Mit élt át József, amikor testvérei kútba dobták, előtte ruháját és majdnem testét is széttépték? Miközben ő csak ennyit tudott mondani: „Testvérek! …Mit tesztek velem?” Meghalt önmagába és testvéreibe vetett hite. Bátyjai megbüntették őt, határtalan féltékenységükben nem tudtak gátat vetni indulatuknak, amiért atyjuk, Jákob megajándékozta Józsefet Rákhel tarka ruhájával. Majd eltelik néhány évtized, és a halottnak vélt József kitárja karját „gyilkosai” felé. Önleleplezése után – amely szerint ő nemcsak a fáraó első embere, hanem a korábban verembe vetett, majd rabszolgának eladott gyermek is – föltárja magát: „Gyerekek, hiszen én vagyok az. Én vagyok a ti testvéretek: József.”
József megbocsátásában a nagylelkűség megrendítően nyilvánul meg. Mint ahogy megrendítően elsimítja a testvérei között fellángoló, a felelősséget firtató vitát: „Ne háborogjatok amiatt és annak okából, amit egyikőtök cselekedett, de a másik nem tudott róla. Mert Isten mindent helyrehozott.”
Mérhetem-e a bibliai történethez mindennapjaim igazságtalanságait és nagylelkűségeit? Úgy érzem, ez nem aránytalan. Hiszen miért ne vethetném össze és említhetném egy lapon József és testvérei történetét személyesen átélt hétköznapjaimmal? Például az alábbival:
Van hat gyerekem. Az elmúlt években, szülői „működésem” során, előre megfontolt szándékkal bűnöztem. Nevezzük nevén a dolgot: csaltam. Ezt a gyerekeim úgy élték át, hogy a papa igazságtalan.
Néhány példa, az időben ugrálva: sakkozom az óvodás Matyival, és ő nyer, a nagyobb testvérek fel vannak háborodva, „csalás”, kiáltják; kártyázok Barnival, és rendületlenül veszítek, a testvérek közben látják, nem azt a lapot hívom, amivel győznék, „igazságtalanság”, harsogják; gombfocizok Gergővel, és kihagyom a helyzeteket, „ez nem ér” – háborodnak fel a nagyobbak.
És amikor az éppen legkisebb gyerek ártatlanul megkérdezi, papa, te most teljes erődből játszol, azt felelem, igen. Vagyis az igazságtalanság bűnét hazugsággal tetézem. Eközben győztes mezben feszít a legkisebb gyermek testvérei között, és a nagyobbak megütközve szemlélik őt, hasonlóan, ahogy Júda, Dán, Ruben és a többiek néztek a mezőn a Rákhel ruhájában közeledő Józsefre. Családomban fel is támad a testvéri féltékenység, a gyerekek sértettsége az éppen legkisebbel szemben.
Így élek évek óta, cipelem az igazságtalanság jogos vádját, miközben bízok megbántott gyermekeim nagylelkűségében: megbocsátják az apa kegyes csalásait.
A feloldozáshoz hosszú út vezet, és remélem, gyermekeim végigjárják majd. Talán akkor, amikor ők is apák lesznek, és egy ártatlannak tűnő pillanatban „igazságtalanok” lesznek, a testvérek szemszögéből. Akkor talán feloldoznak majd – nagylelkűen.
