– Alkotni boldogság?

– Igen.

– Miért?

– Nagyon nehéz úgy megfogalmazni, hogy közvetítse azt az érzést, amit boldogságnak nevezhetünk. Valójában az alkotás boldogságát meg kell élni. Hasonlatot erre nem találok. Vajon el lehet-e képzelni azt, hogy milyen a nőnek, amikor megfogan, és egyszerre megérzi: gyermeke lesz? Valami hasonló lehet, amikor megszületik a gondolat, hogy igen, ezt szeretném most elkészíteni. Érzem, hogy a témának, amin dolgozom, ereje van. Nem azért csinálom, hogy csináljak valamit, hanem azért, mert a gondolatnak ki kell szabadulnia belőlem. Onnantól élem át a nagyfokú örömöt, ami kiterjed a várakozásra is a felkészülés idején, amikor előkészítem a műhelyt, rendet teszek, mielőtt nekiállnék az új alkotásnak. Majd elkövetkezik, hogy az anyagból elkezd kibontakozni a mű. Ez olyan lehet, mint a várandós anyának a kihordás ideje. Alakul ő is kívül, belül. Szellemmel töltöm meg az élettelen anyagot. Ez az alkotás lényege. Amikor pedig elkészül, elkezdi járni a saját útját.

– Anyává lenni, szülni szenvedés is. Alkotóként átéli ezt is?

– Meggyőződésem, hogy a szeretet a szenvedésből születik.

– Megszenvedte a legutóbb elkészült, korpuszt ábrázoló „A hit” című szobrát?

– Nagyon. A szó nemes értelmében nagy vívódást éltem át.

– Felidézné?

– Azt, hogy három szegből készítsek korpuszt? Ezen nem morfondíroztam. Úgy gondolom, egyszer csak kaptam a gondolatot. Ajándék volt. Ahogy az ember megkapja a tehetséget az alkotáshoz. Az életpályámra pillantva azt mondhatom, mindegyik „alkotásom” előtt megéreztem, nem tehetek mást, megpróbálom elkészíteni. Noha értek sok mindenhez, foglalkozom rengeteg dologgal, ám az alkotás az egyetlen, amit képtelen vagyok abbahagyni.

– Ma másképpen alkot, mint korábban?

– Fiatalon az ember leginkább tárgyakat másol. Később már a mesterek formavilágát követi. Elkövetkezik a lázadó korszak, középpontba kerülnek a világ problémái. Ezek sarkallnak alkotásra. Legalábbis ezt így éltem meg. Majd a stílus letisztul. Elgondolkodva azon, hogy honnan jön az impulzus, ami a megmintázáshoz szükséges, elindultam a szakralitás irányába. Úgy vélem, nem a saját kútfőmből jön, amit kapok.

– Hogyan készült „A hit”?

– Viszontagságosan. Nem volt meg a szakmai tudásom a vas megmunkálásához. Nem tudtam, hogyan hajlítsam az anyagot. Először makettet készítettem, ami meglehetősen jó lett. Később nagyobb mérettel próbálkoztam, ami már nehezebb volt, mert vaskosabb volt az anyag. A hajlítások már nem úgy sikerültek, mint a makettnél. Segítségül hívtam egy kovácsmestert. Együtt sem tudtunk megbirkózni a feladattal. Volt elkeseredés bőven, de nagyon sokat tanultam. Közeledett a kiállítás határideje, amikorra be kellett adnom a szobrot. Fogyott az időm, egymagam bezárkóztam a műhelybe, átgondoltam a kudarcot, ami nélkül végül nem tudtam volna elkészíteni. Megszenvedtem.

– Mire van szüksége a boldogsághoz?

– Szeretetre. Minden abban gyökeredzik. A türelem, az elfogadás. És a boldogsághoz radikális Isten-tisztelet kell.

– Hogy érti a „radikálist”?

– Úgy, hogy minden mást egyre inkább elhagyok az életemből.

– Például mit?

– Hobbikat. Amiket fiatalon kedveltem. Szerettem focizni, motort restaurálni, versenykerékpározni, sportolni. Idővel ezek teljesen átértékelődnek. Mindent próbálok félretenni, hogy a lehető legtöbb időt együtt töltsem a szeretteimmel. Akik szeretnek engem. Ez így olyan közeget hoz létre, amiben jó élni.

– Nem unalmas az élet a tizenhat lakosú Kisújbányán?

– Nem.

– Mi ad tartalmat?

– Az alkotás, de sok minden más is. Például a fák rügyezése. Egyébként önmagában nem a napi elfoglaltság ad tartalmat. Hanem, hogy lelkileg mivel töltöm az időmet. Megtalálom-e a szépet? Megpróbálom azt is megtalálni, mitől szerethetem meg a rosszat. Akkor könnyebb elfogadni.

– Mi Kisújbánya varázsa?

– A természet közelsége, megfigyelni, megérteni, ez boldogít. A természet nagyon jól működő rendszer. Benne mindenre megtaláljuk a választ. Az Isten jókedvében teremtette a világot, vele együtt a természetet, a növényeket, az állatokat, a napsütést, a felhőket és minden más egyebet. Gondolom, a lehető legjobb tudása szerint járt el. Évmilliók óta működik. Ha megpróbálom a természetben megtalálni az örömöt, úgy gondlom, jó helyen keresem. Minden szép benne, de persze helyükre kell tenni a dolgokat. Hiszen vannak földrengések, összedőlnek házak, meghalnak emberek. De a pusztulást megújulás követi.

– Kisújbánya varázsához hozzátartozik a birkák nyakában a kolompok csilingelése…

– A kertemben sok a fű. Azért nyírtam, mert így szokás. Ültem a traktoron, néztem az előttem nyíló rengeteg százszorszépet, gyermekláncfüvet és sorolhatnám a rengeteg virágot, ami egyébként a kertben nyílik. Azután magam mögé néztem, és láttam az egyenletesen lenyírt pázsitot virágok nélkül. Belegondoltam: csak azért gyaluljam le a sokféleséget, mert a közízlésnek ez megfelel? Hát nem. Akkor inkább legeljék le a birkák, akikben örömömet lelem.

– Utalt a természet megújulására. Önmaga megújul?

– Folyton, percről percre. A megújulás új lehetőségeket, tartalmat ad. Ettől nem szabad félni. Nem helyes azt gondolni, hogy minden örök. Vannak emberek, akik ragaszkodnak a dolgokhoz, nem hajlandók elfogadni a változást. Ahogy az egyik pillanat követi a másikat, úgy változok én is. Nyitott vagyok rá, mert ha nem lennék az, akkor nem tudnék alkotni se. Akkor csak egyetlen gondolatkörben mocorognék. Nem haladnék a szakralitás felé sem. Nem érezném azt, amit kapok, nem lennék befogadó, pedig kell, hogy az legyek. Az évszakok változásával alakul a természet. Ebben a miliőben igazodok hozzá. Az emberek boldogtalanságában közrejátszik, hogy nem képesek elfogadni a változásokat maguk körül.

– Mi a jövőképe?

– Ahogy a fának van törzse, van egy elképzelésem az életem gerincéről, ami főleg az erkölcsi hovatartozásról szól. Úgy gondolom, annak mentén próbálok haladni, miközben egy kicsit hagyom magam terelődni is a gerinc vonzáskörzetében. Persze azt nem tudhatom, hogy holnap mi történik majd velem. Ha betegség vagy baleset miatt elvesztem az egyik lábamat vagy karomat, meg kell próbálnom azt is elfogadni, és a következményekkel együtt megtalálni a szépet és a lehetőségeket.

– Egy komoly balesetet túlélt.

– Fiatalon motorbalesetet szenvedtem. Közel voltam ahhoz, hogy lebénuljon a lábam, és kerekesszékbe kerüljek. Jó lecke volt az élettől, nagyon sokat kaptam attól, hogy huzamosabban mozgáskorlátozottá váltam. A baleset, miközben mozgásomat szűkítette, a látókörömet kitágította. Rávilágított, mire képes az ember, ha hisz abban, hogy tud változtatni. Ma már értékelem azt az ajándékot, hogy naponta felébredek, és új tapasztalásokkal nézhetek szembe. Tudatosult bennem, hogy mindent megkaptam magától az élettől, hogy boldog legyek. Megkaptam a tehetséget, ezzel kell élnem. Egy idő után pedig megszerethettem azt, ahogy az eszközökkel tudok élni. Persze azért használódok, hiszen elkopik az ember. Nem vagyok már húszéves. A kor haladtával lassan vissza kell adnom mindent.

– Kap valamit helyette?

– Szeretetet folyamatosan; tapasztalást, azt a fajta bölcsességet, ami kell ennek az elfogadásához. A balesetem idején még nem volt meg a tudásom ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni az életet. Akkor küzdöttem és tiltakoztam a helyzetem ellen.

– Erős?

– Bízom benne, hogy elég erős a hitem. Ha igen, akkor az mindenhez erőt ad.

– Próbára lett-e már téve?

– Folyamatosan próbára vagyunk téve. Vannak hétköznapi próbák, ám önmagában az is elég nagy, hogy miként tudunk jobbá válni az életben. A rossznak jóvá, a jónak jobbá kell válnia. A jobbá válás a lelkünkben zajlik, onnan tükröződik kifelé.