Vannak lelki – pszichológiai határaink, mint például karaktervonásaink, adottságaink, pozitív és negatív családi örökségünk, mintáink, sérülékenységünk – melyek természetesen alakíthatóak, de mégis hatnak ránk. Vannak ezen túl Isten adta korlátaink is. Talán el sem különülnek élesen ezek, jó esetben összeforrnak a lelkiismeretünkben, a jóra való vágyban és a rossz kerülésének belső törvényében.

Ahogy egy jó szülő korlátokat szab a gyermekének, hogy megtanítsa elkerülni a veszélyt, és jót kihozni az őt körülvevő helyzetekből, életlehetőségekből, úgy Isten sem hagyott útmutató nélkül bennünket: védőkorlátokat helyezett utunk mellé. A korlátok sokszor csak akadálynak tűnnek, egészen addig, amíg át nem lépjük őket, utána derül ki, mitől is védtek volna meg… Az egyik ilyen korlát, még az ószövetségből a 10 parancsolat. Ezek a parancsok sosem csupán tiltások, figyelmeztetések, inkább útmutatások, útjelző táblák ahhoz, hogy el ne tévedjünk az élet útján. Isten irgalmas, akkor is, ha eltévedünk, épp a 10 parancsolat előtti sorokban is ezt üzeni nekünk (Mózesnek kinyilatkoztatva a Sínai hegyen): „…ezredízig irgalmasságot gyakorolok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat” (Kiv 20, 6). Mégis, a következmények sajnos ott maradnak sebként az életünkben, és mások életében, ha letérünk az útról. Megbocsát, visszavár, még gyógyítja is a sebeinket, bekötözi: de azért a heg ottmarad. Ezért fontos megmaradni az úton. Ha nem a 10 parancsra gondolunk, hanem az egyház által javasolt korlátokra, keretekre, még nehezebb ebben tájékozódni. Eszembe jut egy fiatal nő története, aki már középkorúként kereste társát. Internetes tárkereséssel is próbálkozott, kifejezetten olyan oldalon, amit általában hasonló világnézetűek keresnek fel. Itt ismerkedett meg egy külföldön élő fiatalemberrel – aki hazatérve rögtön össze akart volna vele költözni, várva, hogy erre még látatlanban, pusztán virtuális ismeretség kapcsán mondjon igent a lány. Ő erre nemet mondott, nem csak az irracionalitás miatt, hanem a hite miatt is: ha eddig igyekezett azt az utat követni, amit a lelkiismerete diktált, akkor most már nem szeretett volna házasságon kívül összeköltözni valakivel. Megdöbbentő volt, amikor megosztotta velem: ez a korlát védte őt meg, anélkül, hogy tudatában lett volna. Nagyon hálás volt érte Istennek. Kiderült, hogy a férfi valószínűleg szerette volna anyagilag kihasználni, utólag derült egyéb jelekből erre fény. Őt ez az egyszerűség megtartotta: nem akar más utat, mint azt, ami igazán tiszta helyzet. Fogalma sem volt róla – a szerelem hevében - hogy mitől védte meg ez a korlát… Azóta már boldog menyasszony – egy másik férfi oldalán, akire valóban számíthat.

Nehezek ezek a helyzetek, a világ olyan bonyolulttá vált. Magunknak akarjuk a határokat kijelölni, megfogalmazni, kísérletezni vele. Mintha egy emberöltőbe, és egy lélekbe befogadható lenne mindaz a bölcsesség, melyet nemzedékek hordoznak.

Jézus útja ezen a ponton van, amikor elválik a világ útjától. Van, hogy egy szegényebb, szerényebb megoldás és út felé vezet, ami a világ szemében veszteség, vereség. Mégis, egy elrejtett kincset segít megőrizni és kibontakoztatni: a lélek békéjét, derűjét. Jézus hozza el közénk ezt a különös örömhírt, ami a korlátok közötti egyszerűség békéje:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5, 1-10)

Jáki Zsuzsanna