Ezt én is meg tudom csinálni, igenis, képes vagyok újraépíteni magam, fel tudok töltődni, még akkor is, ha belefáradtam valamibe, kiégtem. Erre a következtetésre juthat önmagára vonatkoztatva a Földön járok, égbe nézek című rövidfilm nézője.  A hiteles receptet az újjászületéshez Beáta nővértől, a Nyolc boldogság közösség szerzetesnőjétől tudhatjuk meg.

„Nagyon jó tartozni valakikhez, akiknek hasonló lelki igényeik vannak” – mondja el magáról. Portréjához hozzátartozik, hogy vallja, lehet a napi küzdelmekben boldognak lenni, és ennek titkára rátalált. A szerzetes hús-vér ember, neki is vannak mélypontjai az életében. Két évvel korábban elkezdődött Beáta nővérben egy kiégési folyamat, amit nem tudott kipihenni a szokásos módon. Ám széles körben talált segítséget, a gödörből gazdagabban jött ki, mint ahogy belekerült.

Nagy segítség volt a mozgás, a jobb és bal agyfélteke kapcsolatának helyreállítása. „Testem és lelkem összhangja valósul meg, amikor nordikozok, 35-40 perces mozgás már átalakítja az aznapi gondokat, kérdéseket. Másképp látom a világot” – mesél nordik walking „edzéseiről”, a sportolás jótékony hatásáról.

Istenkapcsolatáról mélyen szól Beáta nővér, megjegyezve, ha az nincs rendben, nincs ápolva, akkor minden tevékenysége „csak meló lesz”, még munkának sem mondható, valami, amiből kimarad a lényeg.

A filmet közzétette a Magyar Katolikus Egyház.

https://www.youtube.com/watch?v=yIGSAUoBIug&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201907

Moldoványi Tibor