– Az idősek otthonában össze vannak zárva az emberek. Ez a körülmény türelmetlenebbé teszi-e a lakókat?

– Az együttélésnek megvannak a maga szabályai. Az itt élők türelme egymás iránt hangulattól, érzéstől, külső és belső körülményektől változhat. A lakóknak, akik egymással sorsközösséget vállalva élnek, nagyon sok mindenről le kellett mondaniuk, olyan dolgokról, ami hozzájuk tartozott. Családjukról, szeretteik közelségéről vagy tárgyakról. Ebben a közegben kell helytállniuk, kiszolgáltatva az időskor nehézségeinek.

– Ebben az élethelyzetben hogyan reagálnak egymásra?

– Mindenki hozza magával a saját tapasztalatát. Ahogy az életben helytállt, türelmes volt, úgy itt is hasonlóképpen viselkedik. Ha kint türelmetlen volt, akkor itt is nehézségekbe ütközik. Persze a lakók felhívják egymás figyelmét arra, hogyan kellene ideális körülményeket biztosítani. Igaz, könnyebb a másikat figyelmeztetni, mint magunkba nézni, és így kezelni a türelmetlenséget, feszültséget. Visszajelzésből van éppen elég. Nehéz megmondani, hogyan fogadják el egymástól a bírálatokat.

– Életkorukból is adódóan az idős emberek gyakrabban betegek. Hogyan hat náluk a betegség a türelemre, illetve a türelem a betegségre?

– A betegség sokaknál már életállapot. Ezt nem könnyű elfogadni. A betegségeknek különféle szintjei vannak az otthonban, megtapasztaljuk az időskorral járó enyhébb betegségeket és a legvégső kiszolgáltatottságot is. Kölcsönhatásban van egymással a türelem és a betegség. Tanulják folyamatosan állapotuk elfogadását, és hogy miként kell együtt élniük a betegségeikkel. Bárgyú belenyugvásról nem lehet szó, de tudatos szembenézéssel mindenki könnyebbé teheti a sorsát. Jó észrevenni, hogy a hívő emberek egészen más hozzáállást mutatnak, mint akik a vallásban nem találnak kapaszkodókat. Ennek szélsőséges esetei is előfordulnak, ha valakinek torz vallásossága, Isten-képe van. Ő deformálja az egész közösséget agresszivitásával, ami nehezen kezelhető.

– Miért más a hozzáállása a hívő embernek?

– A keresztény ember alapbeállítódása kell hogy legyen a türelem, hiszen a mintája maga a türelmes Isten, aki irgalmas és hosszan tűrő. A belé vetett bizalomnak meg kell jelennie a hétköznapokban. Nem lehet az ember állandóan morgó, izgága, mindent kifogásoló. Életfelfogásában ott a helye az elfogadásnak, ami tükrözi azt a hitélményt, amit megél az istenkapcsolatában. Ha ennek ellenkezője nyilvánul meg, akkor jogos a kérdés: milyen Istenben hisz? A türelmesség nem csupán metódus.

– Előfordult-e, hogy türelmetlen volt valakivel, ám a reagálása jó hatással volt önre?

– Természetesen. Nagy felismerés, amikor tanulhatok azoktól, akik ágyban fekvésre vannak kényszerítve, akik igazából nagyon sok mindenről lemondtak az életben, és az önmagukkal való végső találkozás perspektívája van előttük. Tőlük minden építő gondolat vagy kritika mélyen megérint. Nem a szégyen kategóriájába tartozik ez, hanem a megtérésébe: ráébredtem, miért vagyok, kit kell szolgálnom. Hitemből fakad, hogy számomra az ágyban fekvő, kiszolgáltatott ember Krisztus képmása. Nem mindegy, hogyan szólunk hozzá, szükségleteit miként elégítjük ki. Ez a hozzáállás az intézmény karakterét, lelkiségét is meghatározza.

– Idézne olyan konkrét példát, amelynek hatására önvizsgálatra szánta el magát?

– Egy ebédnél előfordult, hogy nem a megszokott módon adtam az ételt az idős embernek, hanem inkább rutinból, amin nem érződött a szeretet. A pillantása azt a kérdést tükrözte: miért vagyok itt? Mármint én. Ez mélyen megérintett, és egy óra múlva visszamentem hozzá, megköszöntem a kimondatlan kérdést. Hiszen nemcsak a munkavégzés, a feladat ellátása végett vagyok az idősekkel, hanem párhuzamosan ezzel egy más dimenzióban is szolgálok.

– Ha önnel türelmetlenek, hogyan reagál?

– Attól függ, hogy kiről van szó, miből fakad a türelmetlensége. Próbálom megérteni őt. Ha tudok segíteni, akkor megpróbálok. Előfordul, hogy el kell szenvedni a sérelmet. Csendben kell maradni, átgondolni a történteket, amiből felismerés fakadhat. Persze nem mindig ilyen ideális a helyzet. Előfordul, hogy a türelmetlenségre hasonlóan válaszolok. Helytelen, amikor eluralkodik bennem a fájdalom, a feszültség.

– Egyik írásában így fogalmaz: „A kapcsolatrendszerekben meglévő türelem olyan faktor, melynek stabil értéke egyensúlyt, harmóniát teremt.” Miért teremt harmóniát a türelem?

– A türelem és a szeretet elválaszthatatlan, és aki szeret, abban jelen van a harmonikus egyensúlyra való törekvés. E nélkül nehéz elképzelni kiteljesedett emberi életet. Amikor a kapcsolatrendszer és a türelem összefüggésére gondolunk, akkor ehhez hozzátartozik, hogy személyiségünk változik. Ha szerető figyelemben részesülök, ami tekintetbe veszi a ritmusomat, akkor pozitív irányba fejlődhetek. Az állandó követelés, a türelmetlenség okozta feszültség ellenben fakaszthat olyan konfliktust, amely megbillenti a személyiséget. Ha az emberi kapcsolatokban az értékek nem ebben a spirituális térben mozognak, akkor elanyagiasodik, nagyon materiális lesz, ami körülvesz minket. Például az ajándék mérhetősége nem ad, hanem elvesz, mert ekkor mindaz, ami lelki tartalommal bír, kevéssé lesz fontos. A jó szülő „ajándékai” sem mérhetőek. Nem mérhető, de elengedhetetlen a türelme, hogy gyermeke kapaszkodót, biztonságot találjon a szeretetben, ami később támpontokhoz, eligazodáshoz segíti.

– Van-e tapasztalata a gyermekek türelméről vagy ennek ellenkezőjéről?

– Emlékeim élénkek abból az időszakból, amikor tanítottam. A gyerekek lelkesedése, a megismerés iránti vágyuk alapvetően különbözik a felnőtt percemberek türelmetlen igényétől, annak kívánásától, hogy minden azonnal a rendelkezésükre álljon az információtól a tárgyakig. A gyerekek mély rácsodálkozása mindig megérintett, és el kell azon gondolkodni, hová tűnik ez, amint múlik az idő.

– Elképzelhető-e szeretet nélküli türelem?

– Szerintem nem.  A türelem és a szeretet elválaszthatatlanok egymástól. Ha a türelem nem a szeretet keretein belül nyilvánul meg, akkor módszerré szürkül. A szeretet útján a türelem nem csupán erény, hanem sokkalta több. Lehetőség arra, hogy önmagunk lehessünk.

– Türelmesnek lenni nehéz? Embert próbáló cél?

– Igen, és hozzá kell tenni, elsajátítható. A keresztény ember előtt az Úr Jézus példája áll. A szentek között is számtalan példát találhatunk. A hit türelem nélkül „á la carte” szolgáltatásnak minősülhet. Ha a hitben ott van a türelem, akkor az imádság, a jó cselekedetek, minden, ami fontos, jelen van az emberi életben. Türelem nélkül az ember sokkalta szegényebb lenne, nehezebben tudna figyelni arra, ami fontos az életben.

– A türelem tehát nem lelki alkat kérdése, hanem dolgozni lehet érte?

– Igen. Erkölcsi kérdés, hogy a tanító, az orvos, a köztiszteletben álló személy kiművelte-e magában a türelem adományát. Tud-e emberekre figyelni, hozzájuk szólni. Meg tudja-e hallgatni őket? Nagyon sokirányú lehet a figyelem, céljai különbözőek lehetnek. Az összpontosítás fontos kihívás, mint ahogy a lényeg megragadása is.

– Mi a türelem gyümölcse?

– A harmonikus, békés, szeretetteli élet, amire mindannyian vágyakozunk. Erre a gyümölcsre nekünk és a környezetünknek is szüksége van. A türelmes ember útmutatóvá válhat, társaságában jól érezzük magunkat, tanácsot kérünk tőle. Ilyen emberre szomjúhozunk széttöredezett világunkban.

Moldoványi Tibor