A szeretet körei
A szeretet sokféle formában nyilvánulhat meg. Ide tartozhat a mások iránti tisztelet, az udvariasság, a figyelmesség és a szolgálatkészség, de még inkább a mélyebb és elkötelezettebb kapcsolatok, amilyen például a barátság, vagy azt messze túlszárnyalva a szülői szeretet. Legteljesebben mégis a házasságban, egy férfi és egy nő maradandó és teljes életközösségében valósulhat meg. Hiszen ebben a kapcsolatban az egész ember vesz részt, „testestül-lelkestül”: abban a közös élettérben, amelyet ők alkotnak meg egymásból és egymásnak, amelyet az otthonukká tesznek, az együtt töltött hétköznapokkal és ünnepekkel, s a múló évek-évtizedek folyamán változó-alakuló életsorsukkal. A Biblia közismert teremtéstörténete szerint „Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette” (Ter 1,27). Istenhez való hasonlósága nemcsak abban áll, hogy értelme van és szabad akarata, vagy hogy megbízást kapott a Föld művelésére és gondozására, hanem mindezek fölött abban, hogy nem magányos egyed, hanem kapcsolatokban válik önmagává. Az ember tehát nem egymagában Isten képemása, hanem éppen férfinak és nőnek egymáshoz rendeltségében. Ez a kapcsolat egész valóját, testből-lélekből álló személyiségét átfogja: teljes emberségükkel válnak egymáséivá. Ennek a teljességnek három kihagyhatatlan eleme van, és szegényebb marad az, aki ezeket csak részben vagy csak töredékesen éli meg. Először is férfinak és nőnek kapcsolatából jön létre, akik kiegészítik egymást a nemükkel járó sajátos tulajdonságokkal, s az ezekből adódó sajátos szerepkörökkel. Ehhez járul az is, hogy testi egyesülésük termékeny: alkalmas utódok nemzésére és világra hozatalára, biztosítva ezáltal az emberiség fennmaradását. Teljes értékű házasság tehát csak heteronóm párkapcsolatban jöhet létre. Kizárja tehát az egyneműek között létrejövő partneri viszonyokat, még ha azokban kiélhetik is a vonzódás, az egymáshoz tartozás érzését, a szexuális igények kielégítését. Másodszor: a házastársak az élet minden területét átfogó teljes életközösséget vállalnak egymással. Nemcsak egy-egy ünnepi órában találkoznak, vagy a szabadidejüket, vakációjukat töltik együtt, hanem közös otthont teremtenek, együtt és egymásnak. Otthont, amely biztonságot és védelmet ad, otthont, amelyben nem kell szerepet játszaniuk, amelyben valóban önmaguk lehetnek, minden álarc és képmutatás nélkül. Otthonaivá tudnak válni egymásnak, fokozatosan megismerve egymás minden rezdülését, legrejtettebb titkait is. Tudják, mi tudja megszomorítani és megörvendeztetni a másikat, tudják, mire van szüksége, ha fáradt vagy beteg, tudják együtt „múlatni” az időt, örömüket lelik egymásban. Közösen élik meg a világ eseményeit, s ez a közös átélés növeli a jó dolgok örömét, csökkenti vagy elviselhetővé teszi a fájdalmas tapasztalatok keserűségét. Harmadszor: ennek a kapcsolatnak tartósnak kell lennie: a szeretet elmélyüléséhez, a „Mi-tér” kialakulásához időre van szükség. Fokozatosan, egyre mélyebben és visszavonhatatlanabbul köteleződnek el egymásnak életük folyamán, az élet különböző helyzeteiben, örömeiben, de viszontagságaiban, akár konfliktusaiban is. Sohasem fogja megtapasztalni az igazi szeretetet az, aki a szeretetet csak fellobbanó érzelemként éli meg, amelyik kihűl vagy elenyész, mihelyt a „hősszerelmes” mézeshetek elmúltak, a heves rajongás alábbhagy. Ebből következik az is, hogy a puszta szexualitásban kimerülő párkapcsolat átmeneti kielégülést adhat ugyan, megteremtve az egyesülés élményét, ez azonban önmagában hamar kiég akkor, ha nem a személyes odaadás, a „szívek egyesülése” fejeződik ki benne. Nem fog eljutni a szeretet mélyéig az sem, aki nem töri át magát akár közösen átélt nehéz helyzeteken, akár az egymás közti szeretetben támadt konfliktusokon. – Sokan a partnerek váltogatásával remélik megtalálni az „igazit”: egymást követő kapcsolatokban többször is megélik talán az első hevület felfokozott örömét; ezt azonban mindig újra fájdalmas és keserű csalódás követi, s nehéz előre tudni, hogy a két fél közül melyik kerül ki sebzettebben az elhidegülésből. Egyszer talán ráébrednek arra, hogy átmeneti örömöket megkóstolhattak ugyan, az igazi szeretetből fakadó boldogságot azonban sohasem ismerhették meg.
– folytatjuk –
Forrás: Családi életre nevelés az oktatásban. 111-118.o. (Szerk.: Hortobágyiné Nagy Ágnes) http://www.parazskozpont.hu/sites/default/files/csen_az_oktatasban_konyv_0.pdf
Feltöltve: 2016.06.05.
