„A kimerültségben szenvedő emberek nem tudják használni belső forrásaikat. Pedig aki belülről merít, nem merül ki egykönnyen. A felső források ugyanis – különösen a lelki források – nem apadnak el. Mindenki megfigyelheti az életében, hogyan tud rátalálni saját belső forrásaira. Van, aki kimegy a természetbe. Odakint megérzi, hogy az élet, amely körülveszi, ott lüktet benne is, éppoly túláradóan, ahogy a teremtett világban. Másoknak a csend segít felfedezni belső erejüket. Ha bensőmben csendet tartok, a csend tartást ad. Lelkem mélyén olyan erőket fedezek fel, amelyekre bátran támaszkodhatok.
A belső forrásokhoz vezet el az elmélkedés, a meditáció is. A csend imájában átlépek nyüzsgő gondolataimon, áthatolok gondjaimon, félelmeimen, minden nyomasztó érzésen és bűntudaton; bízom benne, hogy nem fogok beleveszni az érzések kavargásába, hanem eljutok a lelkem mélyére. És ott, a lelkem legmélyén, megtalálom a belső forrást. Nevezhetjük ezt lelki erőforrásnak, vagy isteni forrásnak. A Biblia a Szentlélek erejéről beszél, amely eltölt bennünket. Ez az erőforrás nem apad ki. De nem olyan tartály, amelynek tartalmából tetszőleges ideig működtethetem életem motorját. Ez a forrás csak akkor fakad fel, ha nem én akarom kimerni, hanem keresztülengedem magamon, megnyílok valami nálam nagyobb számára. Ehhez szükséges a figyelem, a nyugalom, a csodálkozás képessége, a magamról megfeledkező tekintet és a romlatlan, tiszta hallás. Belső forrásomat ezek nyitják meg.
Keresd magadban azt a képet, amelyre Isten eredetileg alkotott. Ha összhangban vagy vele, akkor érintkezésbe kerülsz a belső forrásoddal is. Életed áradni fog, de nem folyik szét. Virágzik, nem lankad el. És gyümölcsöt terem, áldássá válik sokak számára. …
Mindenkinek lehetnek saját módszerei arra, hogy hogyan vonul vissza. Van, aki eljár sétálni, van, aki úgynevezett „sivatagi napokat” tart, amikor bizonyos időt összeszedettségben, lelki elmélyülésben tölt, eltávolodva a mindennapok világától. Mások visszavonulnak a szobájukba, esetleg a telefonjukat is kikapcsolják, hogy arra az időre ne legyenek elérhetők. Mindegyiküknek szüksége van arra, hogy időről időre visszavonuljon, önmagára is tekintettel legyen, csak így tud tettrekész lenni mások felé. Amikor kivonulok a zajból, magamra figyelek, és így a belső forrás szabadon áradhat. A világ hangzavarában szükség van nyugodt időkre ahhoz, hogy felfedezzük belső erőinket. Akik érzik a csöndet, erőt nyernek a hétköznapokhoz. Ittak a belső forrásukból. …
A görög és a római filozófusok megénekelték a pihenés idejének szeretetét. Ez a pihenés szabadon, nyugalomban eltöltött idő. De nem tétlenkedés, amikor az illető nem tudja, mihez kezdjen. Az üres tespedéssel ellentétben a nyugodt pihenés ideje arra szolgál, hogy átgondoljuk az élet lényeges kérdéseit. Ez a nyugalom annak a helye, hogy megálljunk, megtaláljuk belső tartásunkat. Aki kiégett vagy kimerült, az elveszítette a belső középpontját. A nyugalom ideje alatt abbahagyjuk tevékenységeinket, befelé tekintünk, és megtartjuk magunkat a bensőnkben – ahogy a pásztor is összetartja a nyájat egy helyen. Ha megtalálom belső tartásomat, akkor megőrzöm valódi önmagamat. Őrzője, pásztora leszek magamnak. Így minden szabaddá válik, ami eddig fogva tartott. Valóban szabadnak érzem magam. Új módon tekintek magamra. Újjászületek.
Akit a kiégés fenyeget, az jól teszi, ha rendszeresen időt szán a nyugodt pihenésre. Ebben a pihenőidőben befelé tekintek. Megengedem magamnak, hogy most ne tegyek semmit. Nem gondolok arra a nyomásra, amelyet a munkámban vagy a kapcsolataimban érzek. Adok magamnak szabadidőt. Lelkem mélyén meg tudok pihenni, biztonságban lehetek. Megújulok, mert ott legbelül nyomára lelek valódi önmagamnak.”
Forrás: Anselm Grün (2018): Belső erőforrásaink. Korda Kiadó, Kecskemét: 5-6., 22.-23., 56-57. old.)
