Részlet Földvári Mónika: A liturgikus körtáncok hatásairól c. írásából (megjelent: Embertárs folyóirat, 2013/2)
A liturgikus körtáncok hatása az egyéni és közösségi életre
– Spiritualitás, istenkép, imaélet
„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”
(Pilinszky János: Átváltozás)
Az Ószövetség elsősorban pozitívan, Isten dicsőítésének lehetséges módjaként kezeli a táncot, de jóval későbbi időkből is fellehetők a pozitív viszonyulás jelei. Csak néhány példa: a montserrat-i kolostor híres énekgyűjteménye a XIV. századból olyan, zarándokok használatára született vallásos énekeket is tartalmaz, melyeket körben táncoltak. Sok szentről, köztük Bayloni Paszkálról, Gérard Majelláról, Néri Fülöpről, Assisi Ferencről feljegyezték, hogy Isten iránti szeretetét táncban fejezte ki. (…)
A liturgikus körtáncoknak van néhány olyan sajátosságuk, amelyek gyógyító módon hathatnak az imaéletre.
– A körtánc könnyen kivitelezhető lehetőség az elmélyült imára. Több lelki szerző leírja, hogy az elmélyült ima mennyi erőfeszítést igényel, ha csak szellemi oldalról közelítjük meg, és milyen nagy jelentősége van a test imába való bevonásának (Mello 1992; Grün&Reepen 2000a).
– Mivel a test mozdulatai a lélekben is hatnak, a körtáncban a „testbe horgonyozottság” elősegíti az örökkévalóság minden erőfeszítéstől mentes, élményszerű megtapasztalását. Ennek jelentőségét aláhúzza, hogy korunkban megnőtt a közvetlen tapasztalatok, vallási élmények iránti igény.
– A tánc a jelen pillanatba helyez, ahol egyedül lehetséges az Istennel való találkozás (Radcliffe 2011), az Isten valóságos megtapasztalása. Nem aggodalmaskodunk a múlt és a jövő miatt, teljes valónkkal, minden figyelmünkkel jelen vagyunk. Nyitottá válunk bármilyen tapasztalásra. Ebben a jelenlétben, amelyben átadjuk magunkat a mozgás és tánc örömének, eltűnnek a koncepciók, a félelmek, vágyak, előítéletek, amelyek gyakran megakadályozzák, hogy a valóságot annak érzékeljük, ami. Így tapasztaljuk meg önmagunkat, egymást és Isten jelenlétét is.
– A keresztény kultúrában, vallásosságban jelen vannak olyan koncepciók, mint például a jutalmazó-büntető, vagy egy távoli, félelmetes Isten képe, melyek alapjaiban gátolják meg a bensőséges, boldogító imaéletet. A liturgikus körtánc, azáltal, hogy egy pozitív tapasztalatot tesz lehetővé Isten jelenlétéről, a vele való kapcsolatról, zsigeri szinten képes gyógyítani az ezzel összefüggő sebeket. A tánc által Isten szerető tekintete elé kerülünk, az elfogadottság, szeretettség, megértettség, a hazatalálás tapasztalatával. Egész valónkkal átélhetjük, hogy „benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apcsel 17, 28)
– Folytatjuk –
(Teljes cikk hivatkozásokkal: Embertárs folyóirat, 2013/2)
Pilinszky 1992, 164.
„Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki!” (Zsoltárok Könyve149: 1–3.)
A szerencsés módon fennmaradt énekgyűjtemény konkrét utalásokat tartalmaz a körtáncokra (Bernatchez; de Joyeuse 2007). Sajnos maguk a táncok nem maradtak fenn, de körtánc csoportokban modern koreográfiával ma is táncolnak pl. az angyali üdvözletről szóló Cuncti Simus kezdetű műre (a tánc neve: Zarándokok tánca).
Más lelkiállapotba kerülünk, másképp éljük meg magunkat , ha pl.felfelé kitárt karokkal állunk, mint mikor térdelünk (Grün-Reepen 2000a)
„Azon a napon viszont, amikor minden különösebb ok nélkül boldog vagy, amikor mindennek és semminek sem örülsz, tudni fogod, hogy megtaláltad a határtalan boldogság földjét, amit Isten országának neveznek” (Mello 2002, 163-164.)
Feltöltve: 2014.06.15.
