A csontritkulás (osteoporosis) alacsony csontdenzitással és a csontszövet mikroarchitekturájának károsodásával jellemezhető szisztémás csontbetegség, amely a csontok törékenységének fokozódásával jár. Fontos tudni, hogy a csontrendszer egészét érintő betegségről van szó¹. Felismerésének legfontosabb lépése annak kimutatása, hogy a csontsűrűség (bone mineral density, BMD) jelentősen kisebb a kívánatosnál, és a kalcium-anyagcserét jellemző laboratóriumi rutinvizsgálatok eredményei negatívak².

A kis csontdenzitáshoz és fokozott törékenységhez sokféle ok vezethet. Az osteoporosist ma poligénes meghatározottságú, multifaktoriális betegségnek tartjuk, ahol a genetikai tényezők szerepe 60–70%-ra tehető. Emellett a női nemet, a menopauzát, vagy a korábban kialakuló ösztrogénhiányt és életkort tekintjük major kockázati tényezőnek, amelyek érvényre jutását minor rizikótényezők segítik.

Ilyenek például:

• a sovány testalkat,

• az erős dohányzás,

• az alkoholfogyasztás,

• a kis kalciumtartalmú étrend és

• a fizikailag inaktív életmód.

Az osteoporosisok az involuciós folyamatokhoz kapcsolódó primer, valamint más betegségek következményeként létrejövő szekunder típusokba sorolhatók. A primer osteoporosison belül megkülönböztethetünk posztmenopauzás, valamint a 65–70 év felett induló szenilis formát. A szekunder osteoporosisban a legfontosabb alcsoportokat az endokrin, a hematológiai, a gasztrointesztinális, a gyulladásos, a reumatológiai eredetű változatok, valamint a krónikus neurológiai, tüdő- vagy vesebetegség okozta formák alkotják. A transzkripciós folyamatok defektusa és a csontkárosító gyógyszerek tartós szedése által kialakuló osteoporosis is a szekunder kategóriába sorolható.

Epidemiológia

Az osteoporosis a metabolikus csontbetegségek csoportjának népegészségügyi szempontból legfontosabb kórképe, az egész lakosságra vonatkozó prevalenciája a civilizált társadalmakban 9–15% közé tehető. Magyarországon az epidemiológiai elemzések ötven éves kor felett több mint 900 ezer oszteoporotikus egyént valószínűsítenek; akiknek mintegy kétharmada nő. A hazai lakosság csontsűrűség-értékei az Európai Vertebralis Osteoporosis Tanulmány szerint a legalacsonyabb európai átlagok közé tartoztak. Az élettartam növekedése és a civilizációs ártalmak miatt a következő harminc évben az oszteoporotikus törések száma várhatóan megkétszereződik³.

Megelőzés

Az osteoporosis megelőzésének leghatékonyabb módja a primer prevenció, mely fiatal korban a genetikailag lehetséges legnagyobb csonttömeg kifejlődését és a későbbiekben kialakuló csontvesztés mérséklését célozza meg. A prevenció szempontjából legfontosabbak:

• az időben meginduló tartósan fennmaradó nemi hormontermelés,

• a fizikai terhelés hatása,

• a csontrendszerre toxikus szerek kerülése,

• a betegségek eliminálása és

• az étrendi tényezők.

A táplálkozási tényezők közül kiemelkedően fontos a megfelelő kalciumbevitel, valamint figyelmet kell fordítani a D-vitamin-, K-vitamin- és magnéziumellátottságra is. Esetenként gyógyszeres pótlásra is szükség van.

A szekunder prevenció a nagy kockázatú egyének azonosítását jelenti, míg a tercier prevenció célja a már kialakult osteoporosis további romlásának és a következményes törések kialakulásának megakadályozása.