Az alkotás pozitív hatásának egyik tényezője, hogy elfogadó légkörben zajlik: például a gyermekekkel való munka során a gyermek azt fest, amit akar (még csúnyát vagy csúnyán is szabad) úgy fest, ahogy akar (bizonyos kereteken belül olyan technikával, eszközzel, amivel szeretne) az alkotás folyamatába nem avatkozunk bele, a technikai megvalósításhoz minimális segítséget nyújtunk, azt is legtöbbször a gyermek kérésére (színkeverés hogyanja, milyen ecsettel lehet vékony vonalat húzni vagy nagy felületet festeni). A gyerekek gyakran direkt élnek is a csúnyán rajzolás vagy a csúnyát rajzolás lehetőségével, hogy kipróbálják, tényleg lehet-e, de aztán visszatérnek az eredeti szándékukhoz vagy témájukhoz. Ez az engedély azonban lehetővé teszi, hogy bátran jelenítsenek meg olyan témákat is, amelyekre a környezetük általában nem vevő. Lehet, hogy bátorságot merítenek ahhoz, hogy kifejezzék haragjukat azáltal, hogy pl. az elkészült kép egyik szereplőjét piros festékkel összefirkálják. Kisebb gyerekek nagy örömmel mázolják, kenik össze saját kezüket vagy a rajzlapot festékkel. Az alkotás öröm, oldja a szorongást, és lehetővé teszi, hogy a gyermek önmagát aktív cselekvőként és hatni képes személyként élje meg, ami megnöveli én-erejét és önbizalmát. A megnövekedett én-erő az elfogadó légkörben képessé teszi a gyermeket arra, hogy nehéz érzéseivel vagy megterhelő élményeivel foglalkozzon, azokat megjelenítse a festés során. A képi kifejezés különösen alkalmas a belső konfliktusok, szorongások megjelenítésére, ami azért fontos, mert a gyerekek ezeket a belső konfliktusokat még nem tudják megfelelően szavakba önteni. Ha csoportban dolgoznak, a gyerekek a csoportban pozitív viselkedési és problémamegoldási mintákat tanulhatnak egymástól és a csoportvezetőktől. Figyelmet kapnak egymástól és a csoportot vezető felnőttektől. A kiscsoportos forma intenzívebb részvételt tesz lehetővé például egy terápiás folyamatban, és a két csoportvezető is több figyelmet tud szentelni a csoporttagoknak.
A fenti lehetőségek komoly segítséget jelenthetnek, amikor rendezni akarjuk szétkuszálódott lelkünket. A kép létrehozásáról szólnak és azt a felszabadító erőt is megadják, amely a gyerekkor szerteágazó élményvilágában gyökerezve, mégis összegyűjti a lelki erőt. Az önfegyelemben fejlődve pedig, kialakul a gyermekben az önfelülmúlás képessége, mert minden művészeti ágban szükségünk van arra, hogy átjárjon, az, amit csodálunk. Mindezek a pozitív hatások igazak a felnőttkori alkotásra is.
Amikor valakiben nincs önkontroll, önfegyelem, akkor hiányoznak a határok, korlátok, és hajlamos azt gondolni, hogy csak a spontaneitás a fontos. Belenehezedik az önmegvalósítok-önkifejezek akaratába, miközben az alkotáshoz, valódi önkifejezéshez nagyon is szükséges az önkorlátozás. Ezért kicsit emészthetetlenek azok a művek, amelyeknek alkotói csupán kusza érzelmeiket adják át a nézőknek, hallgatóknak. Ahhoz nagyon érett személyiségnek kell lenni, hogy valakit arra biztathatnánk, hogy művészetében bátran csak az érzelmei útmutatására támaszkodjon. Mondhatnánk, hogy mély és katartikus hatású alkotást nem képes létrehozni az, aki nem jutott el az önátadás útjára, hiszen az alkotásban magamból merítek, és magamból adok.
Az a jó alkotás, amely nem pusztán pillanatnyi érzelmeket lobbant, hanem az életünk mélyebb rétegeit is képes mozgásba hozni, mégpedig valóban hosszú távon. Vagyis kedvessé, fontossá válik a számunkra, valódi erőforrássá.
Pintér Tamás (lelkigondozó)
Pereszteginé Arnóczi Krisztina (mentálhigiénés szakember, tanár)
Feltöltve: 2014.05.11.
