Bizony, egyszer majd fölserdülsz fiam,
és állkapcsodon felpattan a zár,
és beszélned kell. De emberi szó
nem oszlik, mint a füst, vagy mint a köd,
hanem, mint érc, a térben megmarad,
nem keveredik el én nem vegyül,
s ha létrehoztad, súlyát hordozod,
mert tett a szó, melyért felelni kell.
S az időben is, mint a gondolat,
(mely számmal nem jelölhető elem)
akképp marad meg változatlanul,
ahogy kimondtad. Rá piszok, penész
s a ráfogás rozsdája települ,
de vendég-bőre lehámozható,
s erénye, bűne tiéd egyedül.
Ezért hát egyszer s mindenkor, fiam,
döntsd el magadban, mely oldalra állsz,
s ha döntésedben szív találkozik
az értelemmel, s jó közérzeted
nem rontja kétely, lelkifurdalás,
és gyomrodban az étvágy otthonos,
s jött-ment fájások nem gyötrik fejed:
maradj utas a választott úton,
s legyen beszéded annak útköve,
minek eső és bontott szél nem árt,
s a rengetegben méltóképp vezet.

Szavadért, fiam, megpróbáltatás
köszönt reád és tieidre mind.
Éhezni fogod a pénzt, s nem jár neked.
Szomjazol hírt, pedig vívni kell.
Hallgatni próbálsz, de a hallgatás
emészt, és szádban rosszízű a csend;
hazugság-ostyát forgatsz nyelveden,
de marja szád és gyomrod mérgezi,
és foltokat hagy tiszta bőrödön. …

S akkor gáncsot vet majd a gyávaság,
(unokabátyánk, botja félelem,)
s te elharapnád inkább nyelvedet,
minthogy beszélj, hisz önméreg a szó,
s az öngyilkost az Isten bünteti.
De akkor, fiam, ha fogvacogva is,
ha reszketve, ha verejtékben is,
szüld meg a szót, mely oly mélyen fogant,
ahol még nem járt kés, szem, tudomány;
s mint diadalmas hatalmak keze:
a szózatunkhoz tölcsér lesz a szád,
s nem mértereken s nem órákon át,
de téren és időn túl hallhatón
az embereknek mondasz valamit,
valamit, amit más nem mondhat el,
de amit neked kiáltani kell.
Ez törvényed, s a törvényre vigyázz.
Mert próbáidnak útján, ha megállsz,
ha gyötrelmeid kelyhét eldobod,
ha elrémülsz a holnapod előtt
s kitérni próbálsz: elhagy az erő,
mely, mint igazság, védte életed,
mely házadnak, hol neved vétetett,
dicsőséget szánt elégtételül;
ha kitérni próbálsz, poklokig bukol,
s ítélet vár, mely nem szán, nem kímél,
mert megharaptad méhében anyád:
amire szült, te megtagadtad azt.

Fiam, szeretlek. Indulj és beszélj,
érezd: utadra áldás napja süt,
s az út egy pontján én várlak, ne félj.