ki és indította el, a munkatársak képzését is ő végzi; Magyarországon a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület adaptálta. A Ciklus-show nevű program központi gondolata a serdülő lányok önképének megerősítése, hiszen ebben a fejlődési szakaszban bámulatos és néha ijesztőnek tűnő változáson megy keresztül a testük is. A Ciklus-show célja, hogy a lányok megértsék a belső nemi szervük működését, és megerősítést kapjanak abban, hogy nőiségük különleges és csodálatos. Testük titkos jelzéseinek nyomában a játékos és számtalan biológiai ismeretet is átadó nap során megértik, miért menstruálnak, és megfogalmazzák, hogy termékenységük törékeny kincs. „Visszaemlékezünk” fogantatásunk pillanatára és akkor szinte tapintható az a csoda, amit Életnek hívunk. Mivel a lyányok e napon pontos információhoz jutnak és bármit kérdezhetnek, mindenféle félelemtől és szorongástól megszabadulhatnak. Mindez persze ellentétben áll az őket körülvevő elvárásokkal és gyakran káosszal teli környezeti hatásokkal, de nem egy lány nyilatkozott úgy a felvilágosító nap során, hogy „nagy kő gördült le a szívemről, mert megtudtam, hogy nem vagyok beteg”. Számtalan, akár több évtizeddel később tünetet adó betegség kialakulása is elkerülhető azáltal, hogy tudják, mi zajlik a testükben és nem egyfajta álvalósághoz próbálják torzítani fejlődésben lévő szervezetüket.
- A „mai” kamaszokról sok felnőtt nyilatkozik általánosságban elmarasztalóan. Véleményed szerint hogyan látják ők a felnőtteket, a mai világot?
- A Ki hibázott? című kisfilm és család-óra jut eszembe. A történet egy nem várt fogamzást mesél el döntési helyzettel, hogy megtartsák-e az új életet… Csoportfoglalkozásban megkérdezzük a kamaszoktól, hogy mit gondolnak, ha a magzat beszélni tudna, mit mondana? Azt hiszem, gyakran érezhetnek hasonlóan a serdülők is a felnőttekkel kapcsolatban, főleg, ha elmarasztalóan tekintenek rájuk. Ilyenkor azt mondják, hogy nem ők akarták az életüket, de ha már itt vannak, akkor fogadják el őket és szeressék, hiszen ők is kíváncsiak a „nagyokra”. Igen, tele vannak érdeklődéssel, nyitottsággal a nagybetűs felé, és állítják, hogy sok örömet hoznak a felnőttek életébe, ha lehetőséget adnak nekik.
- A képzések, és egyéni tapasztalataid tükrében mire van leginkább szükségük a fiataloknak? Milyen támpontokat, erőforrásokat nyújthatunk nekik útkeresésükben?
- A legfontosabb elplántálni, megerősíteni és gondozni bennük azt, hogy értékesek. Minden szóval, tettel és gondolattal… Jelen lenni, és megszólítani őket. Érezzék, hogy kíváncsiak vagyunk rájuk, és készen állni arra, hogy ha kérdeznek, akkor válaszoljunk. A fiatalok érzékelése tökéletes, tudják, tényleg mellettük állunk-e. Ha igen, akkor párbeszédbe lépnek velünk, és maguk fejtik meg azokat a válaszokat, amelyekre szükségük van életútjukon, és szárnyra kelnek, mint a sasok… Goethe idézetét szeretem nagyon: „Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.”
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2013.12.15.
