Szeretni és szeretve lenni szép ajándék az élettől. Ugyanakkor nem is mindig olyan könnyű a kettő egyensúlyát megtalálni.  Lehetnek olyan időszakok az életben, amikor valakinek a szempontja háttérbe szorul. Ilyen lehet akár az az időszak is, amikor egy hozzátartozó otthonápolását vállalja fel a család. Óhatatlanul mindenkinek igazodnia kell az új helyzethez, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Természetes, ha ez a helyzet feszültségeket hoz magával. Lehet, hogy eddig hétvégenként mindig kirándult a család, most nem teheti, mert valakinek otthon kell lenni az idős, ápolásra szoruló családtaggal. Lehet, hogy az édesanyának jutott ereje arra, hogy este még a gyerekek napi élményeit meghallgassa, és a férjével együtt töltsön néhány meghitt pillanatot – most pedig az ápolási teendők miatt egyre fáradtabb, és nem tudja azt adni, amit eddig. Mindenki áldoz valamit, az új körülmények között. Aki a legtöbbet áldoz, mert szeretne mindenki felé megfelelni, lehet, hogy pont önmagát áldozza be, és az szorul háttérbe, hogy ő maga is feltöltődjön valamikor, valahol. Hosszú távon, az ilyen egyenlőtlenség az adásban és kapásban személyes egyensúlyzavarhoz, hosszabb távon akár kifáradáshoz, kiégéshez vezethet. Nagyon fontos tehát megtartani az egyensúlyt, vagy újraalkotni, ha a változások miatt ez szükségessé válik.

Böszörményi-Nagy Iván, magyar származású családterapeuta különösen nagy figyelmet szentel a kapcsolatok egyensúlyának, erre építi fel azt a családterápiás módszert, mellyel segíti a hozzá fordulókat. Arról beszél, hogy hosszú távon azok a kapcsolatok életképesek és életadók, melyekben megvalósul egy ilyen egyensúlyhelyzet, a befektetett energiában, és a kapott támogatásban, erőforrásokban.  Természetesen, teljesen egyenlő helyzet ritkán tud kialakulni, mégis érdemes erre törekedni, főként az egyenrangú kapcsolatokban. Egyenrangú kapcsolat például a párkapcsolat, ahol azonos a két fél részvétele, felelőssége; míg például a szülő-gyerek kapcsolat más módon működik, hiszen mindig a következő generációnak adja tovább a kapottakat a felnövő gyermek.

Amikor nagy változás következik be a család életében, például befogadja az idős családtagot, hogy otthon ápolja, az addigi egyensúlyhelyzet felborul, és valami újat kell kialakítani. Először sokszor még háttérbe szorulnak a gondozó családtagok szempontjai, próbálnak megfelelni a feladatnak. De minél tovább tart egy gondozási helyzet, annál fontosabb, hogy ha nem is úgy, mint a megváltozott helyzet előtt, de lehessen új egyensúlyt találni, ahol megvan a családtagok személyes feltöltődése, elvonulási lehetősége, ha azt igénylik, együtt töltött ideje. Fontos felismerni ezeket az igényeket. Mi hiányzik? Mi van most másképp, mint régebben? Lehet, hogy a legérzékenyebb családtag lesz a hőmérő, akin először látszani fog, hogy valami megborult a családi egyensúlyban. Fontos, hogy ki lehessen mondani ilyenkor az egyéni igényeket. Például, hogy nem luxus segítséget kérni néha az ápolásban csak azért, hogy a pár, vagy a család együtt lehessen, és elmehessen valahova. Ha sikerül ezt a keskeny ösvényt megtalálni, akkor hosszabb távon is mindenki számára vállalhatóan tud egy ilyen nagy változás teret kapni a család életében. Ennek híján pedig gyakran az eltemetett indulatokkal és kívánságokkal, ezek felbukkanásával kell számolni. A „bevételi” oldal után a „kiadási” oldalról: vajon ki mit tesz bele a terhek egyenlő elosztásába? Egyenlő alatt természetesen azt kell érteni, hogy egy kisebb (fiatalabb) családtag kisebb terhet kap, de jó, ha a maga szintjén mindenki betesz, beletehet valamit a közösbe. Ideális esetben az idős hozzátartozó is. Ha még van olyan, amit meg tud tenni (érdemes keresni) nagy örömöt okozhat, hogy ő is fontos, hasznos tagja a családnak, akár abban, hogy borsót bont, akár abban, hogy kikérdezi a leckét a gyerekektől, vagy meghallgatja a családtagok örömét, bánatát.

A kapcsolatok természetesen sokszor hosszabb távon egyenlítődnek ki, hol az egyik fél, hol a másik fél vállal többet a társáért, vagy a tágabb családért. Ha erről sikerül közösen beszélni, megegyezni, az nagy erőforrás, hiszen lehet rá számítani, hogy ha most nehéz is, lesz majd könnyebb, amikor a másik viszi a nagyobb terhet. Még az állatvilágban is találunk erre példát: vadludaknál, akik mindig "V" alakban repülnek. Amelyik vadlúd a "V" betű elején repül, nagyobb légellenállással kell, hogy felvegye a harcot, mint a társai, akik az ő félig „takarásában”, szélárnyékában repülnek. Amikor már nagyon elfárad, cserélnek. Ő hátrébb kerül, szélvédettebb pozícióba, és egy másik vadlúd viszi az elöl küzdő szerepét. Jó lenne, ha a családban is sikerülne szeretettel keresni ezt az új egyensúlyt, figyelve a saját igényekre (mikor kell kérni, hogy beálljon valaki segíteni), és az összes többi családtag igényeire is. Amikor sikerül megvalósítani egy ilyen új egyensúlyt, abból mindenki számára növekedés fakadhat. Megélni a család erejét, hogy sikerült befogadni és közösen szeretetet adni valakinek olyan élmény lehet, ami összekovácsol, összehoz, és elmélyíti a kapcsolatokat. A betegágynál rovatban egy ilyen családi történetről lesz szó, melyet az édesanya mesél el egy interjúban. Beszél a kezdeti nehézségekről és az új egyensúly kialakításáról is, ami gazdagodást hozott az egész családnak.

Jáki Zsuzsanna