(Részlet a Szerző és a Kiadó szíves engedélyével Nemeshegyi Péter S.J.: Pipacsok dalolnak. Teológiai és lelkiségi írások c. könyvéből, KORDA – TÁVLATOK, 2003, 40-50.o.)
4) Mind a zene, mind a vallás harmóniát teremt
A harmónia: különböző hangok összhangja. Hangok különbözősége nélkül nincs zene. Egy hang csak zaj. Különböző hangok egyidejű megszólalásából születik az összhang; egymás utáni megszólalásukból pedig a dallam. Csak akkor létezhet összhang vagy dallam, ha az egyik hang elismeri a tőle különböző hang létjogosultságát. Sem a C, sem az E egyedül a terc szépségét létrehozni nem képes; csak kettejük egysége képes reá. A C és az E nem keverednek össze; nem lesz belőlük a közébük eső D. A C megmarad C-nek, az E E-nek, és együtt lesznek azzá, amivé egyedül nem lehetnek: az összhang csengésévé.
Hasonló a helyzet a dallammal. Csak úgy születik meg a melódia, ha a C alázatosan elhallgat, és helyet ad az utána következő hangoknak. Türelmesen vár, amíg megint rá kerül a sor, és akkor újból fölcseng, előkészítve, eddig nem hallott szépséggel.
Igaz, nemcsak harmónia, hanem diszharmónia is van a zenében. De a diszharmónia, legalábbis Mozart műveiben, sohasem öncél, hanem csak átmeneti feszültség, mely feloldódik a harmónia békéjében. A dallam is végül visszatér az alaphangra, vagy ha nem, akkor függőben levése olyan, mint egy kismadár felröppenése, mely a végtelen lég könnyedségébe lendít bennünket.
Különbözőségek harmonikus egysége: ez a zene. A vallás pedig, főképpen a keresztény vallás, a végtelen különbözőségében létező világmindenség Teremtőjébe vetett hit: hiszünk az Istenben, aki szeret mindent, ami van, és mit sem utál abból, amit alkotott; aki mindent kímél, mert Ő az élet barátja (vö. Bölcs 11,24.26). A szeretetről mondja Hegel, hogy az a „különbözők nem különbözősége”, vagyis olyan harmónia, mely a „másik” különböző létét elismeri, annak örül, azt sem önmagába bekebelezni nem akarja, sem pedig nem érzi azt önmaga korlátozásának vagy veszélyeztetésének. „Jó, hogy vagy! Jó, hogy élsz!” – mondják egymásnak a szeretők, és szívesen odaadják saját életüket azért, hogy a másik éljen. Úgy, ahogy az Isten tette Jézusban, aki meghalt azért, hogy mi éljünk. A vallásos ember békéje az a „mély belső bizonyosság”, melyről Reményik Sándor Béke című verse szól:
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép.
Ilyen „bizonyossága” van a hangoknak, amikor szépen meghalnak, hogy dallam legyen belőlük; ilyen „bizonyossága” van az embernek, amikor tisztán szeret, és a halálon át megistenülve a Szeretet-Isten életével él.
Mozart írta barátjának, Jacquinnek füzetébe a következő szavakat: „Éles ész nem tesz zsenivé. Mély érzelem sem tesz zsenivé. A kettő együtt sem tesz zsenivé. Szeretet, szeretet, szeretet: ez teremti a zsenit.” (Liebe, liebe, liebe: das macht das Genie.)
5) Mind a zenéhez, mind a valláshoz szellem és forma kell
A zene esetében a forma: meghatározott hullámhosszú rezgésekkel bíró hangok összessége. A szellem pedig az a megmagyarázhatatlan valami, ami ezeket a hangokat művészi zenedarabbá teszi. ez a valami Mozart esetében a rend és a szabadság, az öröm és a szomorúság, a mély tartalom és a lebbenő könnyedség bámulatos egysége. Barth mondta Mozart zenéjéről: „Nála a nehéz lebeg, a könnyű pedig végtelenül súlyos.” (das Schwere schwebt und das Leichte unendlich schwer wiegt). Bruno Walter pedig egy Mozart-mű próbájánál kiáltotta a zenekarnak: „Vidáman, vidáman játsszátok! Olyan vidáman, hogy sírva fakadjatok!”
Ilyen szellemi rezdülések nélkül nincs zenemű. Nem csupán érzelmek kifejezéséről van itt szó. „Amikor Mozart zenéjét hallgatom, úgy érzem, hogy valami nagy térben röpködök pillangóként szabadon, vidáman” – írja le egy Mozart-élményét egy japán egyetemista. Egy másik pedig így ír: „Mozart zenéje nekem az életet hirdeti. Az ősélet nagy folyamához tartozó életet. Nem keserves élet ez, hanem örömtől és hálától túlcsorduló élet, csodálatos ajándékképpen kapott élet. Nem búbánatos élet, hanem bátran és szabadon fejlődő élet.” Egy harmadik pedig így ír: „Mozart zenéje mondja nekem: Tárd ki szívedet! Szeress! Szabadítsd ki magadat minden bilincsből! Élj valamire törekedve! Jöjjön bár a halál, szállj, repülj, mindig, mindig fölfelé!”
Ezek a szavak persze a Mozart-zene szellemi tartalmának csak egy igen kis részét fejezik ki. Egy egész könyvre való kiváló reakciót gyűjtöttem össze a tókiói Mozart-előadásaimat hallgató diákok vizsgadolgozataiból: 1993-ban jelent meg japán nyelven. Egyik szebb, mint a másik.
A vallás gyakorlásához is szellemre és formára van szükség. „Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való” – mondta Jézus (Mk 2,22). A csupán formaságokat erőszakoló farizeusok vallásosságának kritikája ez. De figyeljünk: Jézus nem azt mondta, hogy az újbornak nem kell tömlő, hanem azt, hogy újborhoz új tömlő való. A lelki tartalom nélküli vallási formaságok lélekölőek. Vagy lelki tartalommal kell újra feltölteni a formát, vagy, ha ez nem lehetséges, új formákat kell keresni. Mert a forma nélkül a lelki tartalom szétfolyik és elposványosodik, a test-lélekből álló ember testével, lelkével kell, hogy imádkozzék; az „irgalmasság testi cselekedeteivel” kell, hogy munkálja üdvösségét; összeszedett testtartással kell, hogy segítse lelke összeszedettségét; a közös formák együttes végzésével kell, hogy összehangolódjék a közösség lelke. A keleti vallások évezredes bölcsességéből sokat tanulhatnak ezen a téren a keresztények, akik manapság hajlamosak az őseiktől rájuk hagyott bölcsesség elhanyagolására. Forma és szellem: ez a kettő kell a zenéhez; forma és szellem: ebből a kettőből alakul ki a vallási élet.
– folytatjuk –
Feltöltve: 2014.09.14.
