Például vagyonokért elmegy a Hungaroringre, ahol eléri a fájdalomküszöböt a zaj, a látvány kimerül a versenyautók monoton kanyargásában, a sport pedig abból áll, hogy egy ember be van szorítva egy kaszniba, ahol rángatja a kormányt, a lábával pazarolja az üzemanyagot és koptatja a fékpofákat. Ez a feltöltődés. De vajon lehet ebből meríteni lélekerőt, a nehézségek leküzdéséhez szükséges állhatatosságot, az elfogadáshoz alázatot? Szellemi és lelki táplálékot éppen ahhoz, hogy lemerült elménk és tettrekészségünk újraépüljön?

A gyerek nevelése a születése előtt kezdődik. Ezzel egybecsengően: előfeltétel az igazi feltöltődéshez a feltöltendő keret, a személyiség „megalkotása”. A tartalom és forma elválaszthatatlansága e körben is alapigazság.

Vajon a „szegény munkásember”, aki Forma–1 versenyen akarja megújítani önmagát, képes-e feltöltődni katartikus hatású irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotástól vagy a természet sokszínűségétől? (A Forma–1 esetében a forma és a tartalmatlanság egységéről beszélhetünk: öncélú technikai szörnyek zabálják fel az értelem utolsó morzsáját is, miközben valójában minden a pénzről szól.)

Vajon az említett munkásember mit kezd ezzel: „A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok.” Lehet-e „vevő” József Attila lírájára? Ám a vevő szót biztosan érti. És érti-e azt, hogy befogadó?

Mert erről van szó. Befogadni valamit, ami megfoghatatlan, mondhatnánk: semmi. És érdekes módon ez feltölt. Ettől a „semmitől” többnek lehet lenni. Ez a „semmi” több, mint háromezer lóerő. Még matematikailag is: háromezer lóerő nem képes hegyeket megmozgatni, de hangtalanul vacogó lényünk, akit még a csillagok is megcsodálnak, megmozdíthat hegyeket.

Valaki öleljen meg – kéri legkisebb fiam. Feltöltöm szeretettel, és közben feltöltődöm. Ez a lényeg. A feltöltődés értelme. Képessé tenni magunkat arra, hogy adjunk. Önmagunknak és másoknak egyaránt.

Moldoványi Tibor