Mint kerek betonkeverő,
forog ott fönn a nyári Nap,
dőlnek belőle remegő,
finom szemcséjű sugarak.
Egy patak partján hűsölök,
árnyékot vet a parti sás.
Szemembe piros derű gyűl:
katicabogár-villogás.
Dél van, kábító június,
delelni ledől a világ,
csupán az erdő fekszik ki
a dombra, süttetni magát.
Ritkás széliben rózsaszín
csorda ácsorog – s tehenek
lelógó farka meg-meging,
mint lusta harangkötelek.
Pihen, hever a pásztor is,
újságot forgat álmosan.
Kutyája vízben lefetyel,
tűzpipacs nyelve lázban van.
Boldog vagyok, mert szép a nyár
s végre nyűg nélkül lehetek.
Ahhoz se kell most értenem,
mit a világból megvetek.
Csak hang, csak szín, csak mozdulat
férkőzik hozzám – épp elég,
hogy én dúdoljam nektek el
a pompázó nyár énekét.
Kotyog a patak, hallgatom,
vízében kölökgólya áll,
lábát csiklandja liliom
s átfonja selymes békanyál.
Feltöltve: 2019.08.16.
