Az időskori nehézségek, veszteségek, valamint az értékek, és erőforrások együttes, reális ábrázolásával különös jelentőséget kap az időskori megküzdés tárgyköre. Az időskori krónikus betegségben az autonómia részleges vagy teljes elvesztése az egész családot kihívások elé állítja. A felmerülő problémák kezelését számos tényező (pl. egyéni és környezeti adottságok, családon belüli relációk, szabályok, anyagi helyzet, kultúra, társadalmi normák…) befolyásolja.
A demográfiai folyamatok egyre nagyobb terhet rónak az egészségügyi és szociális ellátórendszerre egyaránt, aminek következtében a családi szolidaritás ismét előtérbe kerül az idősgondozásban. A beteg szülők gondoskodásában legtöbbször az a túlnyomórészt női generáció érintett, akik még jelen vannak a munkaerőpiacon, de emellett segítik saját, önállóvá vált gyermekeiket is. A hármas megterheltség különösen is szükségessé teszi támogatásukat. Egy francia kutatás szerint legtöbbjük ragaszkodik a munkájához, mivel az a szociális háló fenntartásán kívül lehetővé teszi a gondozási terhekből való kikapcsolódást is. A gondozási teher a családi kapcsolatokban jelenik meg: a távollét, a közvetlen környezet részére nyújtott segítség lehetetlensége, a saját részre fenntartott idő eltűnése mind frusztrációt jelent, és konfliktusokhoz vezethet. (Le Bihan-Youinou – Martin 2006)
Mivel a család rendszerként működik, egy tagjának a megterheltsége szükségképpen kihat a többi tagra, és az egész viszonyrendszerre is. Ha a család tagjai támogató attitűddel veszik körül azt a személyt, aki az idős gondozását a családon belül felvállalta, valószínűleg hatékonyabban tudja felvenni a harcot a kihívásokkal szemben. Ha azonban saját szükségleteikre koncentrálva csak elégedetlenségükkel és elvárásaikkal ostromolják, növelik terheit, és ezzel mintegy ördögi körbe jutva a család megterheltsége is egyre mélyül.
Egy kanadai kutatás szerint a mintában résztvevők úgy tartják, hogy a család felelős az idős szülők jóllétéért, de e felelősség nem feltételek nélküli. Pl. nem várják el, hogy a család ezért együtt lakjon a gondozottal, a gondozást felvállaló feladja munkahelyét, feláldozza kapcsolatait vagy egészségét. A kutatás alapján úgy tűnik, hogy a családi felelősség a családi kötelék védő és affektív dimenziójába íródik. A család főként érzelmi támaszt hivatott adni, és koordinálja az idős szülő támogatását, szociális vagy más informális segítség bevonásával. (Guberman et al. 2005)
Idősotthoni elhelyezés esetén lényeges a családi kapcsolatok megtartása, a kapcsolattartás infokommunikációs eszközökkel is, valamint a rendszeres látogatás, minőségi együtt töltött idő. E nélkül fontos erőforrástól fosztjuk meg a számára biztonságot jelentő környezetből kiszakadó időst. Idegen helyen, idegen közegben különösen fontos, hogy a korábbi kapcsolataira támaszkodhasson.
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2015.06.07.
