Borítékban az életünk

A legegyszerűbb eszközökkel a legnagyszerűbb film. Minden vonatkozásban így méltó szólni a Levelek Jákob tiszteletesnek című finn filmdrámáról, amelyet  Klaus Härö rendezett. Felsőfokú elismerés illeti az operatőri munkát (Tuomo Hutri), a színészek játékát, és külön is érdemes megemlíteni a zeneszerző, Dani Strömbäck lélekbe markoló zongorakölteményét.

Amilyen egyszerű a történet, olyan összetett lelki folyamatok vezetnek el a szereplők életében bekövetkező megrázó fordulathoz.

Leilát (Kaarina Hazard), a gyilkosságért életfogytiglanra ítélt középkorú nőt húsz év után kiengedik a börtönből. Meglepetten fogadja a hírt, hiszen nem kért kegyelmet. A felajánlott munkát vonakodva fogadja el: egy távoli gyülekezet vak lelkészének, Jákobnak (Heikki Nousiainen) kell felolvasnia a hozzá írt segélykérő leveleket, majd azokra választ írnia a pap tollbamondása szerint.

Leila a levelezést semmire nem becsüli, úgy tekint a borítékokra, mintha fura bogarak lennének, sőt, hogy kevesebbet kelljen velük bajlódnia, egy részüket felbontatlanul a wc-be dobja. Pedig Jákob lelkészt a levelek éltetik. Ám egyik napról a másikra elmaradnak, és lába alól kicsúszik a talaj, létezése értelmetlenné válik.

Leila, aki élete kudarcából öngyilkosságba menekülne, megszánja a lelkészt, és önfeltáró vallomással áll elő, mintha csak egy levelet olvasna fel. Kiderül, ő az áldozat, és nem az, akit megölt.

Jákob feltárja, amit Leiláról tud, így tépve szét a nő közönyét, amivel utat nyit az újrakezdéshez. Leila katartikus újjászületése értelmet ad Jákob drámájának.

Levelek Jákob tiszteletesnek /Postia pappi Jaakobille (Letters to Father Jacob)/, 74 perc, 2009

https://gloria.tv/video/4m2vx1dCmZRbBYPZap9ianQJ3

Moldoványi Tibor