„A gondban lévő ember segítésének egyik legjobb módja egyszerűen vele lenni.”
(T. Gordon)
Erikson, a neves kutató állította azt, hogy az ember útja fejlődési „váltókon”, megvalósítandó lelki feladatokon, kríziseken halad keresztül, ahogy a különböző életkorokba lép. Bármilyen állapotban is van a gondjainkra bízott ember, az ő számára is feladat, hogy erősebb, érettebb, felnőttebb legyen.
Ezekhez a bejárandó „lépcsőkhöz” bizony nagy belső erőre van szükség, és jó lehetőség az erőgyűjtésre, növekedésre, ha van embere a betegnek, aki biztosítja számára a szimbolikus együttgondolkodás eszközeit (de magának a gondozónak is kiváló erőforrás lehet a közös alkotás). Segítség, ha van valaki, aki képes bekapcsolódni akár az alkotás folyamatába, akár az értelmezésbe, vagy egyszerűen: akinek ki lehet fejezni azt az örömöt amelyet az alkotó érez az elkészült művel foglalkozva.
Lehet, hogy egy kicsit száraz a következő példa, de mindenképpen fontos megértenünk, hogy igenis vannak képességek, amelyek ott szunnyadnak a ránk bízottakban, vagy bennünk, akik gondozási feladatokat végzünk.
Egykor kifejlődött képességeink ereje:
A biciklizést nem lehet elfelejteni, és ennek az oka valószínűleg abban keresendő, hogy az agy a tanulás folyamán létesített idegkapcsolatokat nem bontja szét, hanem csupán kiiktatja, ha egy ideig nem használjuk őket. Az emlékek tehát nem vesznek el, csak egy ideig nem lehet őket előhívni – írták a német Max-Planck Neurobiológiai Intézet kutatói a Nature című szakfolyóiratban.
Kísérleteiben Susanne Hofer csapata azt szerette volna kideríteni, miért lényegesen könnyebb újra megtanulni valamit, ami egyszer már feledésbe merült, mint egy teljesen új tudást elsajátítani. A neurobiológusok ezért időnként lefedték néhány felnőtt egér egyik szemét. Így képalkotó eljárások segítségével megvizsgálhatták, hogyan hat ez a rágcsálók agyának idegkapcsolataira. Már rövid idő elteltével új idegkapcsolatok alakultak ki az agy látásért felelős részében: az idegsejtek átálltak arra, hogy a megmaradt szem jeleit dolgozzák fel – az egér megtanult csupán erre a szemére hagyatkozni.
Mihelyst az egerek újra használhatták mindkét szemüket, az idegsejtek újra átcsoportosultak, és alkalmazkodtak a kétszemes látáshoz. Az egyszemes verzióra való áttérést tehát teljesen meg lehetett fordítani, ezek szerint pedig a régi kapcsolatok nem tűntek el, csupán ideiglenesen kiiktatódtak. A kutatók megismételték a kísérletet, és újra betakarták az egerek egyik szemét. Ezúttal sokkal gyorsabban alkalmazkodtak az idegsejtek az egyszemes látáshoz.
A vizsgálatok szerint az idegsejtek rugalmasan átcsoportosíthatók, a meghatározott kapcsolódási helyek pedig szükség szerint aktiválhatók illetve kiiktathatók. „Mivel egy tapasztalatra később talán még szükség lehet, úgy tűnik, az agy úgymond tartalékba helyezi” – mondta a kutatás vezetője, Mark Hübener. Ez később megkönnyíti az újratanulást. A biciklisek pedig ezért ülnek többéves kihagyást követően is biztosan a nyeregben.
Lehet, hogy egy egykori rajzóra, vagy a régi technika szakkör, vagy a nagymama régi receptje, vagy esetleg a kiskertgondozási tudás az alkotás alapja, de megvannak azok a receptoraink, amelyek fizikailag is segítik a lelki töltekezést, növekedést, fejlődést, és a szinten tartást, szinten maradást. Használjuk őket bátran, hagyatkozzunk rájuk!
Pintér Tamás
Feltöltve: 2014.05.25.