„A beteg ember számára előbb-utóbb minden elveszti jelentőségét, ami a „kincs, hír, gyönyör” kategóriába tartozik. Minden összedőlni látszik előtte, ami eddig éltette. Ekkor igényli igazán, hogy emberi méltóságát megbecsüljék. Mit igényel ilyenkor? Mihez van joga?
- Jól berendezett kórházhoz;
- emberarcú orvosokhoz, nővérekhez, mentősökhöz, ápolókhoz;
- a betegség humánus értelmezéséhez, amiben valamiképpen benne rejlik a remény.
Az úgynevezett mechanikus modell előbb-utóbb kiábrándít. A futószalagos kezelés, a vég nélküli gépies kivizsgálások… A minap egy orvos idős édesanyja ezt mondta: »Elegem volt. Hagyjanak engem szépen elaludni. Ne zaklassanak állandóan.«
Mi a keresztény modell?
Az egész embert akarja megválaszolni, gyógyítani. a betegségben erősen csökken a beteg autonómiája. Az ősbizalom sebződik meg ilyenkor, az egészséges embernél magától értetődő „ősfunkció”. Minél inkább alkotó egy ember, annál többet merít ebből. A betegség leállít, korlátozza az eddigi akcióképességeket. Mérsékli vagy megszünteti az emberekkel és a világgal való eleven kapcsolatokat. A vidám életigenlés, a bátor életerő alaphangulata megsebződik. Félelmek, neurotikus szorongások, esetleg depresszió zúdulnak a betegre.
Mondhatatlanul szükséges, hogy a beteg megérezze nyomorult állapotában, hogy ő még kell, fontos, hasznos valahol. A sebzett önbizalmat elsősorban az egyházak hivatottak eredeti piedesztáljára visszaállítani, hogy a „meggyötört” lélek a pusztulás és a gonosz szörnyűséges ösvényeiből kiutat találjon, nehogy depresszió, életmegunás, elkeseredés kerítse hatalmába.
Minden testi vagy lelki betegnél létkérdés, lehetséges-e biztosítani számára a transzcendens nyitást:
- visszaadni a talajt, az önértékelést;
- a szeretet érzését és a reménnyel teli szeretet lehetőségeit;
- az önbizalmat;
- megnyitni előttük a távlatot, a továbblépés biztosítását.
Mik az alapjai e szükségszerű igényeknek?
Ezen igények feltétlenül túlmutatnak a természet adta lehetőségeken. Hiszen a betegnek be kell látni, hogy a legnagyszerűbb kórházi körülmények, a legzseniálisabb orvosi beavatkozások, gyógymódok és gyógyszerek előbb-utóbb kevésnek bizonyulnak. És akkor talán mindennél erőteljesebben kell a lényeg: a kiút, a továbblépés. Ennek igazolt alapja az emberi lélekben rejlik.
Adott ugyanis egy olyan sajátos pszichikai funkció, amely a lélekben vallási igényként jelentkezik. Ennek egyik jele a „minden kor minden népének” vallási szimbolikája. Ezek egyetemesek, „ősi nyomok” (Jung), amelyek hozzátartoznak a lélekhez.
Hosszú, immár négy évtizedes intenzív jeladásaim visszajelzései is erről tanúskodnak. Nincs, aki közömbös lenne ezek irányában. Vagy örül, vagy kérdezni kezd, vagy hevesen tiltakozik, ellenkezik. Ez is pozitív jel.
Íme: a lélektani tény szavatolja az egyén további fejlődési lehetőségét. Betegeim nemcsak a szenvedés és a rossz értelmezésének kínzó kérdéseit teszik fel, hanem az élet értelmét, miértjét kutatják. Jung mesterien így beszél erről: »Az élet derekán pácienseim között egyetlenegy sincs, akinek problémája ne vallási jellegű lenne. Igen. Végső soron mindenki abba betegszik bele, hogy elvesztette azt, amit az élő vallások megadnak híveiknek, és valójában senki sem gyógyul meg, aki nem jut el újra Istenhez. Úgy látszik, nem légből kapott hipotézis, hogy az emberi lélekben a legmagasabbrendű ősigény az istenkép.«”
Forrás: Kerényi Lajos: Megyek … és meggyógyítom! betegségről és szenvedésről, reményről és örömről, az élet értelméről. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest: 5-8. old.
