A tavasz közeledtével egyre inkább érezhetjük, hogy mennyire hiányoznak a színek. Mennyivel inkább jól esik a kellemesen lágy szellő a zord, fagyos hideg levegővel szemben. Ahogy a melegebb levegő előhívja, szinte felébreszti a természetet, a mi lelkünk is várván várja a feltöltődést. Lehet, hogy az előző napon még a levertség, a szomorúság vett erőt rajtunk. Ma pedig az életkedvünk felébred: csupa öröm, derű van a szívünkben. Tegnap még aludt a természet, ma pedig nyílnak a virágok, érezzük, újraéled a környezetünk. Mi ez, ha nem csoda? Ki vagy mi áll a dolgok mögött?
Élhetjük úgy az életünk, hogy semmit sem tekintünk csodának, vagy éppen mindent csodának élünk meg. Amikor elveszítjük a hitünket, életkedvünket – képtelenek vagyunk észrevenni a körülöttünk levő mindennapi csodákat. A kétségbeesés talaján, amikor szenvedünk, amikor a tehetetlenség érzésétől dühösek vagyunk, akkor nem érezzük, nem úgy élünk, hogy minden csoda. Ilyenkor sokat veszítünk, mert a csodák mindenütt ott vannak. A jóság például a legkülönfélébb kapcsolatokon keresztül nyilvánulhat meg. Vagy, ha a közeli barátainkra gondolunk, akik mellettünk állnak – csoda. Nem vagyunk egyedül. Bármin is kell keresztülmennünk, Isten a csodáin keresztül tudatja velünk, hogy ITT VAN!
A csoda maga a szeretet. Ami képes újra megszelídíteni a vonásainkat, lesimítani a szilánkokat az arcunkról, hogy láthassuk a megbocsátó Isten Arcát. Gondoltunk-e már arra, hogy a bajoknak, próbatételeknek valami olyan javunkat szolgáló gyümölcse lehet, amit pillanatnyilag még nem értünk? Ha Istenre tekintünk és elindulunk az elfogadás útján, akkor semmilyen körülmény nem fog megbilincselni. Szabaddá válunk az Istenből fakadó szeretet örömére. Ahogy a természet minden tavaszkor megújul, a mi természetünknek is van esélye újjáéledni. Képesek vagyunk szeretni és elfogadni! Ez egy csodálatos ígéret, amit ugyan sokszor nem látunk. Azonban a csoda bekövetkezik – az ígéret nem emberi, hanem mennyei.
Afangide Beáta
Feltöltve: 2017.04.23.
