1974 óta a szakirodalom „burnout” szindrómának nevezi, amikor az ember olyan állapotba kerül (stressz, folyamatos lelki terhelések, mentális vagy fizikai kimerültség miatt), hogy reménytelennek érzi az életét, lassan elveszíti céljait, álmait, és nehéznek tűnik számára minden egyes nap. A magyar kifejezés erre „kiégés”, mely képletesen utal az energia, a fény elvesztésére. Nemcsak a pedagógusoknál, egészségügyi dolgozóknál és menedzsereknél, hanem bárkinél megfigyelhető, aki pl. hosszú ideje beteget ápol otthon, akár idős hozzátartozóját, akár gyermekét. A nemzetközi vizsgálatok eredményei megmutatták, hogy a nők, és különösképpen a segítő foglalkozású nők fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. Mindnyájukra jellemző, hogy több területen igyekeznek teljesíteni. Aki próbálta, tudja, hogy csak egy ideig lehet maximálisan teljesíteni és sokfelé megosztani a figyelmet, a hosszabb monotónia és esetleges sikertelenség után megtorpanás következhet. Ez természetes, hiszen teljesítőképességünk véges. Előbb-utóbb szembesülnünk kell azzal, hogy nem tudunk egyformán és tökéletesen teljesíteni mindig, és mindenhol… Márpedig szeretnénk, és ez folyamatos stresszt okoz bennünk. A kiégésről azt is érdemes tudni, hogy sok esetben nem egyszeri jelenség, ciklikusan ismétlődhet az életünkben.
Számtalan kudarc, sérelem, konfliktus érhet; a munkahelyen vagy a családban veszekedések, el nem fogadottság, kritika lehet jelen akár egyszerre. Ezeken túl további stresszt okozhat, ha úgy éljük ezt meg, hogy nincs elég időnk önmagunkra, pihenésünkre. Ha mindezek halmozottan jelentkeznek, megindulhatunk a kiégés útján. A szakirodalom szerint 12 szakaszra osztható ez az út. A szakaszok közt éles határ nincs. Végül az egyén olyan mély állapotba kerülhet (érzelmileg, kapcsolati szinten, és testileg is) ahonnan külső segítség nélkül kijönni nagyon nehéz.
A kiégés felismerése saját feladat, de gyakran a környezet már előbb érzi, hogy baj van. Nagyon sokféle tünete jelentkezhet, együttesen, vagy felváltva, időnként ismétlődve: pl. reménytelenség, ingerlékenység, önértékelési zavarok, elégedetlenség a feladatainkkal kapcsolatban, emberi kapcsolataink beszűkülése (barátok, család elhanyagolása), a szabadidős programoktól való elzárkózás, szorongás, állandó levertség, depressziós tünetek.
Mint minden testi betegségnek, úgy a lelkieknek is van gyógymódja. A megelőzés gyakorlati szempontból egyszerűbb, mint a terápia, de ez is elhatározást, odafigyelést kíván, és mindenekelőtt feltételezi, hogy időt szánjunk önmagunkra!
Szeredai Márta
Feltöltve: 2014.06.30.
