Róm 3,21-26
Állandó teljesítménykényszerben élünk, s a gazdaság által uralt világunkban könnyen elhisszük, hogy annyit érünk, amennyit teljesítünk, hogy értékünk nem több, mint sikereink összessége. S túlontúl hamar érkezik el az a pillanat, amikor már nem tudunk annyit teljesíteni, hogy emelt fővel állhassunk meg a bennünket értékelő tekintetek előtt. „Keveset tettél – kevés vagy” – véljük hallani a záporozó ítéleteket. Amikor pedig esetleg Isten is eszünkbe jut, értéktelenség-érzetünk csak fokozódik: ha embernek nem tudtam megfelelni, hogyan állhatok meg Isten előtt?
A teljesítményeket tekintve nem sok jóra számítunk. E számítgatásokban nem is annyira a számok okozzák a nehézségeket – pl. hogy hol határozzuk meg az elégséges mennyiségeket , hanem saját nézőpontunk. Mert az ember mindig több annál, mint amit tesz, s Isten bennünket nem érző robotnak teremtett, így nem is teljesítményeink alapján tekint ránk.
Ezt tapasztalta meg egy teljesítménykényszeres mester is, aki mindent megtett azért, hogy ősei hitét helyes mederbe terelje – egészen addig, amíg meg nem tapasztalta, hogy Isten nem ezt kéri tőle. A feltétel nélküli szeretettel találkozva döbbent rá arra, hogy az embernek elsősorban nem az elvárásokra, hanem Isten szeretetére kell felelnie. S ez a felelet elsősorban mindig megnyílás, befogadás. E tapasztalatait Szent Pál apostol később a Rómaiaknak írt levelében foglalja össze alig érthető tömörséggel:
Róm 3,21 Most azonban törvény nélkül nyilvánult ki Isten igazságossága, amiről a törvény és a próféták tesznek tanúságot, 22 Isten Jézus Krisztus hite általi igazságossága mindazoknak, akik hisznek. Nincs ugyanis különbség, 23 mindannyian vétkeztek ugyanis, és nélkülözvén az Isten dicsőségét 24 ingyen igazulnak meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lévő felszabadítás által; 25 akit kiállított Isten kiengesztelésül a hit által az ő vérében, hogy kimutassa igazságosságát az előbb történt vétkek elnézése miatt 26 Isten türelmében, és hogy megmutassa igazságosságát a mostani időben, hogy igaz legyen és igazzá tegye a Jézusban hívőt.
Így e szavak nagyon távolinak tűnhetnek, mert Pál több olyan kifejezést használ, ami tőlünk meglehetősen idegen. Ha azonban a saját szavainkat helyettesítjük be, felismerjük, hogy az apostol sorai bizony ma is aktuálisak. Törvény alatt (jelen esetben) érthetjük az elvárások sokaságát, amely alapján senki sem érezheti magát elég jónak és teljes embernek. Pál ezzel szemben azokat nevezi igaznak, akik szabadon, méltósággal állhatnak meg Isten és önmaguk előtt, ami nem az ember teljesítményéből adódik. Krisztus kereszthalála szabadít ki minket a hamis önértékelésből, s mutatja meg igazi értékünket: Istennek semmi sem drága, hogy megmutassa, milyen értékesek vagyunk az Ő szemében. Az isteni „felértékelés” befogadását, átvételét nevezi Pál hitnek. Így nem az a hívő, aki úgy véli, hogy van Isten, hanem az, aki befogadja Istennek azt a szeretetét, amit soha nem érdemelt meg.
Amikor tehát teljesítményeink alapján kevésnek érezzük magunkat, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol átértékelhetjük életünket. Önmagunk elítélése helyett választhatjuk Isten értékelését, aki jónak teremtett, s befogadhatjuk határtalan szeretetét, amellyel legmélyebb nyomorúságunkban is mellettünk áll. Lehet, hogy mindez kívülről nézve még nem old meg semmit. Ám megtaláljuk valódi helyünket a világban, s mint Isten szeretett gyermekei csodálkozhatunk rá arra, hogy e világ elsősorban nem küzdőpálya, hanem az Atya ajándéka, amellyel nap mint nap megajándékoz bennünket.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2017.10.31.
