Rendkívüli regény Jevgenyij Vodolazkin alkotása, a Laurosz. Egyedülállóan szól a természet gyógyító erejéről és Arszenyijről, az orvosról, aki legendás tudással és érzékkel szabadította meg betegségétől az embereket, mentett meg haldoklókat.

„Amit véghezvitt, meghaladta az orvosok lehetőségeit” – írja Vodolazkin, aki mintha természetgyógyász szakértővé kívánná képezni az olvasót, megismertet számtalan növény egészség-helyreállító hatásával.

Ugyanakkor a növények éltető erejének megismerése mellett lenyűgöző emberi kapcsolatra lelünk a könyvben. A füvek felhasználásának mestere a nagyapa, Hrisztofor adja át tudását az unokának, Arszenyijnek, akit kicsi korától nevel. Tapasztalatainak örökítése nemcsak a természettudományra szorítkozik, hiszen „Hrisztofor nem is annyira a füvekben hitt, mint inkább abban, hogy mindenféle füveken keresztül érkezik Isten segítsége, és ez gyógyítja az adott betegségeket”.

A nagyapa és unokája együtt jár erdőt és mezőt, miközben beszélgetéseiket átszövi a természet tisztelete és a szeretet. Bölcsességét azonban nemcsak szóban adja át Hrisztofor, hanem lejegyzi mindenféle, erre alkalmas tárgyra. „Hrisztofor nem azért írt, mert félt, hogy elfelejt valamit. Az volt az érzése, hogy az írott szó rendbe teszi a világot. Megállítja az áramlást. Nem hagyja, hogy szétmaszatolódjanak a fogalmak.” A nagyapa rendszerint otthagyja feljegyzéseit, ahol elkészültek. Ezeket az unoka szedi össze. „Olyan volt néha a nagyapa Arszenyij számára, mint az aranytojást tojó tyúk, alig győzte összeszedni utána a termést.”

Az olvasó is alig győzi összeszedni és rendezni magában élményeit, amelyek egyszerre fakadnak a meseszerű történetből, a gyermek megrendítő felnőtté válásából és az izgalmas cselekményből.

Majd eljön a gyógyítóvá vált Arszenyij életében a fordulópont, amely mélyen megrendíti az olvasót, és olyan események felé taszítja a főszereplőt, amelyek bőven késztetnek töprengésre a lemondásról, az útról és a nyugalomról.

Mindeközben indíttatást kapunk – legfőképpen, ha betegek vagyunk, esetleg éppen ápolunk –, hogy átgondoljuk, elegendő-e csak önmagunkra támaszkodni, szükségünk van-e a spiritualitásra vagy mások segítségére.

A történet egyaránt feszegeti a tudomány és a hit határait, idézi a sztarecek bölcsességét és felveti azt is: jóvá tehető-e a jóvátehetetlen.

A Laurosz magyar kiadása 2015-ben jelent meg, az oroszországi, 2012-es megjelenés után. Rangos irodalmi díjak elnyerése jelzi, hogy talán az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb nagyregényét vehetik kezükbe az olvasók.

(Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015)

Moldoványi Tibor