(II. rész)
Empátiás bűntudat, kóros bűntudat
A pszichológiai bűntudat formái közül a leggyakoribb az empátiás bűntudat. Ez akkor jelenik meg, amikor a személy úgy véli, hogy valamiképpen a másik ember szenvedésének okozója. Erősíti ugyan a bűntudatot az ,,áldozat” szenvedésének látványa, de ez nem szükséges a bűntudat kiváltódásához. Elég annak tudata, hogy egy aktuális cselekvés vagy mulasztás másik embernek fájdalmat okoz. A pszichológiai bűntudat megjelenési formájának tartjuk számon az irracionális vagy kóros bűntudatot is. Sok ember érzi vétkesnek magát úgy, hogy valójában nem is tudja, miben vétkezett. Kóros az a bűntudat is, amikor a bűntudatot kiváltó cselekvés súlyossága nincs arányban a bűntudat intenzitásával. További forma a gyászolók és veszteséget megélők bűntudata, akik úgy vélik, hogy nem tettek meg mindent elhunyt hozzátartozójuk betegségének gyógyításáért, a halál megakadályozásáért. Nem törődtek eleget a haldoklóval, nem voltak mellette, nem beszélgettek vele eleget. Hasonló jellegű a kisgyermekek kóros bűntudata is, akik egy szeretett személy elvesztéséért magukat hibáztatják. ,,Rosszaságukat”, esetenkénti szófogadatlanságukat akár a válás, akár a halál okozójának vélik.
Korunkban egyre több ember él meg önmagával szemben elkövetett ,,bűnök” következtében esetenként egészséges, máskor kóros bűntudatot. Súlyos, váratlanul az emberre törő, életet fenyegető betegségek esetében a betegség okait keresve hibás döntéseire, mulasztásaira bukkanva az ember egészséges bűntudatot élhet meg, amely életmódjának változtatására késztetheti. De a médiákban agresszíven hirdetett, a közvéleményben is egyre inkább elfogadott ,,sikeresség parancsa” szintén kóros bűntudatot válthat ki azokban az emberekben, akik nem vagy nem eléggé sikeresek (Willy Loman ennek legismertebb irodalmi példája8).
Morális bűntudat
A morális bűntudat gyötrő érzelme ráébreszti az embert arra, hogy letért vagy letérni szándékozik arról az útról, amelyet a maga számára helyesnek ismer el. Akkor éli meg az ember, ha morális törvényeket szeg meg, ha morális értékekkel ellentétesen viselkedik, ha morális bűnt követ el. A törvényszegés ténye azonban nem elégséges feltétele a bűntudat kialakulásának. Fontos és lényegi feltétel a morális törvények ismerése és elismerése, azok fontosságának belátása. A törvények ismeretében, de el nem ismerésében elkövetett törvényszegés kiválthat ugyan gyötrődést, de ez nem tekinthető bűntudatnak, sokkal inkább a törvényszegés következményeitől és az esetleges büntetéstől való félelemnek.
A bűntudat kiváltódásának másik fontos feltétele a döntési szabadság tudata. Ahogy a morális bűn fogalmához hozzátartozik az elkövető felelős szabadsága is, úgy ez a tény a morális bűntudat megélésében is alapvetőnek tekinthető. A redukált emberképek alapján megfogalmazott kijelentések a morális bűnnel és bűntudattal kapcsolatban leszűkítik a morális bűn határait, felmentenek és megszabadítanak a bűntudattól. A belső diszpozícióinak és szociális környezetének kiszolgáltatott ember választási szabadsága annyira beszűkült, hogy cselekedetei etikailag nem minősíthetőek. De igaz-e ez? Van-e olyan helyzet a személy életében, amikor semmiféle választási lehetőséggel nem rendelkezik? Az újszülöttekkel végzett kutatások azt mutatják, hogy az ember születésétől fogva rendelkezik valamiféle szabadsággal, a világról és az önmagáról szerzett tapasztalatok és tudás növekedésével pedig növekszik szabadsága is. A belső és a külső korlátozottság elfogadása elnyomhatja ugyan a felelősségérzetet és a bűntudatot, ez azonban csak időlegesen lehet sikeres.
A lelkiismeret
A morális bűntudat kiváltódásának további fontos feltétele az önreflexió, az önmegítélés folyamatának és a megítélés mércéjének, a lelkiismeretnek a működése. A pszichológiában Freud volt legnagyobb hatással a lelkiismeret fogalmának a kimunkálására. Freud a lelkiismeretet a felettes-énbe helyezte és a szülők és más tekintélyszemélyek elvárásaiból, követelményeiből, parancsaiból eredeztette. Freud követői és bírálói egyaránt leegyszerűsítettnek és elégtelennek tartották Freud elképzelését. Fromm9 szerint a lelkiismeretnek csak egyik oldala formálódik a tekintélyszemélyek elvárásaiból. A lelkiismeret másik oldala velünk született jellegű és saját emberi természetünk nem tudatos észlelésére, saját sorsunk és küldetésünk átélésére épül. A modern pszichoanalitikusok körében is elfogadott az a nézet, hogy a lelkiismeret bonyolult, több forrásból származó pszichés képződmény, amely több más pszichés struktúrával kölcsönhatásban fejlődik.
A kognitív pszichológia a lelkiismeret kognitív és érzelmi konstrukció jellegét emeli ki. Szegedi felfogásában a lelkiismeret kognitív, értékelő, emocionális és regulatív működésegység, amelyben a morális tudás, a morális cselekvés és a saját cselekvésről való informálódás egységet alkot.10 A lelkiismeret kognitív elemeit az erkölcsi szabályok, értékek és ezek megértését segítő ismeretek alkotják, érzelmi tartalmát a morális érzelmek (bűntudat, bűnbánat) jelentik, a szabályozó funkciót pedig a felelősségtudat és az én konzisztenciájának megőrzésére való törekvés látja el.
– folytatjuk –
8. A. Miller: Az ügynök halála.
9. E. Fromm: Man for Himself: An inquiry into the psychology of ethics. Yale University Press, New Haven, 1947.
10. Szegedi M.:A lelkiismeret: személyiséglélektani konstrukció. In: Horváth-Szabó K. (szerk.): Lélekvilág. PPKE BTK – Rejtjel Kiadó, Piliscsaba, 1998.
Forrás: Vigilia folyóirat 2002. március, http://vigilia.hu/regihonlap/archiv.html
Feltöltve: 2015.05.10.
