A gyermek születése ajándék. Vannak, akik nagyon várják, vannak, akik nehezebb helyzetben vannak, és dilemmákkal küszködnek, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy gyermek születése öröm. Szokták kérdezni, mit szeretnének, fiút, vagy lányt, mire gyakran az a válasz, hogy „mindegy, csak egészséges legyen”. És mi a helyzet, ha nem az?!
Talán ez is olyan helyzet, amire nehéz felkészülni. Már a terhes-gondozás alatt kiderülhet, hogy a magzatnál valamilyen rendellenességet tapasztaltak, de ettõl még nem könnyebb a helyzet. Mindenképpen elindul egy belsõ, lelki folyamat, keresve a hibást, keresve az értelmet. A bûntudat nagyon sok esetben megjelenik, akár csak azért, mert felmerült bennük a gyermek elvetetése, akár azért, mert életvitelüket látják oknak a gyermek rendellenességére. Mit tegyen hát egy szülõ, aki sérült gyermeket nevel?
Ami szerintem egy nagyon fontos dolog, hogy vizsgálja meg érzelmeit. Azt is, amelyiket könnyû, és azt is, amelyiket nehéz.
Sérült gyermek nevelése sokszor felemelõ érzés, és aki testközelbõl tapasztalta, tudja, hogy mennyi szeretetet ad egy gyermek, és mennyit tanulhatunk tõle türelemrõl, alkalmazkodásról, elfogadásról. Sokszor olyan közösség alakul ki hasonló gyermekek és szülõk között, ami egy nagyon biztos alapot, jó kötõdéseket jelent. Ezeket az érzéseket és tapasztalatokat talán könnyebb felsorolni.
Emellett azonban fontos szembenézni a negatív érzésekkel, és kétségbeeséssel is. Hiszen egy sérült gyermek születésénél a család hasonlót él át, mint a gyásznál. Mintha elgyászolnák azt az átlagos életet, amit minden szülõ megálmodik, mikor gyermeket vár.
Szükség van arra, hogy a család idõt adjon magának, mert ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Természetes, ha olyan érzések jelennek meg, mint a düh, a félelem, a kétségbeesés, a szomorúság, a bûntudat stb. Ezeket az érzéseket megélni, felfedezni fontos, mert anélkül nem lehet továbblépni, hiszen ha nem veszünk róluk tudomást, attól még befolyásolni fognak bennünket. Furcsa paradoxon, hogy ezeknek a negatív érzéseknek a jelenléte természetes, és fontos lehet, hiszen ez a hiteles érzésünk, és teljesen adekvát. Ha képesek vagyunk észrevenni, képesek leszünk elengedni. Így nem fognak eluralkodni rajtunk. Persze van egy folyamata ennek, amelyben elõször egyfajta tagadás figyelhetõ meg, mintha nem is Önnel történne ez. Majd mikor már realizálódik élethelyzete, fokozatosan elõkerül a düh, ellenkezés. Ilyenkor a szülõk gyakran keresik az okokat, hibásokat, hogy a saját negatív érzések helyében táplálni tudják a haragot. Majd szép lassan, elõkerül a szomorúság, levertség. Mintha az egésznek nem lenne értelme. A legvégén sikerülhet eljutni az elfogadásba, sikerül elfogadni, hogy gyermeke sérült, most az Õ gondozása az Ön feladata, és ebben reális megoldásokat, segítõket, stb. keres. Amikor elér ebbe a szakaszba, az nem jelenti azt, hogy már soha többé nem jelennek meg negatív érzések. Sokkal inkább jelenti azt, hogy már megtapasztalta gyermekével a kapcsolatot, megértette, hogy másképp, de mégis felnevelheti Õt, idõnként azonban elõtérbe kerülnek a régi érzések. A csalódottság, hogy így alakult, a bûntudat, hogy felmerült korábban, hogy nem tartja meg, vagy egyszerûen a fáradság, és a düh azért, hogy másképp kell élniük. Idõnkénti hangulati változás mindannyiunknál megfigyelhetõ. Amennyiben ez gyakori, és nehezíti mindennapi életét, érdemes segítséget kérni benne.
Egy pár szót arról, hogy mire érdemes figyelni egy sérült gyermek nevelésekor:
Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést, anélkül, hogy a különbözõ típusú sérüléseket szétszednénk. Teljesen különbözõ egy értelmileg sérült gyermek egy testi fogyatékostól, vagy egy autisztikus zavarral küzdõ egy halmozottan sérült gyermektõl. Ami a legfontosabb talán, hogy olyan életritmust találjanak, ami minden családtagnak a legjobb. Hiszen az otthonnevelés szép és nagy áldozat, amely sok esetben az érzelmi biztonságot és a jó fejlõdést jelenti, de ha erre a családnak nincs lehetõsége, nem szerencsés belehajszolni magukat. A Gyerekeknek – és ez szerintem minden gyerekre igaz – jobban jön egy olyan szülõ, aki aktuálisan rá tud hangolódni, figyelni tud rá és érzelmileg jelen van, mint aki túlterhelt. Ha ez azzal jár, hogy segítséget kérnek a nevelésben, gondozásban, akkor is. Inkább rövidebb ideig legyen jelen 100%-ban, mint felületesen folyamatosan elérve.
Ami a személyiségfejlõdés és nevelés részérõl fontos lehet, hogy megtalálják azt az elvárási rendszert, amely megfelelõ a gyerek számára. Hiszen másképp fog alakulni a fejlõdés egy átlagos gyerekhez képest, de attól még bizonyos életkori változások ugyanúgy megjelennek (pl. serdülõkori hormonális változás, nemi szerepek). Sok esetben elõfordul, hogy a sérült gyerekektõl nem várnak el semmit, nincs következménye a tetteinek, stb. Ezzel azt érik el, hogy nem tud fejlõdni még magához képest sem. Ezért nagyon fontos lehet, hogy minél jobban fejlesszék önállóságát, kontrollját, érzelemkifejezését a gyermeknek, amelyben egy bizonyos szint fölött nem tud fejlõdni – és fontos ezzel tisztában lenni -, de addig viszont érdemes motiválni, hogy érettebb legyen. Amennyire lehetséges, azért ne térjen el a kortársaitól, hisz vannak különbségeik alapjáraton is.
Standovár Sára
blog: www.gyermekmosoly.wordpress.com
Feltöltve: 2014.02.02.
