Hűség
A felmérések sorra azt igazolják, hogy a hűség az a tulajdonság, melyet legtöbbre becsülünk barátainkban. Semmiségnek tűnhet, mégis, semmi sem fontosabb ennél. A jó barátok megtartják ígéreteiket, nem adják ki titkainkat, és nehéz helyzetben sem hagynak magunkra.
Nagy port kavart a hír, amikor Dean Acheson, Harry Truman elnök államtitkára egy ízben meglátogatta bebörtönzött barátját, Alger Hisst. Hiss árulásért lett elítélve, a vele való kapcsolattartás tehát a legkevésbé sem számított bölcs politikai döntésnek. Amikor azonban óvatosabb politikusok nyilvánosan elmarasztalták Achesont, ő csupán ennyit felelt a kritikára: „Az ember nem hagyhatja el a barátját, még a börtönben sem.” Ez a hűség.
Ám a hűség kérdése nem merül ki az ismert közmondásban, mely szerint „barát a bajban, barát valóban”. Sikereink közepette talán még nehezebb valódi barátra lelnünk, mint a nehézségek idején. Nem esik-e jobban megmenteni barátainkat, mint lelkesen ünnepelni őket? Hűség a javából, ha az ember magasan szárnyaló barátja mellé szegődik, ahelyett, hogy lehúzná őt magához a földre. A hűséges barát nemcsak a szükség idején nyújt segítő kezet, hanem együtt örül velünk győzelmeinkben, és irigység nélkül szurkol sikereinkért.
Megbocsátás
Bármily fontos a hűség, olykor mégis hiányzik barátságainkból. Ilyenkor van szükség a megbocsátásra. Jobb, ha tudomásul vesszük: nincs az a jó barát, aki sohasem okoz csalódást. Ez nem azt jelenti, hogy barátaink minden ellenünk elkövetett vétségére megbocsátással kellene felelnünk – az apróbbakról ugyanis helyesebb tudomást sem venni vagy mihamarabb elfeledkezni. Bizonyára tisztában volt ezzel Jennie Churchill, Winston Churchill édesanyja is, ezért mondhatta: „Bánj úgy a barátaiddal, mint a fényképeiddel. Helyezd őket mindig a lehető legjobb megvilágításba!”
Sajnos számos jó kapcsolat szakad meg apró – vélt vagy valós – sérelmek miatt. Egyesek máris felhúzzák az orrukat és dúlnak-fúlnak magukban, ha barátjuk elfelejt telefonálni, vagy kihagyja őket egy programból. Túl magas mércét állítanak a barátságokkal szemben, nem csoda hát, ha folyton csalódniuk kell. Képtelenek szemet hunyni az őket ért sérelmek felett, és a legapróbb hibát is árulásnak tekintik.
Egészen más a helyzet, ha tényleges árulásról van szó. (…) Most csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy időnként bölcsebb dolog átsiklani a minket ért sérelmek felett, vagy – igen – megbocsátani a barátsággal együtt járó fájdalmakat.
És ha már itt tartunk, ne feledjük, a megbocsátás nem egyirányú utca. Biztosra vehetjük – hacsak nem vagyunk makulátlan szentek -, hogy néha szándékosan, vagy akaratlanul, de mi is okot adunk barátainknak a neheztelésre. Ilyenkor egyedül barátaink megbocsátásának köszönhetjük, ha a kapcsolat túléli a válságot. Azok a barátok tartanak ki mellettünk legtovább, akik újra és újra meg tudnak bocsátani, s akik pontosan tudják, mikor érdemes inkább szemet hunyniuk.
Őszinteség
„Les, te sokszor csak a kitűzött célra koncentrálsz – mondta nemrégiben az egyik barátom -, s közben nem veszel tudomást mások véleményéről és érzéseiről.” Ez bizony fájt, de Steve-nek igaza volt. A kedvenc büfénkben, ebéd közben hozakodott elő a témával. Tudtam, hogy Steve jót akar nekem. Féltett, és nem akarta, hogy magamra haragítsam a bizottság tagjait, melynek én voltam az elnöke. örülök, hogy figyelmeztetett. Őszintesége épp jókor jött.
„Barátod homlokáról ne baltával hessegesd el a legyet!” (Kínai közmondás)
Az igaz barátok már csak ilyenek, lételemük az őszinteség. „Valódi barátság nem létezhet ott, ahol az egyik fél nem akarja hallani az igazságot – mondja Cicero -, a másik pedig ugyanennyire vonakodik attól, hogy kimondja.” Kíméletlen őszinteségre volna hát szükség? Aligha. Sokkal inkább az őszinteség tiszteletteljes formájára; tisztelet hiányában ugyanis az őszinteség halálos fegyverként működik. Talán ezért is tette hozzá Cicero: „Vedd el a barátságból a tiszteletet, és legszebb díszétől fosztod meg.”
Az őszinteség nem csupán szavakban juthat kifejezésre; azt is jelenti, hogy az ember önmagát adja. Ismerek olyan elválaszthatatlan barátokat, akiket az tart össze, hogy hasonló a munkakörük, az öltözködési stílusuk, az ízlésük, és a családi hátterük. Összenőttek, akár az ikrek, akik bármikor be tudják fejezni egymás megkezdett mondatait. Kapcsolatuk mindezek ellenére mégsem nevezhető valódinak. Egyikük vagy mindkettejük olyannyira vágyik arra, hogy rokon lélekre találjon, hogy az egyetértés érdekében másnak mutatják magukat, mint akik valójában. Kapcsolatuk – Emerson szavaival élve – végül nem lesz más, mint „engedmények egyvelege”.
Az igazi barátok nem félnek az őszinteségtől, és attól, hogy önmaguk legyenek. Emerson tanácsát követik: „Inkább légy tüske a barátod oldalában, mintsem a visszhangja!” Aki fél attól, hogy ellenségeket szerez, soha nem fog igaz barátokra lelni.
Elkötelezettség
Éjjel fél egyre járt. Kentuckyban töltöttünk néhány napot egy erdei ifjúsági táborban, s alighogy visszatértünk a szobánkba a hosszúra nyúlt esti előadás után, hangos kopogás törte meg az éjszaka csendjét. „Ugyan ki zavar ilyenkor?” – csodálkoztam.
Leslie ajtót nyitott, majd felkiáltott: „Monty Lobb!” Nem hittünk a szemüknek! Régi főiskolai cimboránk négy órát utazott Cincinnatiből, csak hogy láthasson minket, pedig nem is tudta, pontosan hol keressen.
„Tudtam, hogy megtalállak titeket! – mondta egy erős, mackós ölelés kíséretében. – Hallottam, hogy valahol Wilmore közelében vagytok, és már annyira hiányoztatok!” Útközben vett egy dobozos csokitortát, és szerzett néhány eldobható villát is. Jót sütiztünk, beszélgettünk és nevettünk így hármasban mintegy másfél órán keresztül, mielőtt Monty-nak indulnia kellett. Aznap délelőtt otthon kellett lennie Cincinnatiben, ahol várták vasárnapi iskolás tanítványai. Újabb négyórányi vezetés várt rá.
Kevés baráti cselekedet tanúskodhatott volna ennél hitelesebben Monty irántunk való elkötelezettségéről. Hogy miben is állt ez? Először is időt szakított ránk, pontosabban áldozott ránk az idejéből. Ez az odaszántság lényege. A barátok hatással vannak egymás terveire, véleményére, tetteire és érzéseire.
Gondoljunk csak vissza gyermekéveinkre, amikor jóformán annyi időt tölthettünk barátaink társaságában, amennyi jólesett. Ám mai rohanó világunkban, a feszes napirendek és betáblázott naptárak szorításában a barátság puszta fenntartásához is jó adag tudatosságra és elszántságra van szükség. Az iskolapadból kikerülve mindenki rákényszerül, hogy „félretegyen” egy-egy estét barátai számára, s abba próbálja belezsúfolni minden élményét, vallomását és véleményét. Erre azonban csak azok képesek, akik elkötelezték magukat egymás mellett.
„Minden barátomban van valami, amit csak egy harmadik barát hívhat tökéletesen elő. Önmagamban nincs elég hatalmam ahhoz, hogy teljes személyiségét mozgósítsam; mások más szögből vetnek rá fényt, hadd látszódjék meg valamennyi arca. Az igazi barátság a legkevésbé féltékeny szeretet.” (C.S. Lewis)
Természetesen az elkötelezettség a bajban érhető leginkább tetten. Az igaz barát akár egy randevút is lemond, ha arról van szó, hogy érzelmi válságba jutott barátjának segítségre van szüksége. Ez a barátság próbája. Aki visszariad a hasonló kellemetlenségektől, ne panaszkodjon, ha nem talál igaz barátra.
Áldozathozatal. Önzetlen odaadás. Elszántság. E becses tulajdonságok tesznek valakit elkötelezett baráttá.
Továbbgondolásra
-
Sokan jelentkeznek barátnak, de csak kevesen jutnak át a szűrőn. Hogyan tettünk szert barátainkra? Inkább a körülményekből adódóan, vagy emberi tulajdonságaik miatt választottuk őket?
-
Figyelemreméltó, hogy a barátság mérhetően pozitív hatással van az egészségünkre. Melyek azok a kevésbé tudományos előnyök, amelyeket nagyra értékelünk e kapcsolatokban? A barátság mely gyümölcseit élvezzük leginkább?
-
Egyetértenek-e azzal, hogy barátainkat alapvetően két csoportba sorolhatjuk: némelyek útitársaink, míg mások a lelki társak szerepét töltik be? Gondoljunk egy olyan barátságra, amely egykor sokat jelentett számunkra, de amelynek később vége szakadt. Milyen célt szolgált, vagy életünk mely szakaszában játszott fontos szerepet?
-
A megbocsátás a legnagyobb kihívások egyike minden kapcsolatban. Idézzünk fel egy-egy olyan esetet, amikor meg kellett bocsátanunk valakinek, illetve amikor nekünk volt szükségünk megbocsátásra. Miért olyan nehéz megbocsátani?
-
A barátságokat összetartó négy tulajdonság – a hűség, a megbocsátás, az őszinteség és az elkötelezettség – közül melyiket találjuk a legfontosabbnak, és miért? Mivel lehetne bővíteni a sort?
Forrás: dr. Les és dr. Leslie Parrot: Kapcsolatklinika. Harmat Kiadó, Budapest, 2007, 85-90.o.
Feltöltve: 2015.02.22.
