Lk 10,38-42
Kapkodó, elintéznivalókkal és feladatokkal túlzsúfolt világunk nem kedvez az örömnek, a felszabadult nevetésnek. Hiszen a nevetés, a mély öröm pillanataiban mindig megállunk a munkánkban, tevékenységünkben, így ezek a percek látszólag haszontalanok, szinte luxusszámba mennek. Amikor egy-egy feladat elvégzése után hátradőlünk, talán némi titkos örömmel erőt merítünk a következőkhöz. Pedig emberlétünk mélyén ott él az öröm, ami teljesen független a teljesítményünktől, s attól, hogy mennyit tudunk dolgozni. S erre Jézus éppen akkor hívja fel tanítványai figyelmét, amikor ők életük egyik legnagyobb sikerét élik meg.
Lk 10,17 Visszatért a hetvenkét tanítvány örömmel mondva: „Uram, még a démonok is engedelmeskedtek nekünk a te nevedben!” 18 Mondta pedig nekik: „Láttam a sátánt villámként leesni a mennyből. 19 Íme, megadtam nektek a hatalmat, hogy kígyókon, skorpiókon és az ellenség minden erején tapossatok, és senki sem fog ártani nektek. 20 Ám ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, örüljetek inkább annak, hogy nevetek be van írva a mennybe.
E hetvenkét tanítvány azt a feladatot kapta, hogy hirdessék Isten Országát és gyógyítsanak, s így készítsék elő Jézus érkezését. S ha Jézus nevében tették is mindezt, természetfeletti hatalmat tapasztaltak meg, ennek örvendeztek. Megízlelték a másoknak szolgáló hatalom mámorát, de még nem tudták, hogy az ilyen szolgálat mennyi nehézséget hoz majd nekik.
Jézus ezt a tapasztalatot nem vonja kétségbe, hanem megmagyarázza hátterét: a sátán, Isten ellenfele, minden gonoszság szerzője elveszítette hatalmát, s már csak idő kérdése végleges bukása. A bukott ellenfél felett aratott győzelem pedig mindig sokkal egyszerűbb. Jézus egyúttal megerősíti azt a hatalmat, amelyet tanítványainak adott. Ez a hatalom nem mások alávetésére való, hanem a szolgálatra; arra, hogy helyreállítsa a sebzett ember megtépázott méltóságát – leleplezve és ártalmatlanná téve minden valódi gonoszságot.
Ez a szolgálat természetesen hatalmas örömforrás, hiszen a tanítványok megtapasztalhatták, hogy rajtuk keresztül maga Isten működik – s ki ne szeretne ilyen „munkatárssal” dolgozni?! Ám Jézus határozottan lebeszéli tanítványait erről az örömről. Tudja, hogy ezen öröm keresése könnyen visszaélésbe fordíthatja a tanítványokat, s így fontosabb lenne nekik a siker, mint a másik ember és Isten szolgálata.
Ezért mutat rá Jézus egy még nagyobb örömforrásra: „nevetek be van írva a mennyben”. Valljuk be, az előzőhöz képest ez sokkal kevésbé tűnik vonzónak. Mert ez az örömforrás független a tettektől, a sikerektől. Ráadásul elég távolinak tűnik ahhoz, hogy tökéletesen elérhető legyen. Ám Jézus éppen olyan örömforrást akar mutatni, ami mindig, minden körülmények között elérhető, és amely emberileg elveszíthetetlen. A mennybe írt név képével fejezi ki Jézus az Atya gondoskodását: Ő számon tart, megemlékezik rólunk, nem felejt el bennünket. Történhet bármi, ettől kezdve nem lehetünk elveszettek, mert az Atya van velünk, Ő gondoskodik rólunk. S ezzel válaszol életünk nagy kérdésére: életünk éppen Vele és miatta értékes. Már nem kell bizonyítanunk – szerető jóságát nem veszíthetjük el. A kapott hatalmat akkor tudjuk helyesen használni, ha megtanulunk ebből az örömből élni.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2017.08.20.
