A teremtéstörténetben a hetedik napon Isten megpihen. Később az egyiptomi szabadulásra emlékezett Izrael népe ezen a napon, innen is származik a zsidó hagyományban a sabbath (szombat) megszentelése, a szombati munka tilalma. Jézus eljövetelével a kereszténység már a vasárnapot ünnepli, a feltámadásra emlékezve: arra, hogy végső soron nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó!

„A mindenség teremtője teremtette a sabbathot. A sabbath szó szerint azt jelenti: nyugalom. Vagy pontosabban fordítva a héber igét: a fellélegzés napja. A sabbath nem „szombat”! Hanem nyugalom, a fellélegzés napja. – Ugyanaz teremtette, aki teremtette az aszályt és a dagályt, az éjszakát és a nappalt. Az, aki úgy teremtette az emberi szívet, hogy az részletekben tud pihenni. Aki úgy teremtett minket, hogy álmunkban regenerálódik szervezetünk, Aki úgy teremtette a növényeket, hogy nekik is legyen pihenő idejük. A világmindenségben hallatlan pontos rend és ritmus van és ezen belül a pauza, a szünet, ez adja meg a ritmus rendjét, ahogy a zenének is egy egy taktusnyi csönd adja meg sokszor a szépségét. Ezt értette meg Mózes és tanította meg rá a népet: tartsátok meg a pihenő napot, Isten nyugodalom napját, amikor föllélegzünk a munkából. Egy érdekes szót használ itt a héber: nefész, ami valóban felfelé lélegzést, fellélegzést jelent. Nos, amit Isten beleteremtett a világmindenség tengelyébe, rendjébe, azt ismeri fel Mózes, tanítja meg rá a népét – és népe megtanítja rá a világot.” – írja Gyökössy Endre [1].

Hogyan is lehet megszentelni a vasárnapot? Szükség van a fellélegzésre, emlékezésre, ünnepre, ami kiemel bennünket a hétköznapokból, visszaadja az erőt, ráirányítja a figyelmünket arra, ami felülemel a napi küzdelmeken, ami értéket, értelmet ad az életnek.

Talán az első lépés, hogy merjük, akarjuk megszentelni ezt a napot. Megengedjük magunknak. Ötleteljünk róla családunk tagjaival. Lehet egészen apró lépéssel kezdeni, ha ez beválik, léphetünk eggyel tovább. Tudunk-e időt szentelni ezen a napon a megállásra, a szeretetre, és talán arra is, hogy Istenhez kapcsolódjunk? Lehet ez egy apró megállás, akár minden héten más családtag kívánsága alapján: egy közös társasjátékozás, egy fagyi, egy közös filmnézés, egy séta a természetben. Istenhez is segíthet kapcsolódni, ha ezt nem egyedül tesszük: elolvashatunk például közösen egy elmélkedést (akár innen, a honlapról), választhatunk egy szándékot közösen, amiért együtt elmondunk egy imát, például egy családtagért, közös barátért.

A szeretet hármas iránya összefügg, mindegyik hasonlóan fontos. Szeretni azokat, akik körülöttem élnek, szeretni önmagam, és – akár ezek által – Istent. Jó, ha a vasárnap kiemelten is visszairányítja a figyelmet ezekre, és lehetőséget ad a megállásra, a szívből egymáshoz, önmagunkhoz, és Istenhez kapcsolódásra. Biztosan sikerül felfedezni, melyik a leginkább elhanyagolt terület ezek közül, amiben jó lenne fejlődni.

Talán a családtagok szeretetével kapcsolatban még csak csak van ötletünk, hogyan lehet kiemelt pillanatokat szentelni egymásnak, amikor sikerül megállni, megpihenni. Tudjuk, minek örülne a másik, csak nehéz fáradtan erre figyelni (például meghallgatni az idős családtag egyik történetét, amit már sokadszor mesél el). Önmagunk szeretete és az Isten szeretete már nehezebb kérdés.

Önmagunk szeretetében jó eligazodási pont Jálics Ferenc atya [2] javaslata: érdemes először arra rákérdeznünk, alszunk –e eleget? Ennek hiányában ugyanis a többi területe is akadozik az életnek. A második kérdés a sorban a mozgás, amin sokan meglepődnek: mégis, ahhoz, hogy sikerüljön megőrizni az egészséget, és képessé válni a szeretetre, nem elhanyagolható szempont, hogy megadjuk –e a testünknek azt a legszükségesebbet, ami ahhoz kell, hogy jól legyünk. A harmadik pont a fontossági sorrendben Ferenc atyánál az ima: ha már aludtunk és mozogtunk minimálisan elegendőt, akkor van esélyünk az imára, az ima pedig visszavezet önmagunkhoz, Istenhez, a békénkhez, olyan forrás, amihez mindig visszatérhetünk, ami más színben láttatja a velünk történteket, és ami új erőt adhat a nehézségekkel való küzdelemben. „A negyedik prioritás az, hogy időt szenteljünk azoknak az embereknek, akikkel együtt élünk, legyen az a családunk, vagy a lakóközösség, szerzetesrend, amelyben élünk. Ez nem jelent túl sok időt, azt viszont csak úgy, önmagáért kell rájuk szentelnünk, különben nem tudunk emberi módon egymás mellett élni. Az ötödik prioritás a munka … miatta nem szabad a többit elhanyagolnunk” – írja Jálics atya.[3]

Nehéz persze mindezt az életben megvalósítani, de érdemes! Szerencsére nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Sokkal inkább számít az, hogy van –e ilyen kitüntetett idő, mint az, hogy ez fél óra, vagy egy egész hétvége.

Önmagunk és egymás szeretetén keresztül már az Isten szeretetéhez is közelebb kerülünk, megszentelve az Ő napját. Mégis, ha szeretnénk külön Neki is adni valamit ezen a napon, ezt is megtehetjük, akár egészen pici dologban. Jól össze tudja kötni a családtagokat is a közös cél, kifele fordulás, amikor nem csak egymással, illetve a családi nehézségekkel, elmaradt pihenés pótlásával foglalkozunk, hanem tudunk adni. Nagy élmény. Mindig lehet adni. Közösen is. Ha mást nem, azzal, hogy valakiért minden hétvégén elmond közösen egy Miatyánkot a család. Aztán egyszer fel is hívhatják az illetőt, hogy mi van vele, így is építve a kapcsolatot. Jézus tanítása nagyon egyszerű az istenszeretetről: „Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 40). Kit szerethetnénk közösen, amikor itt az Úr napja? Talán egy pár szál virágot vihetnénk át a szomszéd néninek? Vagy egy ismerőst, aki egyedül él, elhívhatnánk ebédre? Vagy vihetnénk egy tányér levest a vasánapi ebédből annak, aki betegen fekszik otthon, és talán jó lenne a meleg leves neki, de épp nincs, aki segítse? Vagy csak áthívnánk a szomszéd gyerekeket egy  jó játékra? Nagy élmény megélni, hogy szerethetünk. Együtt könnyebb, mint egyedül, úgy még egymást is támogathatjuk ezen az izgalmas úton. Ezzel kiemelhetjük szívünket a hétköznapok küzdelmeiből, ráirányíthatjuk a figyelmünket arra, hogy végső soron a Szeretet Istenét ünnepeljük, minden nehézség ellenére, és azon túlmutatóan.

Áldott szép vasárnapot minden kedves olvasónknak!

Jáki Zsuzsanna