Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt.
Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, mert az új bor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne. Az új bort új tömlőbe kell tölteni.
(Lk 5, 36-38)
Mielőtt Jézus e példázatot elmondja, meghívja első tanítványait: Simon Pétert és Lévit, hogy kövessék őt. A történet ismert, mindketten azonnal otthagyják addigi életüket, és Jézussal együtt készen állnak újat kezdeni.
Elgondolkoztunk-e már azon, vajon mit jelent mindent otthagyni és követni Jézust? Miben rejlik e döntés egész életen át tartó ereje?
Azt gondolom, hogy akármilyen hirtelen és sorsdöntő a tanítványok döntése, ők ebben a pillanatban csak egy dologra tudtak koncentrálni. A régi élet nem volt teljes, nem hozott gyümölcsöt, Jézus szeretetteljes jelenléte viszont valami hiányt töltött be. Megtettek egy lépést, egy aktuális helyzetben konkrét döntést hoztak: abbahagyták az eddigi tevékenykedést és Jézus mellett döntöttek. Mi most már távlatból látjuk, hogy ez a döntés egész életükre kihatott, de ők akkor ezt még nem tudták. Mindenféle spekuláció nélkül (megéri-e nekem vagy sem?, mi hasznom lehet belőle?…), határozottan döntöttek Jézus mellett. Talán nekünk is így kell megtanulni dönteni – lépésről lépésre, s utunk végén meglátjuk majd, hogy kis lépéseinkből áll össze az életünk.
Van bennünk, emberekben valamiféle természetes vágy, hogy megtartsunk régi dolgokat; ragaszkodunk régi bevált szokásainkhoz és meggyőződéseinkhez. Sokszor, még ha teherré válnak is, ha már nem aktuálisak, akkor sem tudunk megválni tőlük. Még sokáig cipeljük magunkkal őket. Belefáradunk, majdnem belehalunk, de mindenhová, minden új feladatba, minden új életszerepbe odacipeljük ezeket, mert a mieink.
Talán ismerős olyan helyzet is, amikor sokáig fáradozunk valamin, az eredmény pedig csekély. Keményen dolgozunk és a munkánknak nincsen eredménye, belső békességünk sincs, valami hiányzik. Vajon milyen elgondolásból végezzük akkor a dolgainkat? Miféle érdekek vezérelnek? Milyen elvárásaink vannak, amelyektől nehéz elválnunk?
Jézus közvetlenül a tanítványok elhívása után elmond egy példázatot: Az új bort új tömlőbe kell tölteni. (LK 5, 38) Képletesen lefesti, hogyan látja Ő a régi és az új világ közti határt.
Nem lehet megtartani a régi ruhát és ezáltal az újat tönkretenni. Nem lehet új bort régi tömlőbe tenni anélkül, hogy elveszítenénk a bort is és a tömlőt is. Nem lehet a régi életet folytatni a Jézussal kezdődő új élet kegyelmi ajándékaival. Ha Jézussal új élet kezdődik, a réginek el kell múlnia. A két élet nem keveredik össze, éles a határ köztük. A döntés pedig a miénk. Minden nap újra és újra meg kell hoznunk. Jézus nem egy szenvedés és megfáradás mentes életre, hanem az Ő Országába vezető, békességes és szeretetteljes útra hívja a tanítványait.
Ha beengedjük Jézust az életünkbe, és Vele együtt útnak indulunk, igent tudunk mondani arra is, ami már mögöttünk van, szembe tudunk nézni a múltunkkal, és Jézussal együtt el tudjuk fogadni, el tudjuk engedni, és ha kell, meg tudunk bocsátani. Megszabadulhatunk a régi dolgoktól, és készen, üresen állhatunk az új előtt. Mert a Vele való élet minden nap új kezdet. Kezdet azzal, aki maga a Kezdet és a Vég. Egy biztos pont a világban. Hagyjuk magunkat vezetni azáltal, Aki Van, aki mindig velünk van, és új életre hív minket.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2014.07.20.
