Az idő körkörös, ciklikus természete magának az (ős)embernek a mindennapi tapasztalatában gyökerezik. Végső soron ugyanezen alapra épül a kozmoteológiai szemlélet, mely a látás oly létfontosságú élményére vezet vissza mindenfajta ismeretet. Természetes módon adódik ebből az ókori vallások és tudomány körkörös időszemlélete. E szerint a változás alapvetően (égi) mérték, logosz szerint zajlik. A napszakok és évszakok kozmikusan meghatározott ritmusa alapmintáját adja a világidő megértésének.
A zsidóságnak a héber Bibliában, a keresztény Ószövetségben megnyilvánuló szemlélete már az ókorban újdonságot jelentett a kozmoteológiához s a hozzá kapcsolódó ciklikus időszemlélethez képest. A Teremtés könyvének legelső oldalát éppenséggel a babiloni csillaghit bírálataként olvashatjuk, s az egész Írás tanítja, hogy nem az égitestek uralta időben élünk. Jahve teremtőként ura az égboltnak is, népének idejét pedig az évszakok változása, valamint a planéták és csillagok mozgása mellett alapvetően az ő gondoskodása, ígéretei, különösképpen is szabadító tettei határozzák meg. Ezért az idő nem folyhat pusztán egy kozmikus mederben, merőben természetes rend szerint: Izajás próféta például kimondottan meglepetéseket, újdonságokat jövendöl meg olvasóinak!
Az idő bibliai eredetű szemlélete nem körforgásként tekint az időre. A történelem sokkal inkább egy olyan folyamat ívét mutatja, amelyben a hívő szem Isten szeretetteljes ígéreteinek és terveinek beteljesedését ismeri föl. Az ív képe azonban legföljebb utólag, illetve Isten szemében lehet töretlen: az Egészet senki emberfia nem láthatja, annak Teljessége túl van az idő mindennapi tapasztalatán. Az egész idő értelme az ember számára csak hihető, sohasem tudható.
Bakos Gergely OSB
– folytatjuk –
(Forrás: A Szív, 2014. július-augusztus. A folyóirat honlapja: www.asziv.hu, a Szerő és a Kiadó engedélyével)
Feltöltve: 2015.01.11.
