„Dicsõítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elõl elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad”
25Abban az idõben Jézus ezeket mondta: „Dicsõítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elõl elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. 26Igen, Atyám, így tetszett neked. 27Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. 28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tõlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívû, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 30Az én igám édes, és az én terhem könnyû.”
Mt 11,25-30
Szent Bonaventúra püspök, a középkor egyik nagy ferences hittudósa egyik mûvében Jézus Kereszten megsebzett oldaláról elmélkedve így ír: „Innét ered az a folyó, amely megörvendezteti Isten várost, hogy … a tapasztalat tanúságtételével bizonyítsuk, hogy Nálad van az élet forrása, fényedben látjuk meg az igazi fényt.” Mai evangéliumi szövegünk egy ilyen életforrást, Jézus emberi és isteni életének forrását tárja föl elõttünk – olyan forrást, amely a mi életünk forrása is lehet!
Jézus Atyjáról, Hozzá fûzõdõ személyes viszonyáról és a „kicsinyek”-rõl szól – mindenfajta érzelgõsség nélkül. Az Atya, Jézus és a kicsinyek – nyilvánvalóan összetartoznak! Jézus megvallja egészen különleges viszonyát az Atyához, mégsem zár ki minket e különleges szeretetkapcsolatból!
Jézus azokról beszél, akik önmagukban gyöngék, jelentéktelenek; akik nem rendelkeznek tekintéllyel, ranggal és címekkel, akik netán éppenséggel mások által megvetettek. A bibliai hagyomány õket hívja „kicsinyek”-nek vagy „szegények”-nek. Emlékezzünk: Mózes szerint Isten választott, szent népe is kicsi, sõt egyenesen a „legkisebb minden nép között”!
Jézus szerint pedig pont e kicsik fogják megérteni az Atyaisten üzenetét. A Nyolc Boldogság szavaival fogalmazva „a lélekben szegények”-é az Isten országa! Mert azok, akik tudják magukról, hogy kicsinyek, hogy szegények, hogy fáradtak; akik tisztában vannak azzal, hogy méltatlanok és igazából semmivel sem dicsekedhetnek Isten elõtt s ezért mindent Istentõl várnak – az ilyenek tudják igazán befogadni az Isten szeretetét. Akik már nem magukban bíznak, hanem minden reményüket Istenbe vetik.
Az Isten végtelen szeretetét valóban csak akkor tudjuk befogadni, ha teljesen, ha egyre inkább átadjuk magunkat Neki. Ha azonban azt hisszük, mindenünk megvan; ha nem látjuk, nem látjuk be szegénységünket, akkor Isten gyógyító, gazdagító, szabadító hatalmát sem tapasztalhatjuk meg igazán életünkben.
Ezért fontos szegénységünk beismerése: tulajdonképpen a szeretet miatt, Isten szeretete miatt… E szeretet lényege nem abban áll, hogy kiérdemeltük volna Isten szeretetét… Hanem abban, hogy „Õ elõbb szeretett minket”. Mindennél és mindeneknél elõbb. Isten a szeretetének legnagyobb jelét Jézus Krisztusban adta nekünk. Ha Isten szeretet, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus a Megtestesült Szeretet. Õ ráadásul szeretetét – az Isten szeretetét – nem akarja reánk erõltetni. Alázatosan és szelíden jön közénk. Erõvel, a szeretet erejével, s épp ezért mondhat le az erõszakról. Amint õ maga „mindent” megkapott az Atyától –mindenét odaadja értünk: szavait, tetteit, életét és halálát is. „Urunk, Jézus Krisztus… bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” – írja róla Szent Pál apostol (2 Kor 8,9).
Jézus e magatartása – irgalmassága, (értünk vállalt) szegénysége, szelídsége s alázata – minden bizonnyal mély benyomást tett az elsõ keresztény közösségekre. Szent Máté írásából e tapasztalat élõ visszhangját olvashatjuk ki – föltéve, ha mi magunk is alázatos, nyitott és hívõ szívvel közelítünk e szöveghez!
Jézus megtapasztalt szeretete elsõ keresztény testvéreinket nemcsak jó érezésekkel töltötte el, hanem elsõsorban meggyógyította, megváltotta, megváltoztatta õket. Aki Jézussal találkozott és hitt õbenne – egyszerûen más ember lett. Maga is elkezdett úgy élni, amint Jézus élt. Mindenesetre fölkélt szívében a komoly vágy, hogy õ is olyan legyen, mint Mestere…
Jézusra tekintve fölidézhetjük ismét Szent Bonaventúra szavait:
„Innét ered az a folyó, amely megörvendezteti Isten várost, hogy az ujjongás és a hitvallás szavával énekeljük Neked a dicséret himnuszát s a tapasztalat tanúságtételével bizonyítsuk, hogy Nálad van az élet forrása, fényedben látjuk meg az igazi fényt.”
S hozzá tehetjük: Boldog, aki e forrásból tud inni, élni, örülni – maga is élet és öröm forrásává válhat így mások számára!
Úgy legyen Mindannyiunk életében. Ámen.
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2014.01.19.
