Mint megtudjuk, alapjaiban változtatott életén az a felmérés, amely az emberi kapcsolatokra irányult. Interjúiban, amikor az embereket a szeretetről kérdezte, összetört szívekről beszéltek, vagy a valahova tartozás firtatására a legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről panaszkodtak, a kapcsolatok felőli érdeklődésre annak hiányát említették. A kutatás kezdete után hat héttel leállította a felmérést, mert mint mondta „megoldotta a kapcsolat rejtélyét”.
Brené Brown szerint a kapcsolatban a legnagyobb akadály a szégyen és a félelem amiatt, hogy a kapcsolat megszűnik. Az emberek attól tartanak, hogy lehet bennük valami, ami érdemtelenné teszi őket a kapcsolatra. A szégyen mögött pedig az áll, hogy „nem vagyok elég jó”. Így eluralkodik a sebezhetőség kínzó érzése.
A kutató új irányt adott a vizsgálatainak, amelyek középpontjába a szégyent állította. Több ezer beszélgetést folytatott és rengeteg visszajelzést kapott a témában. Ennek alapján két csoportba osztotta az embereket. Az első csoportba azok tartoznak, akik úgy érzik, hogy szeretik őket, tartoznak valahová, a másodikba pedig azok, akik mindezért csak küzdenek. A különbözőség oka és következménye egyetlen tényezőre vezethetők vissza: az első csoportba tartozók hitték, hogy érdemesek a szeretetre és a valakihez tartozásra.
Brené Brown előadásán gondolkodva közelebb kerülünk annak a kérdésnek a megválaszolásához, mi tehet boldoggá. Ám a kutató itt nem állt meg, további mélységekbe tekintett be.
Az első csoportot vizsgálva kiderített egy közös jellemzőt: volt bennük bátorság. Mihez? – teszi fel a kérdést Brené Brown. „Volt merszük tökéletlennek lenni… Képesek voltak lemondani arról, hogy milyennek kellene lenniük annak érdekében, hogy önmaguk lehessenek, mert a kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen.” És a másik közös tulajdonságuk ez volt: teljes mértékben elfogadták, hogy sérülhetnek is. Mert hitük szerint épp az, ami sebezhetővé tette őket, egyben vonzó is volt.
Téved, aki azt hiszi, hogy a sebezhetőség csökkentése érdekében önmaga tompításával szelektálhat, vagyis megteheti, hogy a világból jött negatív hatásokat tompítja, miközben a jókat megéli. A tompultság ugyanis egész érzelmi életünket betölti. Nem lehet szelektíven tompítani. „Ha eltompítjuk a rosszat, vele tompul az öröm érzése is, a hálaérzet is és a boldogságérzetünk is.”
Moldoványi Tibor
