Vajon milyen korán éled bennünk a szép iránti érzék, a harmónia, vagy a jóleső, fejlődést segítő izgalom? Mit tapasztalunk előbb: a formákat, fényeket, színeket, ritmusokat, dallamokat?
„Világrajöttünk után még hosszú ideig mélyen bennünk él az anya szívdobogása, belénk vésődött, akár az identitásunk. Hiányát érezzük, és pótolnunk kell más hangokkal, elsősorban a saját hangunkkal, mert a hang és a ritmus kapcsolatteremtés.”
(Yehudi Menuhin és Curtis W. Davis: Az ember zenéje, Zeneműkiadó, Budapest, 1982.)
Sokféle inger, sokféle új inger éri magzati világunkat. Mélyen belénk szánt, mint régen a bakelitlemezekbe a dallam, vagyis az életérzés, alapállás. Sokféle néven nevezhetnénk de mindenképpen ahhoz van köze, amit majd felnőttként magunkról és a világunkról gondolunk. A minket elérő sokféleség azonban nem feltétlenül csak jót jelenthet. Rettenthet, vagy kuszálhat, s már idejekorán stresszt is okozhat. Szükségünk van arra, hogy a létrejövő belső késztetéseket, impulzusokat „kontrollálni”, szelídíteni, „fegyelmezni” tudjuk. Persze magzatként nem lehet ezt megtenni. De ott az anyai akarat „szívkontrollja”, légzése, kezének simogatása. Egy világ rajzolódik ki általuk a lélekben. Ahhoz, hogy megértsünk majd később valamit a szépből és jóból (és itt nem esztétikai, hanem zsigeri érzékről van szó), szükségünk van erre a kapcsolatra. Martin Bubert hívva segítségül: „Kezdetben van a kapcsolat”. És ez az anya-gyermek kapcsolat segít megértenünk, leginkább emocionálisan, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a káosznak, hanem mi alkothatunk az elemeiből.
Mit jelenthet az embernek az alkotás?
Mit jelent a gyermeknek, és mit a felnőttnek?
Talán vannak emlékeink a gyermekkori rajzainkról! Gyermekkorban az alkotás egy másfajta kommunikációs formát jelent, mely biztonságos és kellemes érzést nyújt.
A gyermek megéli általa ügyességét, az alkotás önkifejezésre, önmaga meghatározására ad lehetőséget. A stressz levezetése, az érzelmi problémák megélése, a traumák kijátszása, újrajátszása is megtörténhet alkotás közben, mindez csökkenti a feszültségeket, elősegíti a megküzdést.[1]
Einstein szerint: „A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás, mert a tudásnak korlátjai vannak, míg a képzelet magába foglalja a teljes világot.”- Az álmaink színesebbek minden megvalósított művünknél. Szinte állandóan inspirálnak, hogy valósítsuk meg őket, és mi megpróbáljuk. Aztán újra… De nagyon sok esetben az az érzésünk, hogy bár a legfrissebb, legjobb tudásunkat használtuk fel, ott motoszkál bennünk a vágy, hogy újragondoljuk, játsszuk, alkossuk amit létrehoztunk.
A játék és a művészet párosítása kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak tisztában legyünk érzéseinkkel, hanem ki is tudjuk fejezni azokat.[2]
A művészet világa segít önmagunk megértésének, megismerésének útján, ezt fejezi ki az is, amit Kodály ír a zenéről: „Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
Pintér Tamás (lelkigondozó)
Pereszteginé Arnóczi Krisztina (mentálhigiénés szakember, tanár)
[1] vö. http://www.kincsoalapitvany.hu/mi_rolunk.html – Lozsádi Dorottya írása
[2] http://szinessarkany.hu/jatek_es_muveszet.html
Feltöltve: 2014.05.04.