– Mit jelent az „emberi méltóság” kifejezés?

– Két dolgot jelent: 1. Mindenki, azaz minden ember, egyenlő méltósággal születik, és ettől a tulajdonságától nem fosztható meg. 2. Nekem és neked is minden emberi lényre a méltóság hordozójaként kell tekintenem/tekintened. A definícióban, mert egyenlő méltóságról szól, ott rejlik egy régi, soha be nem teljesülő igény is: az emberek közötti általános egyenlőség eszménye. Az eddigi emberi történet viszont azt mutatja, hogy az élet minden területére, így a javak egyenlő elosztására törekvő kommunisztikus mozgalmak zsarnokságba fordultak. Az egyenlő méltóság egyszerre szép absztrakció és ugyanilyen fikció, miközben mégis megvalósítható. Egyfelől nyilván nem vagyunk egyenlőek, hiszen az emberi szépséget, okosságot, erőt, gazdagságot, tehetséget, egészséget nem egyenlően mérték. Sőt, azt is látjuk, hogy egyesek ügyelnek saját méltóságukra, óvják, sőt küzdenek is érte, mások megalázzák magukat, alamuszik, a csordaszellem alávetettjei, nem kevesen a történelem vagy az emberi sors határhelyzeteiben eljutnak az emberárulásig is. Mégis, ha elfogadtam a mindenki egyenlő méltóságának eszméjét, köteles vagyok minden embertársamra e méltóság hordozójaként tekinteni. Ez egyfelől nagyon nagy kötöttség, de felülértékelhetetlenek hasznai. Ugyanakkor az emberi méltóság nem csak nagyon tág fogalom, de határai rendkívül bizonytalanok is. Az egyenlő méltóság tiszteletével nem áll ellentétben például az, hogy a helytelen viselkedés, illetve a bűn egyéni vagy közösségi, illetve állami szinten is választ érdemel, sőt büntethető is. Viszont a válasz ne legyen megalázó, a jogállam pedig, ha büntet, mindenki cselekedetét, magatartását ugyanolyan körültekintéssel, méltányossággal ítélje meg! Egyszerű nyelven ez azt is jelenti, hogy ne legyenek az egyenlőek fölött még egyenlőbbek.    

– Mióta figyel az ember az emberi méltóságra?

– Az az intuícióm, hogy a társadalom fejlődésében a régi időkben, ha ez nem járt is szükségképpen mindig együtt, az egyistenhit elterjedése adott a korábbinál jobb esélyt a mindenkit megillető emberi méltóság megfogalmazására. Miközben az emberi méltóság gondolata már az ókori görög filozófiában is megjelenik, a politeizmus egymással vetélkedő, cselező, egymással hierarchikus kapcsolatban lévő, egymást olykor elpusztító istenei közt az emberek talán kevésbé lehettek képesek mindannyiuk egyenlő méltóságát elgondolni. A Biblia fogalmi körében, már az Ószövetségben, ez úgy jelenik meg, hogy minden ember az egyetlen Isten képmása, és ebből valószínűleg kötelező logikával következik – ha sokszor, sokan szembe is mentek a logikával –, hogy nemre, etnikumra, bőrszínre, bármire tekintet nélkül, mindenki hordozója az istenképmásnak. És akkor pedig úgy is kellene mindenkire tekinteni. Az evangéliumnak az emberi méltóság kétségkívül lényegi alapgondolata. És ebből a kulturális közegből sarjad az ateista és az agnosztikus humanizmus is, amely ugyancsak az emberi méltóság eszméje körül szerveződött meg. Aligha tévedünk tehát, ha azt mondjuk, hogy az emberi méltóság eszméjén alapul európai kultúránk és ez köti – egymáshoz is – a hívőt és az ateistát. Az emberi méltóság elismerése, látnunk kell ezt is, ugyanakkor nem az európai kultúra privilégiuma. A buddhista tanítás szerint például Buddha sem természetfelettinek, sem az embereknél magasabbrendűnek nem minősítette magát, és ebben a követője iránti közeliségben tiszteletet, önbecsülést, toleranciát, az élet tiszteletét, azaz mindenki méltóságát hirdette.

– Magyarországon mikor került a figyelem középpontjába?

– Nem olyan nehéz erre válaszolni. Az emberi méltóságnak, ha nem is a fogalma, de az olykor csak lappangó gondolata, sejtése biztosan megjelent Magyarországon a középkorban és a kora újkorban is, ebben talán a Biblia korai nemzeti fordításai, így a magyar, talán segítségként szolgálhatott. Az viszont bizonyos, hogy az emberi méltóság gondolatát a felvilágosodás tette univerzális eszmévé. Magyarországon talán a legfontosabb közvetítője nem annyira a nálunk hagyományosan nem túl izmos filozófia, mint inkább az irodalom lett, ott hullottak azonnal termékeny talajra a felvilágosodás eszméi. Mi, különösen a költészetet tekintve, egy rossz történelem haszonélvezői vagyunk, a magyar költészet mindig szabadságköltészet volt.  Batsányi a Látó című versében „Az ember elnyomott örökös jussait” követeli, és így folytatja „Álljon fel az erkölcs imádandó széki!/ Nemzetek, országok, hódoljatok néki!/ Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,/ Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”. És hát Vörösmartynál, aki életében nem látott szerecsent, ki írt nagyobb szenvedéllyel mindenki méltóságáról? „Hol a teremtés ősi jogai/ E névhez »ember!« advák örökűl -/ Kivéve aki feketén született,/ Mert azt baromnak tartják e dicsők/ S az isten képét szíjjal ostorozzák.” Folytathatnánk szinte vég nélkül Petőfivel, Arannyal, Babitscsal, József Attilával, Radnótival, Orbán Ottóval akár, mindannyian az emberi méltóságot, az emberek elidegeníthetetlen jogait hirdették.

 – Miért fontos az emberi méltóság tiszteletben tartása?

– Az emberi méltóság tisztelete win-win helyzetet eredményez. Nagy előnyökkel jár, békét és bizalmat, továbbá nyugalmat is teremt. Ha lemondunk az emberi méltóság tiszteletéről, akkor törzsi háborúknak szolgáltatjuk ki magunkat, de az sem kizárt, hogy a végén a mindenki harca mindenki ellen helyzetében találjuk magunkat.

– Milyen tapasztalatai, emlékei vannak az emberi méltóság sérelméről?

– Gyerekkorom óta tapasztalom. Felnőttként hat évig voltam a személyes adatok, azaz a magánélet védelméért és az információszabadságért felelős ombudsman. Előtte meg a Sólyom-korszakban az Alkotmánybíróság munkatársa voltam. Azután az ORTT elnökeként a sajtószabadság alkotmányos értékeit igyekeztem érvényre juttatni. Mindez, akár sokat, akár keveset beszéltünk a munka közben róla, szinte semmi másról, végig az emberi méltóságról szólt. Anekdotázni nem szeretnék. Erről talán, amúgy külön interjú is szólhatna.

– Felvethető-e, hogy korosztályhoz köthetők az emberi méltóság határai vagyis más vonatkozik gyerekre és öregre?

– Ez az az egyik lehetséges legveszélyesebb felvetés, amely önmagában ésszerű, de az emberi méltóság eszméje túl van a logikán. Az emberi méltóság gondolatának csak akkor van tartalma, ha egyetemes, azaz kiterjed mindenkire. Sem fiatal és öreg, sem egészséges és beteg, sem bölcs és ostoba, sem atléta és mozgásában korlátozott, sem akadémikus és írástudatlan, sem a palotában és az utcán élő, sem boldog és boldogtalan ember tekintetében itt nem tehetünk különbséget. Egy emberséges társadalom onnan ismerszik meg, hogy fokozott körültekintéssel óvja legkiszolgáltatottabb tagjai méltóságát.

­– Az emberi méltóság szempontjából veszélyeztetett-e a kiszolgáltatott beteg?

­– Az előző válaszban erről már volt szó. Itt az a probléma látszik élesen, hogy az emberi méltóság absztrakció. A kérdés az, hogy például a rendszeresen ápolásra szoruló, vagy a legelemibb életfunkcióiban is folyamatosan segítségre szoruló ember esetében az ilyen helyzet önmagában is korlátozza-e őt emberi méltóságában. Szerintem a válasz igenlő. De még az ilyen helyzetben lévő érintett is tehet saját méltóságáért. Környezete pedig nagyon sokat. Maga az erőfeszítés adja meg határhelyzetben a méltóságot. Annak a méltóságát is minden eszközzel óvni kell, aki nincs tudatánál. Ha már itt tartunk, a meghalás méltóságát is, ugyancsak a lehetséges módon, biztosítani kell.   

– Milyen társadalmi környezet kedvez az emberi méltóság tiszteletben tartásának, illetve mi „dolgozik” ellene?

– Minél toleránsabb, szabadabb, emberségesebb, szolidárisabb, minél demokratikusabb és – noha a méltóság nem pénzkérdés – minél több ilyen célokra felhasználható erőforrással rendelkezik egy társadalom, annál jobb esélyünk van méltóságunk megőrzésére.

– Mi jellemzi ma Magyarországot ebben a tekintetben?

– Sok jót a jelenlegi helyzetről nem tudok mondani. Úgy látom, romlik a készségünk a másik ember méltóságának tiszteletére. Nem működünk közösségként, gyakran acsargunk egymásra, másokra. Kevesebb – de hát úgy kellene valójában mondanom, semennyi – gyűlöletre, sokkal több emberségre lenne szükségünk azzal szemben is, aki szegény, és hogy az idézett Vörösmarty sorhoz térjek vissza, aki történetesen „feketén született”, és aki a fegyverek, a gyűlölet elől menekül.

Moldoványi Tibor